A magyar U17-es és U19-es válogatott is Európa-bajnoki selejtezőket vív a héten. Amint arról korábban beszámoltunk, Schumi Dorottya hazai pályán szereplő válogatottja, valamint Turtóczki Sándor Törökországban szereplő együttese is megnyerte a négycsapatos selejtező első mérkőzését, így szombaton mindkét korosztályos csapat az elitkörbe jutásért lépett pályára, hiszen a csoportokból az első két helyezett biztosan továbbjut. Ráadásul mindkét együttesben számos ferencvárosi játékos volt érdekelt, sőt, két-két fradista gólt is ünnepelhettünk az első körben.
Az U17-es válogatott második mérkőzését Szombathelyen Kazahsztán ellen játszotta, és miután az első fordulóban 7-0-ra nyert Bulgária ellen, pontazonossággal a csoport második helyéről várta a mai napot, hiszen a lengyel válogatott 10-0-ra verte az első körben a kazahokat. A Ferencváros kerettagjai közül a bolgároknak kétszer is beköszönő Mészáros Cecília ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Antalicz Alexandra és Kocsis Alíz csereként álltak be, Németh Diána pedig ezúttal a kispadon töltötte a mérkőzést. A magyar együttes egy másodpercig sem hagyott kérdést afelől, hogy magabiztos győzelemre készül, és Pápai Emőke révén már a negyedik percben vezetést is szerzett, ezt az előnyt pedig szűk két perccel később megduplázta. Csapatunk 6-0-s előnnyel mehetett szünetre, Mészáros Cecília szerezte a negyedik gólt egy gyönyörű, 20 méteres lövésből. Mészáros a második félidőben is betalált, egy újabb távoli lövésből szerezte a magyarok nyolcadik gólját. A végeredmény elsöprő, 10-0-s győzelem lett, amellyel eldőlt, hogy a magyar U17-es válogatott függetlenül a lengyel-bolgár meccs végeredményétől, és a lengyelek elleni zárómérkőzéstől biztosan ott lesz az Eb-selejtező tavaszi elitkörében!
A házigazda Törökország elleni, Pusztai Sára-duplával kiharcolt nyitó győzelem után hasonló terve volt a magyar U19-es válogatottnak is, amely a selejtező minitorna második körében Koszovóval találkozott. A kezdőcsapatban a ferencvárosi kerettagok közül ezúttal a kapus Böröcz Bettina, valamint Ott Eszter, Buzás Kata, Róth Rebeka, Czellér Dorottya, és a csapatkapitányi karszalagot ezúttal is viselő Pusztai Sára kaptak helyet, Papp Luca csereként állt be, míg Terestyényi Anna, Nagy Virág és Győrik Alexandra a kispadról figyelték a találkozót. Hidegzuhannyal indult a mérkőzés, az első körben Dániától 8-0-s vereséget szenvedő koszovóiak ugyanis a 19. percben megszerezték a vezetést. A magyarok azonban nem jöttek zavarba a váratlan fordulattól, és két perccel később az ezúttal is kapitányhoz méltóan játszó Pusztai révén egyenlítettek. Sőt, a 24. percben már a mieinknél volt az előny. A koszovói válogatott a második félidőre elfáradt, ezt a játékrészt 4-0-ra nyerték a magyarok, így a mérkőzésen összességében 6-1 arányban kerekedtek felül, Pusztai Sára a második félidőben is betalált. Ezzel a Dánia elleni harmadik meccstől függetlenül az U19-es együttes is továbbjutott az elitkörbe!
(Fotó: mlsz.hu)
Női labdarúgás, Eb-selejtező minitorna, 2. mérkőzés:
U17 (Szombathely): Magyarország – Kazahsztán 10-0
U19 (Törökország): Magyarország – Koszovó 6-1
Mindkét korosztályos együttes a záró forduló eredményétől függetlenül továbbjutott az elitkörbe.
Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.
Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.
Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.
Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!
A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.
Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!
Női labdarúgócsapatunk kapitányát, Könczeyné Fenyvesi Evelint kérdeztük a BL-minitorna előtt.