2019. május 8.
Több mint 100-szoros válogatottat igazoltunk
Bajnokok Ligája-rutinnal rendelkező gólerős támadó érkezett női labdarúgócsapatunkhoz!

Vágó Fanny szegedi születésű 27 éves támadó, az osztrák St. Pöltentől érkezik a Ferencvároshoz!

Felnőtt pályafutása az akkor még a magyar női labdarúgás élmezőnyébe tartozó I. FC Feminában kezdődött, majd egyéves németországi kitérő után hazajött, ahol a Győr után az MTK-t is erősítette. 2011-ben egy évig Izlandon légióskodott, mígnem 2015-ben az MTK-ból az osztrák St. Pölten csapatába szerződött, amellyel többször a Bajnokok Ligájában is játszhatott.

Vágó Fannyt kétszer is az év női labdarúgójának választották, ehhez hozzájárult rendkívül gólerős játéka is: az MTK-ban összesen 119 találatig jutott, de izlandi és osztrák csapatában is szórta a gólokat. Többszörös bajnok és kupagyőztes is.

Újdonsült támadónk a női A-válogatott alapembere, 2018-ban egy elit társaságba is bekerült: ő lett a harmadik női labdarúgó, aki 100-szor húzhatta magára a címeres mezt.

- Óriási öröm egy ekkora klubhoz tartozni – kezdte Vágó Fanny. - Nagy boldogság, hogy itt folytathatom a pályafutásomat, remélem sok sikert fogunk aratni közösen. Talán most harmadjára kerestek meg újra a Ferencvárostól. Amikor egy edző ennyire szeretne leigazolni, akkor érdemes komolyan elgondolkodni. Ezt a bizalmat gólokkal szeretném meghálálni. Várom az új kihívásomat, mindent meg fogok tenni a pályán. Remélem, a rutinommal sokat hozzá tudok majd adni a Fradi játékához!

Vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs szerint rendkívül fontos erősítés érkezett.

- Még mindig nagyon fiatal a csapatunk, ezért egy olyan játékost szerettünk volna igazolni támadó poszton, aki megfelelő szintű profi külföldi tapasztalattal rendelkezik és igazi győztes karakter. Fanny emellett rendkívül sokoldalú, gólerős játékos is, így könnyen beépíthető a csapatunkba. Egész biztos vagyok benne, hogy nagy erősítés lesz számunkra - mondta vezetőedzőnk.

Vágó Fanny a következő, 2019/2020-as szezontól segítheti a pályán a Ferencvárost.

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin