
Mint arról szombaton beszámoltunk, az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a második helyről várta a vasárnapi folytatást a Szigetszentmiklóson megrendezett Teremlabdarúgó-kupán. Az A-csoport utolsó két mérkőzésen a mienk előbb 3-0-ra verték a Győrt, majd gól nélküli döntetlent játszottak az Astrával, így a második helyen jutottak tovább a középdöntőbe.
Ott az MTK volt az ellenfelünk, amely az első félidő elején egy perc alatt két gólt szerzett, ezzel pedig 2-0-ra megnyerte a rangadót. A bronzmérkőzésen a másik elődöntőben, a Haladástól vereséget szenvedő Astra várt ránk. A futsalban kiemelkedő Astra sajnos 16 perc alatt háromgólos előnyre tettek szert és bár Buzás Kata révén még az első félidőben szépítettünk, egyenlíteni már nem sikerült, így 3-1-re kikaptunk és negyedik helyen zártuk a tornát.
Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!
Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.
A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.
A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.
Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.
Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.
Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.