Magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk a 4. fordulóban csatlakozott a Simple Női Kupa küzdelmeihez, ellenfelünk rögtön a szintén NBI-es Puskás Akadémia volt. Csapatunk a Kostic, Gődér, Garcia, Csigi, Fenyvesi, Szabó, Ott, Papp, Nagy, Czellér, Csányi összeállításban lépett pályára. Csapatunk indította útjára a labdát, az első nagyobb történésre pedig a 15. percig kellett várni, egy fejpárbajt követően sajnos játékosunkat, Nagy Viktóriát le kellett cserélni, helyére Diószegi állt be.
Mindössze nyolc perccel később a gól is érkezett, egy remek támadást követően Czellér jobboldali beadását García továbbította a hálóba (1-0).
A folytatásban sem kíméltük az ellenfelet, kapusunk, Milica Kostic adott gólpasszt Garciának, majd egy nagy védést is feljegyezhettünk a neve mellé, így végül kétgólos ferencvárosi előnnyel mentek pihenőre a csapatok. (2-0).
A szünet után is fokozódott a Fradi-nyomás, rengeteg helyzetet kialakítottunk, de valami mindig hiányzott a befejezéseknél. Bár Csigit is elveszítettük sérülés miatt, az irányítás továbbra is a mi kezünkben maradt.
A 66. percben aztán harmadjára is betaláltunk, Szabó cselezte végig a Puskás Akadémia védelmét, majd labdáját a csereként beálló Madrid továbbította a kapuba (3-0).
A mérkőzés hátralévő részében további gólt már nem láthattunk, így végül 3-0-s eredménnyel zárult a találkozó.
Csapatunk ezzel a győzelemmel továbbjutott a Simple Női Kupa 5. fordulójába.
Simple Női Kupa, 4. forduló
FTC-Telekom–Puskás Akadémia FC 3-0 (2-0)
FTC-Telekom: Kostic – Ott, Csigi (Madrid, 59.), Gődér – Czellér (Hodászi, 88.), Papp, Fenyvesi, Csányi, Szabó – Nagy (Diószegi, 16.), Garcia. Vezetőedző: Albert Flórián
Gólszerzők: Garcia (23., 33.), Madrid (66.)
Női futballcsapatunk Nagy Vanessza duplájával 2-0-ra nyert a Puskás Akadémia vendégeként a bajnokságban.
Az alapszakasz zárásaként eldől, hogy hanyadik helyen jutunk be a bajnoki döntőbe.
Albert Flórián csapata öt gólt rúgva győzte le a Kész-St. Mihályt a Simple Női Liga 21. fordulójában.
Friss kupagyőztes női labdarúgóink a szegedi St. Mihályt fogadják a bajnokságban.
Kupagyőztes női labdarúgócsapatunk a Simple Liga 20. fordulójában folytatta menetelését.
A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe legújabb adásában az FTC-Telekom csapatkapitányai értékelik a kupasikert.
Ott Eszter és Jadyn Edwards a közmondások útvesztőjében – VIDEÓ!
Csodás gólok, ünneplés, győztes szavak. Hetedszer kupagyőztes női labdarúgócsapatunk - VIDEÓ!