2021. június 25.
Négyen távoznak a magyar bajnok Ferencvárostól
Három légiósunk és egy magyar válogatott védőnk is elköszönt a bajnok és kupagyőztes Fraditól.

Rendkívül sikeresen zárult az FTC-Telekom női labdarúgócsapatának előző szezonja, hiszen csapatunk duplázott, miután megnyerte a bajnoki címet és sorozatban hatodik Magyar Kupáját.

Az új szezonban viszont több helyen is lesz változás a keretben. Mint arról korábban beszámoltunk, Róth Rebeka tanulmányai miatt az Egyesült Államokban kezdi meg a következő szezont, rajta kívül pedig még négyen távoznak a magyar bajnok Ferencvárostól. A változásokról Dörnyei Balázs vezetőedzőt kérdeztük.

„Vanessa Marquest szerettük volna megtartani és ő is szívesen maradt volna a Ferencvárosnál, de sajnos az édesanyja betegsége miatt haza kellett költöznie Portugáliába” - kezdte vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs. „Melisa Hasanbegovic szerette volna magát kipróbálni egy erősebb bajnokságban, így a portugál Sportinghoz szerződött. Sok sikert kívánunk neki további pályafutásához. Tiffany Cameron helyett egy más típusú támadót szeretnénk igazolni, így ő Győrben folytatja a karrierjét, neki is további sok sikert kívánunk” – tette hozzá vezetőedzőnk, aki Nagy Virág távozásáról és Betsy Brandonról is beszélt.

„Nagy Virág esete speciális volt. Természetesen szerettünk volna újabb két évvel hosszabbítani vele, ami kezdetben számára is megfelelőnek mutatkozott. Ennek fényében tettünk ajánlatot neki, amelyre hosszú ideig semmilyen választ nem kaptunk az őt képviselő ügynökségtől. Tegnapi napon a játékos jelezte felénk, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani a klubbal. Ma az MTK-hoz szerződött. Természetesen neki is sok sikert kívánunk. Elizabeth Brandon komoly ajánlatot kapott az Egyesült Államokból a civil szférából, de végül úgy döntött, hogy az augusztusi Bajnokok Ligája-selejtezőkig itt marad és megpróbál segíteni a csapatnak. Mindezért meghosszabbította munkavállalás célú tartózkodási engedélyét. A csapathoz való, példa értékű hozzáállásért pedig csak tisztelni tudom. Természetesen a távozók mellett lesznek érkezők és szerződést hosszabbítók is, őket hamarosan bejelentjük” – összegzett Dörnyei Balázs.

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin