2023. augusztus 30.
Ötöt lőttünk a Budaörsnek
Női labdarúgócsapatunk Pusztai Sára duplájával, valamint Gődér, Vágó és Csányi találatával aratott győzelmet.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata a Budaörs csapatát fogadta a Simple Női Liga 3. fordulójában.

A Kostic - Ott, Gődér, Németh - Czellér, Hodászi, Fenyvesi, Stankovic, Nagy, Garcia - Diószegi alkotta FTC már az első percben megszerezhette volna a vezetést, de Diószegi lövése a kapu fölé szállt. A 24. percben megérkezett a gól is, Németh labdáját Gődér fejelte a hálóba (1-0). A folytatásban inkább a középpályán zajlott a játék, nem igazán tudtunk több helyzetet kialakítani, így a szünetre 1-0-s vezetéssel vonultunk.

A második félidőre ötöt cserélt a szakmai stáb, érkezett a pályára Szabó, Pusztai, Csányi, Csigi és Vágó is. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, ennek következő jeleként egy védelmi hibát követően játékos-edzőnk, Vágó Fanny a 47. percben tovább növelte az előnyünket (2-0).

Aztán a 49. percben Csányit buktatták a tizenhatoson belül, a labda mögé Csigi állt, de lövése sajnos a kapu felett szállt el. Ezt követően is maradt a ferencvárosi dominancia, ráadásul a 79. percben egy kiállítás után tíz emberre fogyatkozott a Budaörs. A mérkőzés hajrájában még háromszor zörgettük meg Szőcs hálóját, először Szabó beadását Csányi továbbította a kapuba (3-0), majd Pusztai volt kétszer is eredményes (5-0), így végül 5-0-ra győztük le ellenfelünket.

Bajnoki címvédő együttesünk legközelebb szeptember 6-án, szerdán már a Bajnokok Ligája selejtezőjében lép pályára az izraeli FC Kiryjat GAT ellen.

 

Simple Női Liga, 3. forduló
FTC-Telekom – Budaörs 5-0 (1-0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont
FTC-Telekom: Kostic – Ott (Pusztai, 45.), Gődér, Németh (Csigi, 45.) – Czellér, Hodászi, Fenyvesi (Csányi, 45.), Stanovic (Szabó, 45.), Nagy, Garcia (Vágó, 45.) - Diószegi
Gólszerzők: Gődér (25.), Vágó (47.), Csányi (86.), Pusztai (95., 97.)

Cikkajánló

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin