2019. november 16.
Vágó-parádé - mesternégyes és hatgólos győzelem!
Női labdarúgócsapatunk magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Kelen SC felett.

A két csapat a harmadik fordulóban már találkozott egymással, akkor 10-0-ra nyertünk, és bár a Kelen azóta egy helyet feljebb jött a tabellán, így is az utolsó előtti helyen állt a forduló előtt, ezért sima mérkőzésre számíthattunk.

Az első félidő azonban szorosabb volt, annak ellenére, hogy már a 10. percben előnybe kerültünk, amikor büntetőhöz jutottunk, Vágó Fanny pedig nem hibázott (1-0). A szünetig még kidolgoztunk újabb helyzeteket, a 21.percben Vágó lőtt mellé, ám a következő gólt a Kelen szerezte, Telek-Sümegi Éva azonban lesen volt, így megmaradt az előnyünk.

Dörnyei Balázs együttese a szünet előtt még tudta növelni az előnyét, Kocsán Petra került ziccerbe, a lövését még védte Erős Evelin, ám a kipattanót Vágó már bevágta (2-0).

A második félidőben folytatódott a Vágó-parádé, csatárunk az 56. percben már mesterhármasnál járt (3-0). Két perccel később Kocsán is betalált, majd Horváth Luca vette be a saját kapuját (5-0, öngól).

A 69. percben Kocsán beadásából ismét Vágó volt eredményes (6-0), nem sokkal később pedig Diószegi Fanni váltotta, így néggyel fejezte be a meccset, és már 16 találattal vezeti a góllövőlistát.

Húsz perccel a vége előtt még egy büntetőhöz jutottunk Fenyvesi Evelin buktatása miatt, Szabó Viktória azonban kapu mellé tekerte a labdát, majd csapatkapitányunk is kihagyott egy ziccert, így 6-0-val ért véget a találkozó.

JET-SOL LIGA NŐI NB I, 10. FORDULÓ
FTC-TELEKOM - KELEN SC 6-0 (2-0)
FTC:
Samu - Buzás, Hasanbegovic, Zlidnis - Nagy V. (Czellér, a szünetben), Csiki, Fenyvesi, Szabó V., Pusztai (Róth, 60.) - Kocsán, Vágó (Diószegi, 74.)
Gól: Vágó (10., 35., 56., 69. - az elsőt 11-esből) Kocsán (58.), Horváth L. (63., öngól)

Cikkajánló

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

Csányi: "Hasonló a két csapat, ki-ki mérkőzés lesz"

Középpályásunk szerint, a játékosok nagyon örülnek, hogy Budapesten vívhatják meg a BL-minitornát - VIDEÓ!

"Nem akarhatják jobban nálunk a BL-továbbjutást"

Női labdarúgócsapatunk kapitányát, Könczeyné Fenyvesi Evelint kérdeztük a BL-minitorna előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin