2019. október 27.
Magabiztos győzelem a csúcsrangadón, élen a tabellán!
Női labdarúgócsapatunk végig fölényben futballozva 3-1-re legyőzte a nagy rivális MTK-t és vezeti a tabellát!

Csúcsrangadót rendeztek vasárnap kora délután a Jet-Sol Női Liga 8. fordulójában: az elmúlt öt bajnoki döntő két résztvevője csapott össze egymással az FTC Női Labdarúgó Központban. Volt miért visszavágnia a bajnoki címvédő Ferencvárosnak a nagy rivális MTK ellen, ugyanis még augusztus közepén, a bajnokság első fordulójában a kék-fehérek 1-0-ra le tudták győzni ideiglenes hazai pályájukon, a BKV Előre Sporttelepen Dörnyei Balázs együttesét. Emlékezhetünk, a Fradi előtte néhány nappal tért haza közel egyhetes pozsonyi kiküldetéséből, a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, ezért vezetőedzőnk megpróbálta elhalasztani csapatunk első bajnokiját. Nos, az MTK ebbe nem ment bele, így kénytelenek voltunk a mind fizikálisan, mind érzelmileg rendkívül megterhelő nemzetközi mérkőzések után mindössze néhány nappal pályára lépni a legerősebb ellenféllel szemben… Még így is a Ferencváros uralta azt a mérkőzést, ám semmi nem jött össze elöl, az MTK pedig talált egy gólt, és behúzta a mérkőzést.

Ezúttal mindkét csapatnak egyenlő lehetősége volt felkészülni a nagy rangadóra, amelynek annak ellenére, hogy alapszakasz-mérkőzésről van szó, komoly jelentősége volt. Az MTK ugyanis egy héttel korábban némi meglepetésre hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Szombathelyen már a mieinktől is pontot raboló Haladás Viktóriától, míg a Fradi által Miskolcon 5-1-re legyőzött DVTK megnyerte elhalasztott mérkőzését a Szent Mihály ellen, így az a korábban szokatlan helyzet állt elő, hogy a tabella élén három csapat állt a forduló előtt egyenlő pontszámmal, de a negyedik Haladás is csak két pont hátrányból követte az ellenfeleket. Az első két hely egyikének magabiztos megszerzése érdekében tehát feltétlenül szükség volt egy győzelemre az MTK ellen.

Ennek megfelelően kezdte a mérkőzést a Ferencváros, már az első percektől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, ennek pedig hamar meg is lett az eredménye: az 5. percben Vágó tartotta meg szépen a labdát három védő gyűrűjében húsz méterre a kaputól középen, majd fordulásból remek ütemű lapos mélységi passzal indította a jobbról berobbanó Pusztai Sárát, aki kiváló mozdulattal passzolt a kapuba, az MTK kapujában Szőcs Réka helyén meglepetésre kezdő Varga Luca csak belekapni tudott, hárítani azonban nem. (1-0) A korai vezetés még jobban fellelkesítette a mieinket, és a következő percekben is uraltuk a mérkőzést a mezőnyben. A 12. percben Marija Aleksic ívelt be a térfél közepéről a tizenhatosra egy szabadrúgást, a szépen emelkedő Inna Zlidnis azonban kapu mellé csúsztatott. A 25. percben nagyon közel jártunk előnyünk megduplázásához, Aleksic szögletére ugyanis Melisa Hasanbegovic senkitől sem zavartatva ugrott fel, ám fejese a lécről nagy erővel vágódott vissza a mezőnybe. Három perccel később bosnyák védőnk saját térfelünkről ívelt bámulatos, pontos indítást Kocsánnak, aki a tizenhatos jobb sarkánál átvette, tolt rajta egyet, majd a középen érkező Vágó elé próbált tálalni, Varga azonban bravúrral belekapott a beadásba. Az MTK játékosai nem igazán találták a mérkőzés ritmusát, kósza kontrákból próbáltak meg veszélyeztetni, ám ezekben egyáltalán nem volt erő. Sőt, a 33. percben egy ilyen ellenakció során labdát vesztettek, Szabó Viktória lendületesen megindult volna, Németh Loretta azonban visszahúzta, a taktikai szabálytalanságért pedig megkapta a meccs első sárga lapját. Egy perccel később Mosdóczi Evelin bolondította meg ellenfelét a jobb szélen egy szép csellel, befelé húzott, Farádi-Szabó pedig becsúszva csúnyán felvágta a szombaton 25. születésnapját ünneplő csapatkapitányunkat – ismét villant a sárga lap. A vendégek nem tudták tartani a Fradi tempóját, a 44. percben Nagy Ágnes rúgta meg csúnyán becsúszva a Fradi térfelének közepén Zlidnist, akit egy kicsit ápolni is kellett, de észt védőnket kemény fából faragták, szinte azonnal felpattant, és visszatért a pályára. Korábbi játékosunk mozdulata nem volt szándékos, azonnal odament elnézést kérni ellenfeléhez. Ez volt az első játékrész utolsó jelentősebb mozzanata, így bár labdáink voltak a többgólos vezetéshez, 1-0-s előnnyel vonultunk szünetre.

A szünetben egyik szakvezető sem cserélt, és a játék képe sem változott, továbbra is a Ferencváros játszott fölényben. Sőt, a 49. percben meg is dupláztuk előnyünket: Vágó kapott remek indítást a jobb oldalon a leshatáron, a tizenhatoson belül megcsinált egy szép cselt befelé, Turányi pedig felvágta. A jogosan megítélt büntetőt Mosdóczi Evelin vágta bődületes erővel és hajszálpontosan a bal felsőbe, a lécet is érintette a labda. (2-0) A következő percekben próbálta feljebb helyezni a játékát az MTK, de nagyrészt sikertelenül, ennek ellenére kissé váratlanul szépíteni tudtak a vendégek. Az 58. percben nagy kavarodás alakult ki a tizenhatosunkon belül, azonban a védők jól dolgoztak, a jobbra kitett labdát viszont még Németh begyűjtötte, laposan középre tette, Milunovic pedig 13 méterről ballal kapásból lőtt. A lövés nem volt erős, ám remekül helyezte, Samu Anna kissé elmérte, a labda a bal alsóba vágódott, két védő lába között utat találva. (2-1) Ahogy az már több egymás elleni mérkőzésen is történt, hiába játszottunk hatalmas fölényben, az MTK szorossá tudta tenni az összecsapást. Ez most is így történt, ellenfelünk vérszemet kapott a szépítéstől, és elkezdett támadni. Dörnyei Balázs jelezte is a kispadról csapatának, hogy váltani kell. Ez össze is jött, a 74. percben ismét Vágó Fannyt nem tudták tartani a védők, szabálytalankodtak vele szemben. A tizenhatos vonalából, balról megítélt szabadrúgást pedig Marija Aleksic kapásból, gyönyörű mozdulattal vágta a léc alá! (3-1) Ez el is döntötte a lényegi kérdéseket, ebből már nem tudott felállni az MTK. A Fradinak még volt néhány helyzete, hogy még szebbé tegye a győzelmet, de előbb a Vágóval szembeni újabb szabálytalanság után – hiába reklamált elképesztő hevességgel az MTK kispadja – Aleksic ezúttal középről jócskán mellé-fölé bombázott, majd a 90. percben Vágó és Fenyvesi csodás összjátéka végén utóbbi került nagy helyzetbe, ám a kapujából kirobbanó Varga hatalmasat védett. Így maradt az így is nagyon szép és magabiztos, 3-1-es Fradi-győzelem.

Az FTC-Telekom ezzel visszavágott a nagy riválisnak az első fordulóban elszenvedett vereségért, és először a bajnokság idei kiírásában pontelőnnyel vezeti a tabellát! Folytatás október 31-én, csütörtökön Győrben az ETO vendégeként.

Női labdarúgás, Jet-Sol Női Liga, 8. forduló
FTC-Telekom – MTK Hungária 3-1 (1-0)
FTC-Telekom: Samu – Mosdóczi, Hasanbegovic, Zlidnis, Szabó V. – Pusztai (Papp L., 69.), Aleksic – Kocsán (Czellér, 78.), Fenyvesi, Csiki (Kapetanovic, 54.) – Vágó. Vezetőedző: Dörnyei Balázs
MTK Hungária: Varga L. – Nagy L. (Méry, 85.), Demeter, Turányi, Papp D. – Magyarics, Nagy Á. (Csolti, 55.), Csányi, Németh L., Farádi-Szabó (Palkovics, 75.) – Milunovic. Vezetőedző: Cseh András
Gól: Pusztai (5.), Mosdóczi (50., büntetőből), Aleksic (74.), illetve Milunovic (58.)
Sárga lap: Fenyvesi (53.), illetve Németh L. (33.), Farádi-Szabó (34.)

Cikkajánló

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

Női MK-elődöntő: szurkolói információk

Fontos információk női labdarúgócsapatunk MTK elleni kupamérkőzésére.

Továbbra is az élen csapatunk

Kubassova és Edwards góljával 2-0-s győzelmet arattunk az Astra ellen.

„Babonás vagyok, a cipőmet sem takarítom meccs után!”

Válogatott női labdarúgóinkkal folytatódott a Kire jellemzőbb? – kvízsorozat a Fradi TV-ben – VIDEÓ!

Elhoztuk a három pontot Budaörsről

Sztanovics és Diószegi góljával 2-0-s győzelmet arattunk a Simple Női Liga 14. fordulójában.

Kiütöttük a DVTK-t a kupában

Csapatunk 7-0-s győzelmet aratott a Diósgyőr ellen a kupasorozat 5. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin