Március 19-én, szerdán került sor bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk Simple Női Kupa-elődöntőjére, az ellenfél a nagy rivális ETO FC Győr volt, idegenben. Albert Flórián vezetőedzőnk a Kosztics – Ott, Demeter, Gilbert, Túróczy – Nagy V., Könczeyné Fenyvesi, Garcia, Edwards, Czellér – Nagy Va. kezdőnek szavazott bizalmat.
Nem indult jól a találkozó a mi szempontunkból, a 11. percben Kennedy White előnybe juttatta a hazaiakat (1-0). A 19. percben Demeter próbálkozott fejjel, de nem talált kaput. Nyolc perccel később egy szöglet után alakult ki helyzet, Fenyvesi lövését azonban blokkolták. A 35. percben Savanya lövése volt veszélyes, de kapu fölé szállt a labda.
Hiába birtokoltuk többet a labdát, ez komoly helyzetekben nem mutatkozott meg az első játékrészben.
Nagy Viktória lövésével indult a második félidő, de a győriek kapusa hárított. Az ETO jól védekezett, nem igazán tudtuk feltörni a hazai reteszt. A 65. percben tovább nőttek a gondjaink, Vachter távoli lövése a lécről pattant ki, amire Süle reagált a leggyorsabban és a kapuba fejelte a kipattanót (2-0). Süle nem sokkal később ismét próbálkozott, Kennedy White hátán megpattant a labda, így lett igazán veszélyes, de Kosztics hatalmasat védett. A hajrában még a Vachterrel szemben elkövetett szabálytalanság miatt Ott Esztert kiállították, így emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést. A 89. percben a csereként beállt Shuppo használta ki Kosztics hibáját, ez nem a mi napunk volt, az ETO FC Győr végül 3-0-ra nyert és bejutott a Simple Női Kupa döntőjébe, míg a mieink a bajnokságban javíthatnak, ahol legközelebb a Honvéd ellen játszanak március 22-én, szombaton 14.00-től a Kocsis Sándor Sportközpontban.
Női labdarúgás, Simple Női Kupa, elődöntő
ETO FC Győr – FTC-Telekom 3-0 (1-0)
Győr, ETO Stadion
FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Demeter (Gégény (72.), Gilbert, Túróczy – Nagy V., Könczeyné Fenyvesi, Garcia (Kubassova, 72.), Edwards – Czellér – Nagy Va.
Vezetőedző: Albert Flórián
Sárga lap: Könczeyné Fenyvesi (21.)
Piros lap: Ott (87.)
Gólok: White (11.), Süle (65.), Shuppo (89.)
Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.
Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.