
Rangadót játszik a Simple Női Liga 8. fordulójában felnőtt csapatunk. A tabella élén álló együttesünk a nagy rivális MTK Hungária FC otthonába látogat október 16-án, szombaton 14 órakor. A mérkőzést a BKV Előre Sporttelepen rendezik.
A kék-fehérek az első hét fordulóban 14 pontot gyűjtöttek, tizenhat lőtt góljuk mellett kilencet kaptak. A legutóbbi találkozón 2-2-es döntetlent játszottak az ETO FC Győrrel.
Csapatunk jó előjelekkel várja a mérkőzést, hiszen múlt szombaton a Simple Női Kupa 3. fordulójában 4-0-s győzelemmel búcsúztatta az MTK-t és a bajnokság legutóbbi meccsén a DVTK ellen is nyerni tudott.
- Ugyanazt várjuk, mint az előző mérkőzéstől. Szeretnénk, ha mi dominálnánk, és a mi akaratunk érvényesülne a pályán. Mi szeretnénk irányítani az egész játékot és ha így lesz, akkor ez sikerrel és győzelemmel fog párosulni - mondta vezetőedzőnk, Vágó Fanny a mérkőzés előtt.
Várjuk a szurkolóinkat, a találkozóra a belépés ingyenes, de védettségi igazolvány vagy EESZT-applikációból bemutatott védettségi igazolás, valamint személyi igazolvány felmutatása szükséges.
A Simple Női Liga NB I eddig nyilvánosságra hozott teljes sorsolása megtekinthető ITT!
Női labdarúgás, Simple Női Liga NB I, 8. forduló
MTK Hungária FC - FTC-Telekom
2021. október 16., szombat 14.00
BKV Előre Sporttelep
Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.