2021. szeptember 1.
Szükség van a gyerekek egyénre szabott fejlesztésére
A Ferencváros női akadémiája új szintre emelné az utánpótlás nevelést, erről beszélgettünk Lázár Pállal.

- Mit kell tudni rólad?
- Gyerekként mindig is nagy álmom volt bemutatkozni az első osztályban, válogatottnak lenni és külföldön futballozni, és hálás vagyok érte, hogy mindezt meg is tapasztalhattam - mondta Lázár Pál, az Elit Program szekciójának vezetője. - Viszont ideje korán családi okokból kifolyólag 30 évesen vissza kellett vonulnom a profi élsporttól.

-
Hogy kerültél a Ferencváros közelébe? Hogyan jött a megkeresés?
- A szakmai stáb a magán utánpótlás programomra és annak szellemiségére figyelt fel. Így Berla Attilával, az akadémia operatív igazgatójával azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy ezt a komplett képzési tervet a Fradiba átemelve valósítsuk meg az utánpótláskorú leány futballistákkal.

- Miért pont az utánpótlás nevelést választottad?
- Mindig is nagyon gyerekközpontúnak tartottam magamat, kétgyerekes apukaként ez az érzés pedig még jobban fokozódott bennem. A pályafutásom befejeztével így az utam az utánpótlás nevelés felé terelt, hiszen valami olyat szeretnék nekik adni, amivel nem csak sikeresebb sportolók, hanem kiegyensúlyozottabb és boldog felnőttek válhatnak belőlük majd. Továbbá lelkileg engem is feltölt, hogy a mindennapjaimat gyerekek között tölthetem el.

- A labdarúgó edzéseken kívül mit kapnak a játékosok ezzel a programmal?
- Egy komplex programot fognak kapni a lányok, aminek az egyik alappillére a mentális felkészítés lesz. Meggyőződésem, hogy a magyar gyerekek nagyrészének szüksége van a mentális felkészítésre, így sportpszichológus is fogja segíteni a futballisták mindennapjait az akadémiánál. Olyan területeken segíti majd őket, mint például a stresszkezelés, a lámpaláz leküzdése, koncentráció és motiváció fejlesztése, célok, részcélok megoldási tervének elkészítése és a csapaton belüli kommunikáció. A mentális tréningek mellett az egyéni, kiscsoportos labdarúgó képzésekre és a megfelelő regenerációra is nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni, valamint fontos újítás lesz, hogy a játékosok mellett egy dietetikus is fog dolgozni, aki mindenki számára egyéni étrendtervet fog készíteni. Ezek mellett pedig mind a korosztályos csapatok edzőinek, mind a szülőknek előadásokkal készülünk, amit mindig egy-egy a csapat mellett dolgozó szakember fog tartani.


-
Hány éves korban érdemes elkezdeni a mentális felkészítést?
- Szerintem ez leginkább élethelyzettől függ és nem életkortól. Találkoztam már olyan játékossal, aki 16-17 éves koráig teljesen stabil volt, aztán egy nagyobb trauma érte, ami után szüksége volt szakember segítségére, de volt olyan kisgyermek, akivel 9 éves korától kezdtük el a közös munkát. Összeségében azt tudom mondani, hogy ez a kérdéskör nagyon egyén- és környezetfüggő.

- Milyen céljaid vannak a gyerekekkel?
- Célunk, hogy a gyerekekből kihozzuk a legmagasabb szintet úgy, hogy a hiányosságokat pótoljuk és a jó szinten levő képességeiket pedig szeretnénk egy még magasabb szintre emelni. A lehetőséget szeretnénk nekik megadni, hogy a segítségünkkel kihozzák magukból a maximumot.

- Miért érdemes a szülőknek ide íratni a gyerekeiket? Miért az FTC utánpótlását válasszák a szülők?
- Úgy gondolom, hogy a fejlesztéssel olyan szakmai stáb jött össze, ami egyedülálló, minden az akadémián dolgozó szakember profi a maga területén. Ha az a vízió, amit mi itt közösen előzetesen felvázoltunk működni fog, akkor a gyerekek, olyan képzési rendszerben vehetnek részt, ami még a magyarországi fiú akadémiák munkáján is túl fog mutatni.

- Mik a rövid és hosszútávú céljaid a Ferencváros akadémiáján?
- Rövidtávú célunk, hogy a gyerekek és a szülők is érezzek, hogy valami olyan munka kezdődött el, ami mindannyiuk számára bizakodásra adhat okot a jövőre nézve. A hosszútávú cél pedig az, hogy olyan akadémistákat neveljünk ki, akik később debütálhatnak az első osztályú csapatunkban vagy akár külföldön is. Ha pedig valaki nem a focit választja pályájául, akkor a magánéletben is boldog felnőtt legyen és arra emlékezzen vissza, hogy a Fraditól egy komplett életmód/életpálya modellt kapott.

- Mire vagy a legbüszkébb amit elértél az utánpótlásban?
- Nem igazán tudnék egy konkrét dolgot kiemelni. A két év alatt mióta az utánpótlás nevelésben dolgozom, rengeteg pozitív élmény ért, sok gyerkőc az egyéni hiányosságok pótlásával sikeresen tudott szinteket lépni és erősebb csapatokba igazolni, de én azt is hatalmas sikerként éltem meg, hogy egy 17 éves pánikbeteg srácot a programunk segítségével sikerült stabil lelkiállapotba hozni.

-
Miben tud többet vagy mást nyújtani a Fradi, mint más akadémiák?
- Mi most itt a női akadémián egy olyan programot tervezünk megvalósítani, ami ha megvalósul, egyedülálló lehet egész Magyarországon. A komplex képzési programunkkal egy olyan új stratégiát szeretnénk alkalmazni, amire eddig nem volt példa a leány utánpótlás nevelésben.

- Mit kapnak a szülők az akadémiától?
- Egy gyerekközpontú programot, ahol mindent igyekszünk a gyerekek érdekeinek alárendelni. Ezenkívül pedig szeretnénk őket is képezni és rendszeres oktatásokat tartani nekik, hogy a gyerekek az akadémián kívül is a legjobbat kapják tőlük.

- Mennyivel tudja megnövelni a sportoló teljesítményét az, ha egyénre szabott fejlesztést kap?
- A mai sportolói világban elengedhetetlen az egyénre szabott képzés, ez olyan eredményeket hoz, amit csak a csapatedzéseken szinte lehetetlen elérni. A külön nagy csoportos és az egyesületi edzéseken az egyéni hiányosságokat, ami majdnem mindenkinél más és más nagyon nehéz pótolni, ezért szükséges olykor a teljesen egyéni vagy éppen kiscsoportos fejlesztés.

- Milyen szerepe van a sportolók fejlesztésében a szülői háttérnek?
- Rengeteget számít, hogy egy sportoló milyen közegből érkezik, hiszen ha biztosítva vannak számára a nyugodt otthoni körülmények, akkor teljes mértékben a játékos-pályafutására tud koncentrálni. Nagyon fontos az akadémia számára a szülők felé irányuló megfelelő információk áramoltatása, hiszen ezek segítségével otthon is tudják támogatni a gyermekeiket. Meggyőződésem ha szülő, sportoló, edző hármas egysége jól működik, akkor mindenki boldogabb és elégedettebb lesz, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció biztosítása. Mert akkor egy olyan irányba haladunk, amivel a lányok ki tudják hozni magukból a lehető legjobb teljesítményt és így emberileg is boldog és kiegyensúlyozott gyerekek lesznek.

Cikkajánló

Három játékosunk a női válogatott keretében

A magyar női labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Szarvas Alexandra kihirdette az edzőtábori keretet.

Begyűjtöttük a három pontot Szegeden

A Simple Női Liga 16. fordulójában 3-0-s győzelmet arattunk idegenben, a St. Mihály csapata ellen.

Kiestünk a kupából

Női labdarúgócsapatunk a Simple Női Kupa elődöntőjében 1-0-s vereséget szenvedett az MTK Budapesttől.

Női MK-elődöntő: szurkolói információk

Fontos információk női labdarúgócsapatunk MTK elleni kupamérkőzésére.

Továbbra is az élen csapatunk

Kubassova és Edwards góljával 2-0-s győzelmet arattunk az Astra ellen.

„Babonás vagyok, a cipőmet sem takarítom meccs után!”

Válogatott női labdarúgóinkkal folytatódott a Kire jellemzőbb? – kvízsorozat a Fradi TV-ben – VIDEÓ!

Elhoztuk a három pontot Budaörsről

Sztanovics és Diószegi góljával 2-0-s győzelmet arattunk a Simple Női Liga 14. fordulójában.

Kiütöttük a DVTK-t a kupában

Csapatunk 7-0-s győzelmet aratott a Diósgyőr ellen a kupasorozat 5. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin