2019. augusztus 10.
„Másfél” Fogl-gól, győzelem, kedden a főtábla a tét
Női labdarúgócsapatunk szombaton 2-0-ra verte a moldáv bajnokot a BL-selejtezőtorna második mérkőzésén.

Bajnoki címvédő női labdarúgócsapatunk sikerélménnyel a háta mögött folytathatta szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hiszen szerdán hátrányból fordítva 3-1-re verte a házigazda Slovant a négycsapatos selejtezőtorna első mérkőzésén (melynek csupán a győztese lesz főtáblás).

A pozsonyi csapat legyőzése után a moldáv bajnok Agarista-SS Anenii Noi elleni folytatás elvben könnyebb feladatnak ígérkezett, Dörnyei Balázs vezetőedző pedig alaposan felforgatta a kezdőcsapatot: a kapuban pályafutása első felnőtt tétmérkőzésén kapott lehetőséget a mindössze 16 éves Böröcz Bettina, de pályára lépett a Slovan ellen nem szereplő Buzás Kata, Csigi Eszter, Melisa Hasanbegovic, Nagy Virág, Czellér Dorottya, Papp Luca és Fogl Katalin is.

Csapatunknak mindössze 10 másodpercre volt szüksége az első helyzet kidolgozásához, ám akkor még lábbal védeni tudott a moldávok kapuját őrző Munteanu. Az első percekben határozottan a kapuja elé szegeztük az Agaristát, játékosaink kényszerítőkkel, rövid passzokkal próbáltak az ellenfél mögé kerülni, az utolsó jó megoldások azonban hiányoznak. Fölényünk nem lankadt, a 19 percben pedig csupán a kapufa mentette meg az Agaristát, miután Diószegi Fanni lövése csattant a lécen. A 24. minutumban viszont már nem volt mentség: egy öngólnak köszönhetően megszereztük a vezetést! Fogl Katalin kevergetett a bal oldalon, majd becselezte magát a tizenhatoson belülre, az alapvonal közeléből remekül, élesen középre passzolt labdáját pedig a kapu előtt helyezkedő, menteni igyekvő Loghin juttatja a saját hálójába (1-0).

A forróság miatt a csapatok ivószünettel folytatták, a mieink pedig ott, ahol abbahagyták: továbbra a Ferencváros akarata érvényesült a pályán. Ennek gyümölcseként még az első játékrészben megdupláztuk a fórt, miután hárommal a lefújás előtt Fogl Katalin is betalált (2-0).

A térfélcserét követően is ott folytatódik minden, ahol az első félidőben abbamaradt: rögtön egy perc alatt egy mellé menő, majd egy a kapus kezébe érkező fejessel veszélyeztetünk. A viszonylag egyoldalú mérkőzés Dörnyei Balázsnak lehetőséget kínált játékosai pihentetésére is, vezetőedzőnk a 61. percben például hármat is cserélt: Aleksic helyén Pusztai Sára, Diószegi helyett a mindössze 18 éves, az U19-es csapatból felkerült Nagy Viktória, míg Kapetanovic cseréjeként Róth Rebeka folytathatta. Ekkor már érzékelhető volt, hogy a biztos siker tudatában inkább az a fontos, hogy mindenki lehetőséget kapjon.

Noha a helyzeteink a hajrában is megvoltak, a végeredmény már nem változott: 2-0-ra nyertünk, ezzel a délutáni Slovan–Spartak összecsapás előtt vezetjük a csoportot és már az is biztos, hogy kedden 17.00-tól a főtáblára jutásért lépünk pályára a Spartak Subotica ellen. 

Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 5. csoport, 2. mérkőzés
Pozsony, Stadion Pasienky

FTC-Telekom–Agarista-SS Anenii Noi 2-0 (2-0)
FTC: Böröcz – Buzás, Csigi, Hasanbegovic, Nagy Virág – Aleksic (Pusztai, 60.) – Kapetanovic (Róth, 60.), Czellér, Papp L. – Diószegi (Nagy Viktória, 60.), Fogl. 
Agarista: Munteanu – Gherghelegiu, Musteata, Cerescu, Loghin – Indycha (Pesterean, 90.), Andone, Druta, Mereuta (Brinza, 87.) – Cojuhari, Catarau (Zdorovetchi, 53.).
Gól: Loghin (24., öngól), Fogl (42.)

Cikkajánló

Derbi-győzelemmel indult az új bajnoki idény

Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin