Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk szerdán 2-1-re nyert a Flora Tallinn ellen az UEFA Női Bajnokok Ligája-selejtező minitorna elődöntőjében a III. Kerületi TVE Stadionban. A szombaton 16.30-kor kezdődő fináléban az ukrán Vorszkla Poltava lesz a mieink ellenfele. Amelyik csapat itt nyer, az bejut az októberi, második selejtezőkörbe, ahol kétmeccses párharcokat vívnak az érintettek, az ottani győztesek pedig már a 16 csapatos főtáblára kerülnek.
Vezetőedzőnk, Albert Flórián szerint az ukrán ellenfél egy stabil, régóta együtt dolgozó csapat, de a mieink erős csapategysége és a támadójátékban elért fejlődése ellensúlyozhatja az összeszokottságot.
- Az ukrán csapatról tudni kell, hogy három éve már együtt van a társaság, nagyon összeszokott együttes. 4-3-3-ból visszarendeződve egy 4-4-2-t játszanak, támadásban pedig akár 3-3-4-ben is fel tudnak állni, ezeket az átmeneteket nagyon jól legyakorolták, tudatosan játsszák ezeket a felállásokat. Ha nekünk megmarad a csapategységünk, és a már látott pozitív agresszivitás a labdaszerzésekben, illetve a párharcokból is jól tudunk kijönni, akkor jó mérkőzésünk lehet. Úgy érzem, hogy előrefele erősödött a csapat, látom a lányokon az elszántságot, a győzni akarást, ők is érzik, hogy egységesek, és most van egy olyan lehetőség, hogy megugorjanak egy olyan szintet, amit eddig még nem sikerült.
A Flora Tallinn ellen annak dacára, hogy a csapat emberhátrányba került a második félidőben, mentálisan stabilak maradtak a játékosok, ami az elmúlt években nem mindig sikerült.
- Sokat foglalkozunk a lányokkal mentális téren is, nemcsak edzéseket tartunk, hanem beszélgetünk is a labdarúgókkal. A tavalyi csapat egyénileg nézve magasabb szinten volt, de most más karakterű játékosok jöttek, más szisztémában kell játszani, mindig az adott mérkőzéshez próbálunk formálódni és nem egy játékrendszerben gondolkodni. 2-3 játékos nagyon sokat fejlődött fejben, főleg a játék olvasásában, tehát a kognitív képességeket igyekeztünk megtalálni néhány labdarúgónál.
A BL-selejtező minitorna döntőjére szeptember 7-én, szombaton 16.30-tól kerül sor a III. Kerületi TVE Stadionban, jegyinformációkat ITT talál!
Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, 1. selejtezőkör, 2. mérkőzés
2024.szeptember 7., szombat 16.30
Vorszkla Poltava- FTC-Telekom
Budapest, III. Kerületi TVE Stadion
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.
Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!