2020. június 16.
Topligába igazol a Ferencváros tehetséges középpályása!
A húszéves Csiki Anna nyolc év után hagyja el a Ferencvárost, a svéd élvonalbeli Göteborg FC-nél folytatja.

Megvan a 2020-as nyár első változása az egy évvel korábban bajnoki címet és Magyar Kupát nyerő, idén a BL-kvalifikációs párharcban az MTK ellen csütörtökön harmadik, mindent eldöntő mérkőzésre készülő női labdarúgócsapatunk keretében.

A Ferencváros és a válogatott rendkívül tehetséges középpályása, Csiki Anna elfogadta a svéd élvonalbeli Göteborg FC ajánlatát, és nyolc év után távozik klubunktól, így már a csütörtöki mérkőzésen sem lesz ott a Fradi keretében.

A húszéves Csiki Anna 2012 nyarán, mindössze 12 évesen szerződött a Ferencvároshoz nevelőegyesületétől, a martonvásári Mustang SE-től. A Fradiban végigjárta a korosztályos csapatokat, majd egy rövid kókai kitérő után (mivel a Kóka ekkor az FTC női csapatának fiókegyüttese volt, így lényegében végig klubunk kötelékében maradt) 2017 februárjától már csak a Ferencváros felnőtt csapatában szerepelt. 2019-ben részese volt a csapat harmadik bajnoki címének, a Magyar Kupa döntőjében pedig két nagyon fontos góllal írta be magát örökre a ferencvárosi női labdarúgás történetébe a DVTK ellen 4-3-ra megnyert fináléban.

Már 2019 nyarán is érdeklődtek iránta külföldi csapatok is, akkor azonban még úgy döntött, egy évig biztosan a Ferencvárosnál marad. Klubunk színeiben összesen egy bajnoki aranyérmet és három Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett. Szerepelt az U17-es és az U19-es válogatottban is, a felnőtt nemzeti csapatnak pedig 2019 februárja óta oszlopos tagja.

Csiki új klubja a svéd élvonalban szereplő Göteborg FC lesz. Az együttest 1970-ben alapították Landvetters IF néven, majd 2004 nyarán a Svédország második legnagyobb városának agglomerációjában székelő egyesület beköltözött Göteborg belterületére, ekkor vette fel mai nevét. A kék-fehér-fekete klubszíneket viselő csapat 2010 óta szerepel a svéd élvonalban (Damallsvenskan), és rögtön másodikok lett a bajnokságban, így ott volt a következő idényben a Bajnokok Ligájában, sőt, egészen a negyeddöntőig meneteltek, ahol az Arsenal állította meg őket. Mindkét sorozatban ez volt azóta is a göteborgiak legjobb eredménye, a második helyet sikerült még 2011-ben, 2018-ban és 2019-ben is megismételni, míg a Bajnokok Ligájában 2013-ban is a negyeddöntőig jutottak, az előző kiírásban pedig a legjobb 32 között csupán idegenben szerzett kevesebb góllal búcsúztak el a Bayern München ellen. Az együttes emellett 2011-ben, 2012-ben és 2019-ben elhódította a Svéd Kupát is.

Mivel a svéd élvonal a francia, a német és az angol bajnokság mögött a negyedik helyen áll az UEFA rangsorában, megelőzve például a spanyol, az olasz vagy a holland pontvadászatot, így Európa negyedik legerősebb bajnokságaként két fix helye van a női Bajnokok Ligája főtábláján. Ez azt is jelenti, hogy a csapat ott lesz a főtáblán a BL 2020/21-es idényében, így akár Csiki Anna is pályára léphet majd a legrangosabb európai sorozatban!

A fiatal magyar tehetségnek olyan csapattársai lesznek Göteborgban, mint az Európa-bajnok és vb-ezüstérmes, 123-szoros holland válogatott kapus, Loes Geurts, a vb-harmadik svéd válogatottban kerettag hálóőr Jennifer Falk, a szintén svéd válogatott Emma Kullberg, Emma Berglund, Julia Roddar, Elin Rubensson, Julia Zigiotti Olme, Filippa Angeldal, Stina Blackstenius és Pauline Hammarlund, a finn válogatott Emma Koivisto és Natalia Kuikka, vagy a norvég válogatott Vilde Böe Risa.

Csiki Annának köszönjük a Ferencvárosért tett szolgálatait, pályafutásához pedig további sok sikert kívánunk!

Cikkajánló

Győzelem a szlovén rekordbajnok ellen

Női labdarúgócsapatunk 3-0-ra győzte le a ZNK Mura együttesét felkészülési mérkőzésen.

6-0 ide, jó tapasztalat a fiataloknak

Női labdarúgócsapatunk sima győzelemmel folytatta a felkészülést.

Intenzív, harcos meccset vívtunk az osztrák bajnokkal

Női labdarúgócsapatunk a hajrában maradt alul az Austria Wien ellen a Népligetben.

Így alakul át női labdarúgócsapatunk kerete

Zágonyi Barbara és Németh Adél is távozott, ám Gődér Brigitta és Vlada Kubassova marad!

Kelendőek lettek duplázó focistáink

Bajnoki és kupacímvédő női labdarúgócsapatunkból három játékos is külföldön folytatja karrierjét.

Visszatértek a lányok, elindult a felkészülés

A legutóbbi idényt kupagyőzelemmel és bajnoki címmel zárt labdarúgóink elkezdték az alapozást.

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe Budapesten.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin