
A magyar női labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája rájátszásában Belgiummal vívott párharcot azzal a téttel, hogy a következő NL-idényben az A-ligában szerepelhessen. Az első mérkőzésen 5-1-es belga siker született, így nehéz dolga volt a visszavágón Margret Kratz szövetségi kapitánynak, aki a kezdőbe jelölte az FTC-Telekom középpályását, Papp Lucát, aki az első találkozót két sárga lapja miatt kénytelen volt kihagyni.
Jól kezdtek a magyarok, a 26. percben Kaján Zsanett révén megszerezték a vezetést. Az előny nem maradt meg a félidőre, mert Belgium a 44. percben egyenlített. A folytatásban az 54. percben egy büntetőt követően már ellenfelünk vezetett, majd Wullaert harmadik góljával már 3-1 volt az állás. Ezt követően a szünetben csereként beszállt Janssens kétszer volt eredményes, ezzel beállította az 5-1-es végeredményt.
Ezzel eldőlt, hogy Magyarország női labdarúgó-válogatottja a B-ligában indul a Nemzetek Ligája következő kiírásában.
Női labdarúgás, Nemzetek Ligája, rájátszás, 2. mérkőzés
Belgium-Magyarország 5-1 (1-1)
Magyarország: Szőcs - Kovács, Turányi, Németh, Nagy F (Vachter, 79.) - Csiszár, Papp - Zeller, Süle (Pápai, 58.), Szabó V. - Kaján (Siber, 79.)
Sárga lap: Blom (22.), Turányi (40.), Delacauw (71.)
Gólok: Wullaert (44., 54., 57.), Janssens (74., 80.), illetve Kaján (26.)
Női labdarúgócsapatunk kapusa, Milica Kosztics újabb bajnoki címeket és kupákat nyerne a mieinkkel –...
Női labdarúgócsapatunk 4-0-ra legyőzte a bajnoki éllovas ETO FC Győr együttesét a bajnokságban.
A felcsúti csapat egy góllal három fontos pontot vitt el tőlünk.
A magyar női labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott Finnország vendégeként a Nemzetek Ligájában.
Női labdarúgócsapatunk játékosa, Barti Luca továbbra is az FTC-Telekom sikereiért küzd.
FTC-játékosok nélkül szenvedett 1-0-s vereséget a magyar női labdarúgó-válogatott Gyirmóton.
Női labdarúgóink 3-0-ra nyertek a bajnokság 17. fordulójában a Pécs vendégeként.
Könczeyné Fenyvesi Evelin tovább küzd a Ferencváros sikereiért.