2020. november 3.
Tökéletes, kiütéses sikerrel kezdtünk a BL-ben!
Női labdarúgócsapatunk remek futballal 6-1-re legyőzte a Racing FC Union Luxembourgot a BL-selejtezőben.

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata esélyeshez méltón kezdte a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulóját a luxemburgi bajnok ellen. A 6. percben Tiffany Cameron indult meg bal oldalon, majd középre passzolt. A labda nem volt jó Vágó Fannynak, ellenben kiváló lett Lara Ivanusának, szlovén támadónk pedigg higgadtan a bal alsó sarokba lőtt. 1-0!

Szinte fel sem álltak a vendégek és már mehettek is újra a középkezdéshez. Vágó Fanny támadta le a kapust, aki hibázott, csatárunk elvette tőle a labdát, majd az üres kapuba lőtt. 2-0! A Ferencváros továbbra is lendületben maradt, azonban egy pontrúgás után, egy védelmi megingást követően szépítettek a vendégek. 2-1!

Dörnyei Balázs csapatát viszont nem fogta meg az ellenfél gólja. Egymás után érkeztek a ferencvárosi lehetőségek, de a befejezésekbe apróbb hiba csúszott. Az első félidő utolsó perceiben viszont két lehetőség elég volt Pusztai Sárának, aki előbb higgadtan megoldott egy ziccert, majd remek mozdulattal átemelte a kapust, így a szünetben 4-1-re vezettünk!

A második játékrészben is folytatódott az óriási ferencvárosi mezőnyfölény. Gyorsaságunkat rendre kihasználva ott teremtünk a luxemburgiak kapuja előtt. Az 58. percben Pusztai kapott remek labdát a bal oldalon, centerezett és bár a középen érkező Vágónak hosszú volt a passz, a hosszún érkező Tiffany Cameron már nem hibázott. 5-1!

Négy perc sem telt és újabb gólnak örülhettünk. A csereként beálló Nagy Viktória a jobb oldalról passzolt a tizenhatoson belül teljesen üresen érkező Vágónak, aki önmaga második góljával megszerezte a Fradi hatodik gólját. 6-1!

Gyakorlatilag az történt a pályán, amit bajnokcsapatunk szeretett volna. Cserejátékosaink új lendületet adtak a támadójátéknak, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, helyenként szebbnél szebb megoldások után. Újabb gólt azonban már nem szereztünk, így az FTC-Telekom kiütéses, 6-1-es sikerrel kezdte a Bajnokok Ligája selejtezőjét.

November 6-án kiderül, melyik csapattal találkozunk a második körben.

NŐI LABDARÚGÁS
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Gropuama Aréna
FTC-Telekom–Racing FC Union Luxembourg 6-1 (4-1)
FTC-Telekom:
 Bednar (Barti, 74.) - Mosdóczi, Róth (Hasanbegovic, 60.), Zlidnis, Czellér - Brandon (Papp L., 60.), Fenyvesi, Pusztai - Ivanusa, Cameron (Nagy Viktória, 60.), Vágó (Siklér, 74.).
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Gólszerzőink: Vágó (7., 62.), Pusztai (42., 45+3.), Ivanusa (6.), Cameron (58.)

Cikkajánló

Lendületből hoznánk el a bajnoki pontokat a derbin

Női labdarúgóink két ETO FC elleni siker után látogatnak a lilák otthonába.

Öt év után ismét Magyar Kupa-döntős a Ferencváros!

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.

A kupában is legyőznénk az ETO FC-t

Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.

Fontos bajnoki siker az ETO FC ellen

Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.

Győzelem azerbajdzsán ellen a vb-selejtezőn

Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.

Két labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!

Hiába a fölény, 0-0 az Andorra elleni vb-selejtezőn

Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.

Hatot vágtunk Miskolcon, kiütöttük a DVTK-t

Női futballistáink 6-0-ra nyertek a bajnokság 13. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin