A kanadai kapus, Chandra Bednar 2020 nyara óta erősíti női labdarúgócsapatunkat. A kiváló képességű hálóőr játékával és személyiségével is hamar a Fradi egyik oszlopa lett, 2021 tavaszán tevékeny részese volt a bajnoki cím elhódításának és a kupagyőzelemnek is. A 2021/22-es idényben viszont eddig mindössze hat bajnokin lépett pályára, ugyanis szeptember végén sajnálatos sérülést szenvedett. Játékosunkra közel féléves rehabilitációs munka várt, március 16-án aztán eljött a nagy nap, újra az ő nevével kezdődött a Ferencváros összeállítása. Kapusunkkal a visszatéréséről, a rehabilitáció hónapjainak nehézségeiről, valamint a tavaszi idényre kitűzött célokról beszélgettünk.
- Megvolt a nagy visszatérés, ráadásul egy nagyon fontos győzelmet arattatok a Magyar Kupa negyeddöntőjében, te pedig hibátlan teljesítménnyel térhettél vissza a Ferencváros kapujába. Hogy érezted magad ennyi idő után újra tétmeccsen?
- Szerencsére fizikailag nem volt akkora kihívás, mert edzéseken azért már tudtam gyakorolni, visszarázódni, ráadásul ez nekem olyan, mint a biciklizés. A meccsrutint sohasem felejtem el, nem nehéz újra felvenni a ritmust. Lelkileg viszont sokat jelentett, remekül éreztem magam, és boldoggá tesz, hogy újra a pályán lehetek a társakkal, és nem csak a kispadon vagy a lelátón. Nagyon szerettem volna már túllenni a sérülésen.
- Pontosan milyen sérüléssel bajlódtál?
- Igazság szerint halmozódtak a problémák. Az történt ugyanis, hogy sajnos szeptember végén egy szerencsétlen szituáció következtében eltörtem a csuklómat, ami miatt ki kellett hagynom hat hetet. Utána pedig, hiába gyógyultam fel ebből a sérülésből, várt rám egy térdműtét. Régóta rakoncátlankodott a térdem, és terveztem, hogy a téli szünetben megcsináltatom, már nem halogathattam tovább. Akkor úgy nézett ki, további három hónap kihagyás vár rám, de szerencsére jól haladt a rehabilitációm, így a vártnál hamarabb visszatérhettem.
- Milyen munkát végeztél a rehabilitációs időszakban?
- A csuklómmal nem volt bonyolult a dolog. Miután lejárt az idő, ameddig pihentetnem kellett, utána az volt a cél, hogy újra minél jobban megerősödjön. Így sok olyan gyakorlatot végeztem, amivel a jégkorongozók is erősítik a csuklójukat, például volt egy gumilabdám, amit mindenhová magammal vittem, és több mint háromszázszor megcsináltam vele egy nap a kiírt gyakorlatot, összeszorítottam aztán elengedtem. Ami a térdemet illeti, szerintem életemben nem kerékpároztam annyit, mint most, a műtét után… Emellett nagyon lassú mozgásokkal, sétával kezdtem, és medencében is sok lábgyakorlatot végeztem. A rehabilitáció utolsó időszakában pedig az egyensúly és a lábam erejének visszaszerzése volt hangsúlyos, így ekkor kiemelten sok kapusgyakorlatot csináltam a kapusedzőnk irányításával.
- Lelkileg mennyire volt megterhelő ez az időszak?
- A sérülés mindig a legnehezebb dolog, amivel egy profi sportolónak meg kell küzdenie pályafutása során, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Igazából nem is a fájdalom, vagy a kihagyás nehéz, a legrosszabb az benne, hogy nem lehetek ott a pályán a társaimmal, kívülről, tehetetlenül kell figyelnem, ahogy küzdenek. Nagyon nehéz feldolgozni, hogy bár ott vagy, nem csinálhatod, amit imádsz. De próbáltam ezt az egészet a magam javára fordítani, és úgy érzem, még koncentráltabban és motiváltabban tértem vissza, testben és lélekben egyaránt erősebb vagyok, mint valaha!
- Ez azt jelenti, hogy most, túl a visszatérő meccseden száz százalékig készen állsz a rátok váró kihívásokra, a bajnoki hajrára és a Magyar Kupa végjátékára?
- Teljes mértékben! Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen fantasztikus klubot képviselhetek, és hálás vagyok a nehéz időszakban kapott összes segítségért. Nagyon várom már a szezon legfontosabb meccseit, és nagyon éhes vagyok az újabb sikerekre!
Női labdarúgóink két ETO FC elleni siker után látogatnak a lilák otthonába.
Az FTC-Telekom női labdarúgócsapata 2-0-ra nyert hazai pályán az ETO FC ellen a Simple Női Kupa elődöntőjében.
Női labdarúgócsapatunk a bajnoki sikerből erőt meríthet a Simple Női Kupa elődöntőjére.
Kiélezett meccsen győztek női labdarúgóink a Simple Női Ligában Nagy Vanessza góljával.
Nagy Viktóriával és Csányi Diával a pályán csoportja élére került a veretlen női labdarúgó-válogatott.
Továbbra is az FTC-Telekom csapatát erősíti Diószegi Fanni és Ott Eszter – VIDEÓ!
Csányi Diána kezdett, Nagy Vanessza csereként lépett pályára a női labdarúgó-válogatottban.
Női futballistáink 6-0-ra nyertek a bajnokság 13. fordulójában.