2021. október 21.
Meg sem álltunk 21 gólig
Gólzáporos győzelem a Szent Mihállyal szemben a bajnokság 8. fordulójának szerdai játéknapján.

A szombati MTK elleni döntetlen után, U19-es csapatunk a szegediek ellen lépett pályára szerda délután a Kocsis Sándor Sportközpontban. Már a mérkőzés elején kiderült, hogy csapatunk egy másik szintet képvisel, de végig fegyelmezetten és minden taktikai utasítást betartva játszott. Az elsőtől az utolsó percig koncentráltak a lányok, és kapott gól nélkül hozták a meccset. A félidőre 7-0-s vezetéssel vonultunk, de a meccs végére megtripláztuk találataink számát. Turza Melitta 5, Czakó Zoé 4, Ezer Anna 3, Orosz Eszter, László Henrietta és Horváth Zóra mindhárman 2 találattal, Tóth Mercédesz, Szőke Flóra Fruzsina és Rapp Alexandra pedig egyaránt 1 góllal vették ki a részüket a győzelemből. Csapatunk 12 ponttal a tabella 4. helyéről várja a vasárnapi folytatást.

„21-0 után nehéz mit mondani. Nagyon örülök, hogy a lányok komolyan vették a mérkőzést, az ellenfelünk nem nehezítette meg a dolgunkat. Az első félidőben szerzett 7 gól után a második félidőben tudtunk sokat cserélni és 14 gólt lőttünk, ez bizonyítja számunkra, hogy a cseréink is be szeretnének kerülni a kezdőcsapatba. Külön öröm számomra, hogy nem kaptunk gólt. A góljainkat 9 fő szerezte, ez is mutatja a csapategységet” – összegezte a látottakat Szeitl Szilvia vezetőedző.

 U19-es lányaink legközelebb az elmaradt Pécs elleni 1. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótolják majd október 24-én, vasárnap 12 órakor a Kocsis Sándor Sportközpontban.

Leány Országos bajnokság
U19, 8. forduló
Ferencvárosi TC – St. Mihály FC 21-0 (7-0)
FTC: Horváth Katalin, Kovács Laura, Hevesi Júlia Rebeka, Szőke Flóra Fruzsina, Horváth Zóra, Czakó Zoé Patrícia, László Henrietta, Szijártó Eszter, Orosz Eszter, Rapp Alexandra Csenge, Tóth Mercédesz. Vezetőedző: Szeitl Szilvia
Cserék: Rónyai Gabriella Vadvirág, Jakab Zsófi, Balogh Zsófia, Turza Melitta, Ezer Anna, Békés Dominika
Gólszerzők: Turza Melitta (5), Czakó Zoé Patrícia (4), Ezer Anna (3), Orosz Eszter (2), László Henrietta (2), Horváth Zóra (2), Tóth Mercédesz, Szőke Flóra Fruzsina, Rapp Alexandra Csenge

Cikkajánló

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

U14: tizenegy meghívó érkezett

Március 25-én a Budaörsi Sporttelepen tart felkészülési napot az U14-es válogatott.

U17: négygólos győzelem az Illés Akadémia ellen

Pethe Olivia duplájával, valamint Kovács Petra és Tóth Ramóna góljával legyőztük a zöld-fehéreket.

U15: legyőztük a nagy riválist

Az őszi döntetlen után ezúttal nem hibáztunk, itthon tartottuk a három pontot az Illés Akadémia ellen.

Az Illés Akadémia ellen folytatódik a bajnokság

U15-ös és U17-es csapatunk hazai pályán fogadja a szombathelyieket a 11. fordulóban.

U16: megérkeztek a válogatott meghívók

Kuzma Liliána, Perjési Lilla, Csizmadia Jázmin, Tóth Adél és Filep Zsuzsa készülhet Lipóton.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin