2021. augusztus 28.
Vágó-parádéval ütöttük ki a Puskás Akadémiát
Vágó Fanny négyszer, Csányi Diána kétszer volt eredményes a Puskás Akadémia ellen.

Magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes női labdarúgócsapatunk a Simple Női Liga 3. fordulójában a Puskás Akadémiát fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban. Dörnyei Balázs a Bednar - Rőhberg, Zlidnis, Lukas, Szabó V. - Nagypál, Csányi, Brandon, Czellér - Pusztai, Vágó tizenegynek szavazott bizalmat ezen a találkozón.

Női labdarúgócsapatunk nagyszerűen kezdte a Puskás Akadémia elleni bajnoki összecsapást. A 13. percben Szabó Viktória beadása után Vágó Fanny lőtt a kapuba (1-0). Nem kellett sokat várni és jött az újabb Fradi-gól: Rőhberg remek labdaszerzése után Pusztai Sára elé került a játékszer, aki középre ívelt, ahol ismét Vágó érkezett, ezúttal is hibátlanul (2-0).

A folytatásban is mi domináltunk, a helyzeteink is megvoltak, de az első félidőben már nem tudtunk újabb gólt szerezni, így 2-0-s előnnyel vonultunk pihenőre.

A fordulás után is a mi irányítottuk a játékot és az első félidőhöz hasonlóan ezúttal is elég volt 13 perc a gólhoz: egy szépen végig vitt támadás után volt egy kisebb kavarodás a vendég kapu előtt, amiből Csányi Diána és a Fradi jött ki győztesen (3-0). Alig tíz perccel később ismét Csányi volt főszerepben, amikor a tizenhatoson belül buktatták őt, a játékvezető büntetőt ítélt, ő pedig magabiztosan értékesítette azt (4-0).

A hátralévő 25 percben sem álltunk le, folyamatosan vezettük a támadásokat, de egészen a hajráig nem tudtuk érvényesíteni mezőnyfölényünket. A 83. percben azonban Klostermann beadására Vágó érkezett és lőtt a kapuba, a mérkőzésen már harmadszor (5-0). Három perccel később válogatott támadónk ismét betalált: egy szép keresztlabda után Szabó Viktória centerezett, ahol negyedszer is tökéletesen érkezett Vágó, beállítva ezzel a 6-0-s végeredményt.

 

Női labdarúgás, Simple Női Liga, 3. forduló
FTC-Telekom – Puskás Akadémia 6-0 (2-0)
FTC-Telekom: Bednar - Rőhberg, Zlidnis, Lukas (Kulis, 61.), Szabó V. – Nagypál (Klostermann, 74.), Csányi, Brandon (Németh, 61.), Czellér (Ivanusa, 61.) - Pusztai, Vágó
Vezetőedző: Dörnyei Balázs

Gólok: Vágó (13., 15., 83., 86.), Csányi (58., 65. – büntető)

Cikkajánló

Derbi-győzelemmel indult az új bajnoki idény

Női labdarúgócsapatunk Gégény Petra góljával 1-0-ra nyert az Újpest ellen.

Gődér: " Lépésről lépésre akarunk haladni"

Védőnk szerint a csapat egyben van és egyetlen célja lehet csak, megverni az Újpestet a derbin.

Derbivel indítjuk az átalakult bajnokságot!

Női labdarúgócsapatunk címvédőként vág neki a Simple Női Liga megújult 2026-2027-es küzdelmeinek.

Könczeyné Fenyvesi: "Elkezdjük újra az építkezést"

Női labdarúgóink kapitánya előre tekint, és reméli, hogy Csányi Diána hamar visszatérhet.

Súlyos sérülés és fájdalmas búcsú Európától

Női labdarúgócsapatunk elvesztette Csányi Diánát és a Mitrovica elleni meccset is.

Van még jegy: szurkoljon a helyszínen!

Női labdarúgócsapatunk szombat délelőtti BL-meccsére még kaphatóak ingyenes belépők!

"Ha törik, ha szakad, szombaton nyernünk kell"

A PAOK elleni vesztes BL-meccs után a csapatkapitány, Könczeyné Fenyvesi Evelin értékelt - VIDEÓ!

Pokoli hőségben, szoros meccsen maradtunk alul a BL-ben

Női labdarúgócsapatunk kétszer felállt a PAOK ellen, de a harmadik gólra már nem tudtunk válaszolni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin