2020. július 22.
Új igazolásunk a főtáblán kamatoztatná BL-rutinját
A női labdarúgócsapatunkhoz frissen csatlakozó szlovén válogatott Lara Ivanusa egyértelmű célja a BL-főtábla.

Amint arról korábban beszámoltunk, női labdarúgócsapatunk szerződtette az olasz élvonalból érkező Lara Ivanusát.

A 23 éves szlovén válogatott támadó korábban több ország élvonalbeli bajnokságában is ünnepelhetett aranyérmet, és a Glasgow City színeiben a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott, most pedig a Ferencvárossal készül hasonlóra. Új igazolásunkkal Magyarországra szerződése okairól és körülményeiről, motivációjáról és terveiről beszélgettünk.

 

- Korábban szerepeltél a szlovén, a svéd, a skót és az olasz élvonalban is, nyertél bajnokságokat, szerepeltél BL-főtáblán. Mi szólt a magyar bajnokság mellett?
- Amikor megkeresett a Ferencváros, az ügynökömmel közösen alaposan utánanéztünk mindennek, és láttam, hogy egy hatalmas, patinás egyesületről van szó, amelyik ráadásul a magyar női mezőny legjobbja. A játékoskeret nagy része szerepel valamelyik felnőtt vagy korosztályos válogatottban, így úgy éreztem, érdemes ide igazolnom.

- A Bajnokok Ligája-indulás lehetősége azért sokat nyomhatott a latban…
- Természetesen! Amikor 2017-ben szlovén bajnokok lettünk az Olimpija Ljubljanával, nekem már nem volt részem a BL-szereplésben, mert Svédországba igazoltam. Aztán 2018 őszén a Glasgow City színeiben megadatott a lehetőség, hogy pályára lépjek a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján. A ciprusi ellenfél ellen sikerült továbbjutni, így a nyolcaddöntőben a későbbi döntős Barcelona ellen vívtunk párharcot. Hatalmas élmény volt, amit mindenképpen szeretnék minél hamarabb megismételni! Egyértelműen ez a célom a Ferencváros színeiben is!

- Ismertél valakit korábbról az új csapattársaid közül?
- Melisa Hasanbegovic a csapattársam volt Svédországban. Ő is nagyon sok jó dolgot mesélt a Fradiról, a többi játékostársunkról, és Budapestről is, amiről egyébként is tudom, hogy gyönyörű város. Tanácsokkal is ellátott, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy hamar be tudok majd illeszkedni a csapatba.

Cikkajánló

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

A DVTK ellen kezdjük a Simple Női Kupát

Fenyvesi Evelinék nemrég a bajnokságban 7-0-ra nyertek a miskolciak ellen.

Szabó Viktória: „Ilyen a Fradi-Újpest comói módra”

Korábbi labdarúgónk az olasz és svájci légióséletről és a fradis emlékeiről is mesélt – INTERJÚ!

Semmi nem jött össze, kikaptunk az ETO-tól

Ez volt női labdarúgócsapatunk első veresége a Simple Női Ligában.

Jön az ETO FC elleni bajnoki rangadó!

Női labdarúgóink idegenben lépnek pályára szerdán a Simple Női Ligában.

Két játékos készülhet a hollandok elleni vb-rájátszásra

Fenyvesi Evelin, valamint Nagy Viktória is ott van a női labdarúgó-válogatott keretében.

Nagy-mesterhármas, sima győzelem a bajnokságban

Női labdarúgóinknak nem jelentett problémát a Szekszárd, jöhet szerdán az ETO FC!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin