Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk az izraeli FC Kiryjat ellen kezdi meg szereplését a Női Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A sorsolás után csapatunk játékos-edzője, Vágó Fanny elmondta, ha ugyanolyan magabiztossággal lépnek pályára játékosaink, ahogy azt tették az utóbbi időben, akkor bármi sikerülhet.
- Nagyon vártuk már a sorsolást. A Bajnokok Ligájában soha nem lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz sorsolás, mert mindig az adott forma fogja eldönteni egy mérkőzésen, hogy ki a jobb – kezdte Vágó Fanny. – Alaposan fel kell készülnünk izraeli ellenfelünkből, hiszen nem sok mindent tudunk róluk, de biztos vagyok benne, hogy ha ugyanolyan magabiztossággal és önbizalommal lépünk pályára, ahogy azt az elmúlt egy évben tettük, akkor bármi sikerülhet. A másik két csapatról sokkal több információnk van, hiszen többször játszottunk már ellenük felkészülési mérkőzést. A közelség miatt jobban ismerjük őket, tudjuk, hogyan szerepelnek, ráadásul Kolozsváron játszottam is, úgyhogy számomra nem ismeretlenek. Magunkra kell koncentrálnunk, mert ilyenkor a Bajnokok Ligája előtt nagy a játékosmozgás minden csapatnál. Arra kell összpontosítanunk, hogy a saját játékunk rendben legyen, valamint arra, hogy a következő mérkőzések alatt, amiket a felkészülés során játszunk majd, megfelelően fel tudjunk készülni BL-ellenfeleinkre.
A selejtezőt Kolozsváron rendezik, pontos időpont később várható.
Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!
Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.
A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.
A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.