2020. július 24.
Sima győzelem az első felkészülési meccsen
Női labdarúgócsapatunk a szlovéniai edzőtáborban 4-0-ra legyőzte a 2019-es szlovén bajnok ZNK Pomurjét.

Női labdarúgócsapatunk szokásos egyhetes nyári edzőtáborát tölti Szlovéniában. Dörnyei Balázs együttese péntek délután az edzőtábor első felkészülési mérkőzését játszotta, a hétszeres szlovén bajnok, 2019-ben is aranyérmes, így címvédő (a koronavírus-járvány miatt a szlovén női élvonal legutóbbi szezonjában sem hirdettek bajnokot) ZNK Pomurje ellen.

A Ferencváros rendkívül fiatal csapattal állt ki a mérkőzésre, a kezdőben ott volt a nemrég még az U19-es korosztályban is számításba vett Nagy Virág, Buzás Kata, Róth Rebeka, Czellér Dorottya és Nagy Viktória, emellett életében először lépett pályára kezdőként a felnőtt együttesben a 16. évében járó Németh Diána, és bemutatkozott a Fradi kapujában a frissen igazolt kanadai kapus, Chandra Bednar.

A jó iramú mérkőzésen végig a Ferencváros dominált, a szlovén bajnoknak alig akadtak helyzetei. A mieink az első félidő derekán meg is szerezték a vezetést Czellér Dorottya révén, majd bár Vágó Fanny a kapufára vágott egy tizenegyest, még a szünet előtt megdupláztuk az előnyünket, ekkor Nagy Viktória volt eredményes.

A második játékrészre Dörnyei Balázs vezetőedző szerkezetet váltott, és pályára küldte a rutinosabb játékosok közül Inna Zlidnist, Mosdóczi Evelint és Fenyvesi Evelint is, valamint Vanessa Marques, Lara Ivanusa és Siklér Kinga is debütált az FTC mezében. Ezt a félidőt is 2-0-ra nyerte a Fradi, Papp Luca, és az első fradista meccsén rögtön eredményes Siklér Kinga találataival.

A 4-0-s végeredmény jól tükrözi a játék képét: annak ellenére, hogy ez volt az új szezon első edzőmeccse és sok fiatal, valamint új igazolás lépett pályára, a Fradi magabiztosan és jól futballozott. Siklér Kinga góllal, míg Chandra Bednar kapott gól nélkül tette emlékezetessé első hivatalos ferencvárosi mérkőzését.

Női labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Szlovénia
FTC-Telekom – ZNK Pomurje 4-0 (2-0)
FTC-Telekom:

1. félidő: Bednar – Nagy Virág, Buzás, Róth, Szabó V.  – Pusztai, Czellér, Németh D., Papp L. – Vágó, Nagy Viktória.
2. félidő: Bednar – Mosdóczi, Buzás, Zlidnis, Nagy Virág – Fenyvesi, Marques, Róth – Ivanusa, Siklér, Szabó V.
Gólszerzők: Czellér, Nagy Viktória, Papp L., Siklér

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin