2020. augusztus 29.
Meglepetés: hazai pályán döntetlen az Astra ellen
Női labdarúgócsapatunk 3-3-as döntetlent játszott az Astrával, két pont hátrányba került az MTK-val szemben.

A Bajnokok Ligája-indulást a nagy rivális MTK-val szemben júniusban kétmeccses párharcban kiharcoló, 2019-ben bajnok női labdarúgócsapatunk két magabiztos sikerrel kezdte a Simple Női Liga 2020/21-es idényét, a Szent Mihály 7-1-es és a Kelen 8-1-es legyőzése után pedig az Astra csapatát fogadta, szintén az FTC Női Labdarúgó Központban. Bár a rózsaszín mezes üllőiek a nyáron alaposan megerősödtek korábbi keretükhöz képest, és két remek sikerrel kezdték a szezont Győrben, valamint hazai pályán a Haladás Viktória ellen, azért mégis a Ferencváros számított a találkozó egyértelmű esélyesének.

Ennek ellenére némi meglepetésre a 16. percben a vendég Astra jutott vezetéshez, méghozzá a korábban Németországot és Hollandiát is megjárt, a nyáron Szombathelyről szerződtetett Rácz Zsófia révén. A Fradi a kapott góltól erőre kapott, játékosaink begyújtották a rakétákat, ennek pedig a 39. percben egyenlítés lett az eredménye, Vágó Fanny szerezte meg szezonbeli hatodik gólját mindössze a harmadik mérkőzésen. Sőt, a félidő hajrájában Czellér Dorottya úgy döntött, nem akar lemaradni a góllövőlistán rutinos társa mögött, és meglőtte idénybeli negyedik találatát, így az FTC-Telekom mehetett előnnyel a szünetre.

A második félidőben úgy tűnt, sikerül felőrölni az Astra ellenállását, a 67. percben Vágó másodszor is beköszönt, így már kétgólos volt az előny. Ekkor azonban csapatunk túlságosan is megnyugodott, és jött a hidegzuhany: a 73. percben az üllőiek ikonja, a szintén válogatott Sipos Lilla, majd a 85. percben Vicsek Nóra szerzett gólt, így az Astra egyenlített, és a 3-3-as döntetlen révén elrabolt egy pontot a Bihari útról.

A pontvesztés miatt a Ferencváros három forduló után hét ponttal, éppen az Astrával azonos pontszámmal áll a tabella második helyén, a Szent Mihály elleni győzelmével továbbra is hibátlan MTK mögött két ponttal lemaradva.

Női labdarúgás, Simple Női Liga, 3. forduló
FTC-Telekom – Astra-ALEF HFC-Üllő 3-3 (2-1)
FTC-Telekom: Barti – Mosdóczi, Hasanbegovic, Róth, Nagy Virág – Fenyvesi, Papp (Marques, a szünetben), Pusztai, Nagy Viktória – Vágó, Czellér (Siklér, a szünetben). Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerzők: Vágó (39., 67.), Czellér (45.), illetve Rácz (16.), Sipos (73.), Vicsek (85.)

Cikkajánló

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

Csányi: "Hasonló a két csapat, ki-ki mérkőzés lesz"

Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin