Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt idén nem osztottak aranyérmet a női labdarúgó bajnokságban. Ezzel szemben tartottak egy döntővel felérő BL-kvalifikációs párharcot, ahol két nyert mérkőzés döntött az induló kilétéről. Dörnyei Balázs tanítványai végül három mérkőzésen ütötték ki a nagy rivális MTK-t, így a mieink indulhattak a Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásában.
Eddig nem volt hivatalos információnk a sorozat lebonyolításának részleteiről, de az UEFA a hivatalos honlapján tájékoztatott mindenkit a továbbiakról. Ezek alapján egy teljesen új lebonyolítási rendszerben kell kiharcolni a szereplést: az eddig megszokott négymeccses minitornákat egymérkőzéses párharcok váltják.
Az UEFA emellett közzétette a sorsolások és a párharcok dátumait: az első selejtezőkör párosításait október 22-én sorsolják Nyonban, míg a mérkőzéseket két héttel később, november 3-án és 4-én rendezik. A második kört két nappal később, november 6-án húzzák ki, melynek összecsapásait az elsőhöz hasonlóan két héttel később játsszák az érintett csapatok.
Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.
Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.
A rájátszás első körében hazai pályán kezdi a párharcot a magyar női labdarúgó-válogatott.
A magyar női labdarúgó-válogatott Andorra fölényes legyőzésével zárt csoportjában.
Az FTC-Telekom négy játékosa készülhet a nemzeti csapattal az utolsó fordulóra.
A magyar női labdarúgó-válogatott Csányi Diána és Nagy Vanessza góljaival nyert a vb-selejtezőn.
Az FTC-Telekom női labdarúgói megvédték címüket, és a Magyar Kupa megnyerésével dupláztak – VIDEÓVAL!
A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe adásában Albert Flóriánnal és Ott Eszterrel beszélgettünk.