2019. augusztus 30.
Válogatott: nem sikerült a bravúr Izlandon
A magyar női labdarúgó-válogatott öt fradistával a kezdőben 4-1-es vereséget szenvedett Izlandon.

A magyar női labdarúgó-válogatott Izlandon játszotta első mérkőzését a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Papíron nem várt könnyű feladat Markó Edina együttesére, hiszen a két csapat között több mint húsz hely a különbség a világranglistán, ráadásul korábbi öt, Izland elleni mérkőzéséből mind az öt végén vesztesen hagyta el a pályát a magyar nemzeti csapat.

Az FTC-Telekom játékosai közül Csiki Anna, Szabó Viktória, Mosdóczi Evelin, Fenyvesi Evelin és Vágó Fanny is ott volt a kezdőcsapatban. A hazaiak már a 10. percben megszerezték a vezetést, ám a magyar válogatott remekül tartotta magát, sőt, az első félidő hajrájában Vágó Fanny remek átadása után a csapatkapitány Csiszár Henrietta egyenlíteni is tudott.

A második félidő nagy izlandi fölénnyel indult, és bár Szőcs Réka sokáig meccsben tartotta a magyar csapatot védéseivel, az 59. percben már ő is tehetetlen volt, újra vezettek a hazaiak. Sőt, a 65. percben jött az újabb izlandi gól, a hajrában pedig érkezett a kegyelemdöfés, így a magyar válogatott bár sokáig jól tartotta magát, és megvoltak a helyzetei is a jobb eredményhez, végül a visszafogottabb második félidő miatt 4-1-es vereséget szenvedett.

A következő Eb-selejtezőt október 4-én vívjuk hazai pályán Svédország ellen.

(Fotó: mlsz.hu)

Női labdarúgás, Eb-selejtező, Reykjavík, Laugardalsvöllur
Izland – Magyarország 4-1 (1-1)
Magyarország: Szőcs – Mosdóczi (Tóth A., 68.), Turányi, Szabó V., Csiki – Fenyvesi (Kocsán, 86.), Rácz, Csiszár – Jakabfi, Vágó (Zágor, 78.), Zeller.
Gólszerzők: Jensen (9., 91.), Eiríksdóttir (58.), Brynjarsdóttir (64.), illetve Csiszár (41.)

Cikkajánló

Fenyvesi: "Ez volt életem legizgalmasabb derbije"

Csapatkapitányunk szerint, ez a három pont nagyon értékes lehet a folytatásban - VIDEÓ!

Hihetetlen izgalmak után vertük meg az Újpestet!

Női labdarúgócsapatunk 1-0-ra győzött Fenyvesi Evelin távoli lövésével!

Halloweenkor is ráijesztenénk az Újpestre!

Augusztusban itthon szoros meccsen nyertünk, de most sem ígérkezik könnyűnek az Újpest elleni meccs.

Drámai végjáték: a végén mentettünk meg egy pontot

A PMFC sokáig vezetett, de a 90. percben egyenlített női labdarúgócsapatunk.

A Pécs elleni meccsel tér vissza a Simple Női Liga

A válogatott szünet után a bajnoki pontokért folytatódik a küzdelem.

Tisztes helytállás Hollandiában

Fenyvesi Evelin és Nagy Viktória is kezdett a női labdarúgó-válogatott vb-selejtezőjén.

Nagy Viktória kezdett, de Hollandia túl nagy falat volt

Női labdarúgó-válogatottunk 8-0-ra kikapott a világranglista 10. helyezettjétől vb-selejtezőn.

Jöhet a kupaderbi a DVTK legyőzése után

Női labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a miskolciak ellen a Simple Női Kupa nyolcaddöntőjében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin