2026. április 24.
Újabb lépést tehet a bajnoki cím felé női csapatunk
Szombaton a sereghajtó Budaörs otthonában lépnek pályára a mieink a Simple Női Liga 19. fordulójában.

Az előző bajnoki idényt is arannyal záró női labdarúgócsapatunk szombaton egy újabb lépéssel kerülhet közelebb céljához, az újabb bajnoki címvédéshez.

Albert Flórián csapata 18 fordulót követően 49 ponttal áll a tabella élén, négy ponttal megelőzve a második helyen álló Puskás Akadémiát. Szombaton a mieink újabb lépést tehetnek a bajnoki cím felé, hiszen a sereghajtó Budaörs otthonában lépnek pályára.

A 18 órakor kezdődő találkozónak egyértelműen Nagy Vanesszáék az esélyesei, hiszen a vendéglátók az idényben eddig csupán hat pontot szereztek. Egyetlen győzelmüket még tavaly szeptemberben a Szekszárd ellen aratták, azóta 14 bajnokin három döntetlen mellett 11 vereséget szenvedtek.

Eközben a mieink 16 győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget számlálnak, utoljára november 15-én vesztettek pontokat. A két csapat idénybeli első bajnokiját 4-1-re nyertük hazai pályán.

Csapatunk ráadásul bejutott a Simple Női Magyar Kupa döntőjébe is, ahol április 29-én 19:00-tól a Honvéd lesz az ellenfele az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Női labdarúgás, Simple Női Liga, 19. forduló

Budaörs-FTC-Telekom

2026.04.25., szombat 18:00

Budaörs, Budaörsi Városi Stadion

Cikkajánló

Nagy Vanessza betalált, kiütés Észak-Macedónia ellen

A magyar női labdarúgó-válogatott nem hagyott kérdést a vb-selejtezőn, 7-0-ra nyert.

"Sima tisztításnak indult, de aztán jött a bonyoldalom"

Női labdarúgócsapatunk kapitánya, Könczeyné Fenyvesi Evelin 116 nap után visszatért - VIDEÓ!

Csányi Diána mesterhármasával nyert a női válogatott

Az FTC-Telekom támadója volt az Észak-Macedónia ellen 5-0-ra megnyert vb-selejtező legjobbja.

Nincs ennél cukibb csapatépítő!

Női labdarúgóink egy állatotthont látogattak meg az édes ebek nagy örömére - VIDEÓ!

Hosszabbítottunk bajnokcsapatunk szélsőjével

Továbbra is az FTC-Telekom női labdarúgócsapatát erősíti Czellér Dorottya - VIDEÓ!

Hat gól 23 perc alatt - kiütöttük a Viktóriát

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 7-0-ra legyőzte a szombathelyieket a
bajnokságban.

Az idény legnagyobb győzelmét arattuk Pécsett

Női labdarúgóink 9-0-ra nyertek a PMFC otthonában a Simple Női Ligában.

Öt Fradi-játékos a női labdarúgó-válogatott keretében

Kijelölte keretét az Észak-Macedónia elleni vb-selejtezőre a női A-válogatott szövetségi kapitánya.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin