2021. július 16.
Változás a BL-meccsünk időpontjában!
Női labdarúgócsapatunk Bajnokok Ligája-meccsét közvetíti a televízió, ezért más időpontban játszunk.

Mint ismert, az FTC-Telekom magyar bajnok és kupagyőztes női labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája első selejtezőjének minitornáján először a lengyel és egyben házigazda KKS Czarni Sosnowiec ellen játszik. Amennyiben a Ferencváros továbbjut, akkor az albán bajnok Vllaznia lesz az ellenfele.

A mérkőzések eredeit időpontjai (augusztus 18. és 21.) azonban változtak, mivel a lengyel televíziós társaság közvetíti a tornát. Az FTC-Telekom ennek értelmében augusztus 17-én, kedden 20.45-től játszik a Sosnowieccel, továbbjutás esetén pedig a Vllazniával augusztus 20-án, pénteken 19.45-től.

Az új rendszerű Bajnokok Ligája lebonyolítása

Megszűnik a 32 csapatos, egyenes kieséses főtábla és helyette a selejtezők után 16 csapatos csoportkör következik. Fontos, hogy az új idénytől lényegesen több klub indulhat a Bajnokok Ligájában.

A topligák (Franciaország, Németország, Spanyolország, Anglia, Svédország és Csehország) 3-3 együttessel rajtolhatnak. Az erősorrend következő tíz országa (Dánia, Hollandia, Olaszország, Kazahsztán, Norvégia, Izland, Svájc, Skócia, Oroszország és Fehéroroszország) 2-2 csapatot nevezhetett a BL-be. A további nemzetek erősorrendjét mutató lista – benne a 29. helyen álló Magyarország – 16-50. helyezettje, tehát 34 ország, egy-egy csapatot nevezhet.

A sorozat lebonyolítása három szakaszból áll, de az első részben is külön kell választani két lépcsőt. A selejtező 1. fordulójában 60 csapat – közte az FTC-Telekom - lép pályára, selejtező mini-tornán. Már itt, a legelején két ágra szakad a mezőny: a „Bajnoki ágon” játszanak a fentebb említett nemzetenkénti lista 7-50. helyezettjének 44 bajnokcsapata, közte a Ferencváros is.

A „Liga-ágon” 16 csapat játszik, az erősorrend 1-6. országának 3. helyezettjei, valamint a 7-16. országok 2. helyezettjei. Fontos, hogy a Bajnoki- és Liga-ág továbbjutói csak a csoportkörben találkoznak, tehát a Bajnoki ágon szereplő Fradinak csak a már említett bajnokcsapatokkal kell játszania, akár a csoportkörig is.

A selejtező mini-tornákon marad a négy-négy csapat egy adott helyszínen, viszont megszűnik a körmérkőzéses rendszer. Az UEFA a „Bajnoki ág” 44 csapatát (valamint a „Liga-ág” 16 csapatát is) két-két csoportra osztotta, kiemeltekre és nem kiemeltekre.

Az FTC-Telekom az erősebb 22 csapat közé, tehát a kiemeltekhez került.
Minden négyes csoportba két-két kiemelt és nem-kiemelt kerül. Az első játéknapon a kiemeltek és a nem-kiemeltek játszanak egymás ellen, sorsolás alapján, egy mérkőzést. A két győztes bejut a csoport „döntőjébe”, majd a második játéknapon a két győztes a továbbjutásért játszik egymás ellen.

A selejtező mini-torna mérkőzéseit augusztus 18-án (szerdán) és augusztus 21-én (szombaton) rendezik meg. A „Bajnoki ágról” 11, a „Liga-ágról” 4 csapat jut a második fordulóba. A „Bajnoki ágon” a selejtezőből érkező 11 csapat, valamint az európai ranglista 4-6. helyezettjének bajnokcsapata meccsel majd egymás ellen. Ezek a párharcok már két mérkőzésen dőlnek el, és a 14 csapat által vívott 7 párharc 7 győztese bejut a Női Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A selejtező 2. fordulójának sorsolását augusztus 22-én tartja az UEFA, a mérkőzésekre augusztus 31-én (kedden)/szeptember 1-én (szerdán), valamint szeptember 8-án (szerdán)/szeptember 9-én (csütörtökön) kerül sor.

A selejtezőből tehát a „Bajnoki ág” 7 legjobbja, valamint a „Liga-ág” 5 győztese jut a 16 csapatos csoportkörbe, ahol már várja az érkezőket a négy kiemelt bajnokcsapat: az FC Barcelona, a Paris SG, a Bayern München és a Chelsea.

A csoportkörben négy négycsapatos csoportot sorsol ki az UEFA. Innen az első két-két helyezett (8 csapat) jut az egyenes kieséses szakaszba. A csoportkör sorsolásának dátuma szeptember 16-a, a 6 csoportfordulóra 2021 október 5-e és december 16-a között kerül sor, hétközi játéknapokon.

Cikkajánló

Női válogatott: kétgólos vereség Skócia ellen

A magyar női labdarúgó-válogatott két fradistával a kezdőben 2-0-s vereséggel kezdte a vb-selejtezőket.

Így győztük le a Haladást - VIDEÓ!

Felszabadult játék, magabiztos győzelem, íme női labdarúgóink legutóbbi bajnokijának góljai - VIDEÓ!

Vágó Fanny a női labdarúgócsapat új vezetőedzője

Vágó Fanny váltja az FTC-Telekom női labdarúgó csapatának vezető edzői posztján a távozó Dörnyei Balázst.

Háromgólos győzelem a Haladás Viktória ellen

Női címvédő labdarúgóink magabiztos játékkal, 4-1-re győztek a szombathelyiek ellen.

Távozik Dörnyei Balázs, női labdarúgóink vezetőedzője

Közös megegyezéssel távozik az FTC-Telekom női labdarúgócsapatának vezetőedzője, Dörnyei Balázs.

Hajrában lőtt gólokkal vertük a Soroksárt!

Csigi Eszter az utolsó tíz percben duplázott, Csányi a ráadásban zárta le a találkozót.

Pont nélkül maradtunk Győrben

Női labdarúgócsapatunk 4-0-s vereséget szenvedett az ETO FC Győr otthonában.

Szükség van a gyerekek egyénre szabott fejlesztésére

A Ferencváros női akadémiája új szintre emelné az utánpótlás nevelést, erről beszélgettünk Lázár Pállal.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most