2023. január 9.
Újra edzésben női labdarúgócsapatunk
Címvédő női együttesünk visszatért a Kocsis Sándor Sportközpontba.

A hosszabb téli szünet után január 9-én, hétfőn megkezdte a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára NB I-es csapatunk. Az első tréningen az őszi játékoskeret minden tagja megjelent, így egyelőre sem érkező, sem távozó labdarúgókról nem tudunk hírt adni.

Játékosaink a szünet alatt az edzői stáb által kidolgozott egyéni edzéstervekkel otthoni munkát végeztek, a kemény edzések mellett pedig egészségügyi és fizikai felméréseken vesznek részt az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. A csapat felkészülési programja is összeállt, amelyben több edzőmérkőzés is szerepel.

A Simple Női Liga a március 11-12-i hétvégén folytatódik együttesünk számára, mégpedig az újonc Újpest FC csapata ellen.

A felkészülésről és a további tervekről Vágó Fanny, játékos-vezetőedző nyilatkozott.

- Próbáltuk az egész felkészülést úgy felépíteni, hogy olyan csapatokkal játsszunk, akik nemzetközi szinten is elismertek - kezdte Vágó Fanny. - Ez nekünk is egy kihívás, de egyben segítség ahhoz, hogy felkészüljünk a bajnokság folytatására, vagy akár a nagyobb célokra. Nagyon fontos a felkészülésünkben, hogy ilyen csapatokkal tudunk megmérkőzni. A rengeteg támogatást, és azt, hogy ezek megvalósulhatnak, köszönjük a Ferencvárosnak. Sokan kezdjük el a felkészülést, sok fiatal kap lehetőséget, az edzéseken és a mérkőzéseken folyamatosan próbálgatjuk az akadémián lévő tehetséges játékosokat. Szeretnénk azt elérni, hogy a jövőben ne hirtelen kelljen berakni őket a csapatba, és azt is, hogy komfortosan érezzék magukat, és ne stressz legyen az első bemutatkozásuk a felnőtt csapatban. A kereten azért nem szeretnénk változtatni, mert hiszünk ezekben a játékosokban, tudjuk, hogy mire képesek, és úgy gondoljuk, hogy nem azon kell dolgozni, hogy ide játékost hozzunk, hanem hogy saját magunkat még nagyobb szintre emeljük.

Cikkajánló

Hármat rúgtunk a derbin az Újpestnek

Női labdarúgócsapatunk gólt sem kapva győzte le idegenben a lila-fehéreket.

Lendületből hoznánk el a bajnoki pontokat a derbin

Női labdarúgóink két ETO FC elleni siker után látogatnak a lilák otthonába.

Öt év után ismét Magyar Kupa-döntős a Ferencváros!

Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.

A kupában is legyőznénk az ETO FC-t

Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.

Fontos bajnoki siker az ETO FC ellen

Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.

Győzelem azerbajdzsán ellen a vb-selejtezőn

Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.

Két labdarúgónk is szerződést hosszabbított

Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!

Hiába a fölény, 0-0 az Andorra elleni vb-selejtezőn

Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin