2023. július 22.
Vereség az első felkészülési mérkőzésen
Bajnokcsapatunk a Spartak Subotica együttesét fogadta, a mérkőzés 2-0-s szerb győzelemmel zárult.

Magyar bajnoki címvédő és az előző szezont hibátlan teljesítménnyel záró női labdarúgócsapatunk lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Simple Női Liga új szezonja előtt. A Vágó Fanny játékos-edző által vezetett együttes július 22-én, szombaton a szerb Spartak Subotica ellen kezdte meg a felkészülési meccsek hosszú sorát.

Csapatunk a Bíró, Ott, Csigi, Gődér, Czellér, Csányi, Fenyvesi, Németh, Szabó, Garcia, Diószegi felállásban kezdett. Az új játékosok és a különböző játékrendszerek kipróbálásáról is szólt az összecsapás, a mérkőzés eleje inkább az ismerkedés jegyében telt. Az első nagyobb helyzet a Spartak nevéhez fűződött, de Bíró magabiztosan védett, majd néhány perccel később szabadrúgáshoz jutott csapatunk, de Csigi a kapu felé lőtte a labdát. A folytatásban Csányi Diána előtt adódott az újabb gólszerzési lehetőség, de a labda végül csak kapufát talált, majd a másik oldalon Bíró Barbara mentett hatalmasat.

A mérkőzés első góljára egészen a 42. percig kellett várni, egy kapu előtti kavarodás után végül vezetést szerzett a Spartak Subotica (0-1). Mindössze két perccel később egy elvesztett labdát követően megduplázta találatai számát szerb ellenfelünk, így kétgólos hátránnyal fordultunk (0-2).

A szünetben az előre megbeszélt tervek szerint szinte az egész csapatot lecserélte Vágó Fanny és az edzői stáb, mindössze Diószegi és Ott maradt a pályán a kezdőcsapatból.

A frissítés sem hozta meg a várt fordulatot, sok hibával játszottunk, rengeteg eladott labdánk volt. Az ellenfél is kezdett fáradni, egyik csapat sem tudta feltörni a másik védelmét, több gól már nem született a második félidőben, így 2-0-ra győzött szerb ellenfelünk.

Felkészülési mérkőzés

FTC-Telekom–Spartak Subotica 0-2 (0-2)

FTC-Telekom: Bíró – Ott, Csigi, Gődér – Czellér, Csányi, Fenyvesi, Németh, Szabó – Garcia, Diószegi

Cserék: Barti, Ott, Demeter, Hodászi, Stanovic, Muckova, Pusztai, Vincze, Vágó, Nagy

Játékos-edző: Vágó Fanny

Cikkajánló

„A foci kezdettől fogva ott volt az életemben”

Női labdarúgócsapatunk középpályása a Fradival és a válogatottal is nagyszerű idényt zárt.

Ellenfelet kapott női csapatunk a BL-selejtezőben

Kilencszeres bajnok együttesünk a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Hollandia vár a mieinkre az októberi vb-selejtezőn

A rájátszás első körében hazai pályán kezdi a párharcot a magyar női labdarúgó-válogatott.

Fradi-játékosok góljaival nyert a nemzeti csapat

A magyar női labdarúgó-válogatott Andorra fölényes legyőzésével zárt csoportjában.

Andorra ellen zárja a vb-selejtezőket női válogatottunk

Az FTC-Telekom négy játékosa készülhet a nemzeti csapattal az utolsó fordulóra.

Feljutást érő siker FTC-játékosok góljaival

A magyar női labdarúgó-válogatott Csányi Diána és Nagy Vanessza góljaival nyert a vb-selejtezőn.

Andjela Frajtovics: Hihetetlen utat jártunk be

Az FTC-Telekom női labdarúgói megvédték címüket, és a Magyar Kupa megnyerésével dupláztak – VIDEÓVAL!

Női labdarúgóink taroltak: bajnoki cím és kupasiker

A Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe adásában Albert Flóriánnal és Ott Eszterrel beszélgettünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin