Lara Ivanusa 1997. január 9-én született. A posztját tekintve támadó középpályásként és csatárként bevethető játékos a szlovén élvonalbeli ZNK Radomlje színeiben kezdte pályafutását, 2012 és 2014 között 21 mérkőzésen összesen 29 gólt szerzett. 2014-ben az Olimpija Ljubljana egy évvel korábban alapított női csapatához igazolt, amellyel 2017-ben szlovén bajnoki címet ünnepelhetett. Ezzel a nyáron az Olimpija ott lehetett története során először a Bajnokok Ligája selejtezőjében, Ivanusa viszont 21 mérkőzésen szerzett 18 gól után Európa negyedik legerősebb bajnokságába, a svéd élvonalba igazolt, Kvarnsvedens IK csapatához. Itt 13 meccsen mindössze 1 gólig jutott, majd hazatért az Olimpijához, amellyel 2018-ban is megnyerte a szlovén bajnokságot. A 2018-19-es idényt a skót élvonalban, a Glasgow City játékosaként töltötte, amellyel megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 16 közé jutott, ahol a későbbi döntős Barcelona állta csapata útját. Ivanusa a legutóbbi idényt az olasz élvonalbeli U.P.C. Tavagnacco játékosaként töltötte, tíz mérkőzésen egy gólt szerzett a Serie A-ban.

Lara Ivanusa az U17-es és az U19-es nemzeti csapat után 2016-ban bemutatkozott Szlovénia felnőtt női válogatottjában is, amelyben eddig összesen 10 mérkőzésen jutott szóhoz, és 2 gólt szerzett. Utoljára 2019 október 8-án lépett pályára címeres mezben, Törökország ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin