2020. december 12.
Négy góllal vertük az Astrát
Hasanebgovic már az első félidőben duplázott, női csapatunk így simán győzött szombati bajnokiján.

Női labdarúgócsapatunk most pótolta be a 10. fordulóból elhalasztott Astra elleni bajnoki mérkőzését. A mieink kezdőcsapata csak egy helyen változott a legutóbbi összecsapáshoz képest, Marques került be, Zlidnis pedig ezúttal csak a kispadon kezdett.

Jól kezdett együttesünk, amely Hasanbegovic találatával már a 9. percben vezetést szerzett, játékosunk pedig az újabb góllal sem várt sokat, fél óra elteltével ismét eredményes volt, így már a szünetre kétgólos előnnyel mehettünk.

Akárcsak az első játékrészt, a másodikat is 2-0-ra nyertük, ezúttal Cameron (a 75. percben), majd Vágó (a 85.-ben) talált az ellenfél kapujába.

Együttesünk így magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott, és vezeti az NB I tabelláját.

 

Női NB I, 10. forduló (elhalasztott mérkőzés)

FTC-Telekom - Astra 4-0 (2-0)

FTC-Telekom: Bednar - Mosdóczi, Hasanbegovic, Marques, Nagy Virág - Papp, Brandon, Pusztai – Siklér, Ivanusa – Vágó

G.: Hasanbegovic (9., 34.), Cameron (75.), Vágó (85.)

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin