2019. július 17.
Újabb nagy fogás: bosnyák válogatott védőt igazoltunk!
Női futballcsapatunk megszerezte a tavaly BL-negyeddöntős Slavia Praha bosnyák védőjét, Melisa Hasanbegovicot.

Újabb remek igazolással erősített a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő női labdarúgócsapatunk! Az FTC-Telekom mindenben megállapodott a Slavia Prahától érkező 24 éves bosnyák válogatott védővel, Melisa Hasanbegoviccsal, aki már az augusztus 7-13 között Pozsonyban esedékes selejtezőtornán is erősítheti Dörnyei Balázs együttesét.

Melisa Hasanbegovic 1995. április 13-án született. Az SFK Szarajevóban kezdte pályafutását, majd öt év után skandináv kalandba vágott: egy-egy évet töltött egy svéd, illetve egy norvég csapatnál. Innen szerezte meg az előző idényben a cseh Slavia Praha, amellyel többek között az MTK-t kiejtve a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott, majd meg sem állt egészen a negyeddöntőig.

"Nagyon jókat hallottam a Ferencvárosról korábban, két válogatott csapattársam is itt játszik, Marija Aleksic már hosszabb ideje is a Fradit erősíti. Az ő tanácsukra is hallgattam, amikor elfogadtam a csapat ajánlatát, de már korábban is hallottam a klubról, és nagyon izgalmasnak tartom, hogy egy ilyen egyesület játékosa lehetek. Úgy gondolom, nagyon erős csapathoz érkeztem, és nagyon jó körülmények között készülhetünk és játszhatunk. Az is fontos szempont volt, hogy a csapat indul a Bajnokok Ligájában" - kezdte bemutatkozását Melisa Hasanbegovic. Új igazolásunk azt is elmondta, úgy érzi, minden esélye megvan arra a Ferencvárosnak, hogy története során először elérje a Bajnokok Ligája főtábláját.

"Először az SFK-val próbálhattam ki, milyen hangulata van a Bajnokok Ligájának, a Slaviával viszont nem csak a főtáblát sikerült elérni, de egészen a legjobb nyolcig meneteltünk. Fantasztikus élmény volt, ezért is örülök nagyon annak, hogy BL-induló csapatban folytatom. Szerintem minden esélyünk megvan rá, hogy elérjük a főtáblát. Ismerem az ellenfeleinket, és úgy érzem, ha jól jön ki a lépés, megnyerhetjük a csoportunkat. Természetesen emellett a magyar bajnokságban is szeretnék minél jobban szerepelni, bár tudom, hogy éppen az MTK nagyon erős ellenfél."

Dörnyei Balázs elmondta, úgy véli, Hasanbegovic komoly erősítést jelent, és jól mutatja csapatunk presztízsének emelkedését, hogy sikerült leigazolni.

"Melisa az egyik elsőszámú célpontunk volt az átigazolási időszakban. Körülbelül háromhónapos tárgyalási folyamat eredménye, hogy most itt van velünk, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megszereznünk. Azt várom tőle, hogy a Bajnokok Ligájában megszerzett magas szintű tapasztalatát kamatoztatni tudjuk az előttünk álló selejtezőben."

Vezetőedzőnk azt is hozzátette, már nem várható változás a Fradi játékoskeretében a nyári időszakban.

"Ezzel számunkra véget ért az átigazolási időszak. Elégedettek lehetünk, nem emlékszem korábban olyan évre, amikor sikerült pontosan azokat a játékosokat megszereznünk, akiket kiszemeltünk előzetesen. Emellett nagyon fontos, hogy a csapat gerince együtt maradt, így elmondható, hogy sikerült a klub által biztosított lehetőségeket maximálisan kihasználnunk. Innentől kezdve rajtunk a sor, bizonyítanunk kell a pozsonyi selejtezőben, hogy valóban sikerült szintet lépnünk."

Melisa Hasanbegovic Kristina Erman, Vágó Fanny, Czellér Dorottya, Selma Kapetanovic, valamint Terestyényi Anna után csapatunk hatodik új nyári szerzeménye.

Cikkajánló

Az év kapusa és a legjobb játékosa is fradista

A HLSZ 2026-os gáláján női labdarúgóink két díjat is bezsebeltek.

A DVTK-val kezdünk a Simple Női Kupában

Női labdarúgócsapatunk továbbjutás esetén akár az Újpesttel is megmérkőzhet.

Kubassova-dupla, megérdemelt siker az MTK ellen

Női labdarúgócsapatunk az örökrangadó behúzása után a bajnoki tabella élére állt.

Jön az örökrangadó! Szurkoljon a helyszínen!

A Szeged elleni hétközi fordítás kellő erőt adhat a listavezető ellen, amely idáig gólt sem kapott.

Frajtovics a végén bevágta, óriási fordítással nyertünk

2-0-ról felállva, kiváló második félidővel nyertünk a St. Mihály ellen a bajnokságban.

Szegedi túra a szombati örökrangadó előtt

Női labdarúgóinkra Szegeden vár bajnoki, majd szombaton jön az MTK!

Czellér-dupla, Árvay-gól, újabb három bajnoki pont!

Női labdarúgócsapatunk simán hozta az újonc Videoton FC Fehérvár elleni meccsét.

Az újoncot fogadjuk a hétvégén a Simple Női Ligában

A Videoton FC Fehérvár papíron nem jelenthet problémát női labdarúgóinknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin