2022. október 16.
Tizenhárom gólt lőve győzött az FTC-Telekom
Női labdarúgócsapatunk először kapott gólt az idényben, ám így sem volt kérdéses a sikere.

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk az élvonalbeli bajnokság 8. játéknapján a DVTK-t fogadta vasárnap. A mieink hét győztes meccs után ezúttal is fölényesen, 13-1-re nyertek.

A gólgyártást Szabó Viktória kezdte meg a 9. percben, utána Ott Eszter lőtt a kapuba egy kipattanó labdát a 14. minutumban. Tíz perccel később Biljana Bradic volt eredményes közelről, majd fél órányi játék után Szabó Viktória is betalált újra. Ezt követően szépített a vendégcsapat, végül az első játékrész 5-1-es végeredményét a 16 méterről eredményes Fenyvesi Evelin góljával alakult ki.

A játékos-edző, Vágó Fanny a második félidőben kétszer is betalált

A térfélcserét követően sem hagyott alább a lendület, a hatodik Fradi-találatot négy perccel az újrakezdés után Bradic szerezte. Újabb két perc elteltével játékos-edzőnk, Vágó Fanny is feliratkozott a gólszerzők közé, majd az 58. percben Nagy Viktória is megtette ugyanezt. A hátralévő fél órában még sorrendben Pusztai Sára, Vágó Fanny, Biljana Bradic, Vincze Borbála és Pusztai Sára szerzett gólt – az FTC-Telekom kiütéssel győzött, így továbbra is veretlenül, meggyőző fölénnyel vezeti a pontversenyt.

Folytatás október 29-én, csapatunk akkor a Puskás Akadémia vendége lesz.

Simple Női Liga NB I, 8. forduló

FTC-Telekom–DVTK 13-1 (5-1)

Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont. Játékvezető: Sipos Katalin

FTC-Telekom: Barti – Ott, Csigi (Demeter, 62.), Papp – Barker (Czellér, 62.), Fenyvesi (Pusztai, 62.), Csányi, Szabó V. – Nagy V. (Fishley, 62.), Bradic (Vincze), Vágó. Játékos-edző: Vágó Fanny

Gólszerzők: Szabó V. (9., 30.), Ott (14.), Bradic (24., 49., 72.), Fenyvesi (40.), Vágó (51., 66.), Nagy V. (58.), Pusztai (63., 81.), Vincze (77.) illetve Nagy P. (36.)

Cikkajánló

Szekszárdon maradnánk veretlenek a bajnokságban

Női labdarúgócsapatunk mérkőzése zárja a Simple Női Liga 10. fordulóját.

Az év kapusa és a legjobb játékosa is fradista

A HLSZ 2026-os gáláján női labdarúgóink két díjat is bezsebeltek.

A DVTK-val kezdünk a Simple Női Kupában

Női labdarúgócsapatunk továbbjutás esetén akár az Újpesttel is megmérkőzhet.

Kubassova-dupla, megérdemelt siker az MTK ellen

Női labdarúgócsapatunk az örökrangadó behúzása után a bajnoki tabella élére állt.

Jön az örökrangadó! Szurkoljon a helyszínen!

A Szeged elleni hétközi fordítás kellő erőt adhat a listavezető ellen, amely idáig gólt sem kapott.

Frajtovics a végén bevágta, óriási fordítással nyertünk

2-0-ról felállva, kiváló második félidővel nyertünk a St. Mihály ellen a bajnokságban.

Szegedi túra a szombati örökrangadó előtt

Női labdarúgóinkra Szegeden vár bajnoki, majd szombaton jön az MTK!

Czellér-dupla, Árvay-gól, újabb három bajnoki pont!

Női labdarúgócsapatunk simán hozta az újonc Videoton FC Fehérvár elleni meccsét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin