2020. március 10.
FTC-s bombagólokkal 7-1-re kiütöttük Romániát!
Az FTC-Telekom középpályása három pompás góllal vette ki részét a török torna utolsó sikeréből – VIDEÓ!

A magyar csapat a kazah BIIK Kazygurt és Hong Kong elleni győzelmek után Romániával játszotta utolsó felkészülési mérkőzését Törökországban. A magyarok kezdőcsapatában négy fradista, Szabó Viktória, Fenyvesi Evelin, Kocsán Petra és Vágó Fanny lépett pályára.

Nem indult jól számunkra a mérkőzés, ugyanis 39 másodperc után, egy nagy védelmi hibából Románia megszerezte a vezetést. A bekapott gól után rendeztük a sorokat, de hiába voltak ígéretes támadásaink, az egyenlítést elmaradt. Egészen a 29. percig, amikor egy bal oldali bedobás után Vágó kezelte le a labdát a tizenhatos sarkánál, majd a befutó Fenyvesi (a képen) elé tálalt, középpályásunk pedig nagy erővel lőtt a kapu jobb oldalába. A hátralévő időben a játék leginkább a mezőnyben folyt, két magyar fölé lövést jegyezhettünk fel. A lefújás előtti pillanatokban még Vágó tesztelte a román kapust, aki nagy vetődéssel tolta ki támadónk 25 méteres löketét.

A második játékrész viszont a mieink számára indult kiválóan. Kocsán bal oldali szögletét Vágó három méterről fejelte a román kapuba, megszerezve ezzel a második magyar gólt. És ha egy üzlet beindul! Az 58. percben egy gyors magyar támadás után egy tizenhatoson belülről visszagurított labdát a második vonalban érkező Fenyvesi lőtt a kapu jobb oldalába. A bekapott gól megfogta a románok, ugyanis két perccel később Kocsán játszott össze Fenyvesivel a tizenhatos jobb sarkánál, középpályásunk tolt egyet labdán, majd hatalmas gól lőtt 18 méterről.

A folytatásban teljes mértékben a magyarok akarata érvényesült. Előbb a 65. percben Csányi Diána, majd a csereként beálló Süle Dóra lőtt szép gólt a románoknak. A tornagyőzelmet jelentő 7-1-es végeredményt a ferencvárosi Csiki Anna állította be a 89. perc elején. Egy kapitális védelmi hiba után Süle megszerezte a labdát a tizenhatoson belül, majd a középen érkező fradistához passzolt, aki nem hibázott.



(Fotó: MLSZ)

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin