2022. május 30.
Aranyérmes leány U17-es csapatunk
Kern Fanni vezérletével 8-0-s győzelemmel gyűjtötték be a bajnoki címet U17-es női labdarúgóink.

Utolsó bajnoki mérkőzéséhez érkezett U17-es csapatunk is, a felsőházi rájátszás 6. fordulójában az ETO FC Győr csapatát fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban. A hazai találkozó előtt egyszerű volt a képlet: egy győzelemmel a Ferencváros szerezte volna meg a bajnoki címet. A kilencven perc során pedig érvényesült a papírforma, csapatunk itthon tartotta a három pontot.

Az első félidő sok hibával és döcögősen indult, kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk, ennek ellenére a mérkőzés 11. percében sikerült megszereznünk a vezetést, méghozzá Vincze Borbála óriási találatával. Ez a gól nagyobb önbizalmat adott a lányoknak, előnyünk tudatában végre elkezdtünk játszani, de a második találatunkra egészen a 39. percig kellett várni, László Henrietta lövését nem tudta védeni az ellenfél kapusa. Mindössze négy perccel később újabb gólt szereztünk, ismét László Henrietta volt eredményes.  A szünet előtt többször már nem veszélyeztettük a győriek kapuját, így háromgólos előnnyel vonultunk az öltözőbe. 

A térfélcserét követően még nagyobb fokozatra kapcsoltunk. A 60. percben Vincze Borbála beadását Horváth Zóra értékesítette, majd két perc múlva az előző gólpasszt adó Vincze egy fejesgólt ünnepelhetett. Majd a 65. percben ismét tovább növeltük előnyünket, Horváth Zóra volt a hatodik gólunk szerzője. A hatalmas fölény még nagyobb lendületet adott játékosainknak, és tovább folytatódott a gólparádé. Végül a bajnokság utolsó mérkőzését László Henrietta és Horváth Zóra is mesterhármassal zárta, kialakítva ezzel a 8-0-s győzelmet.

- Nagyon büszke vagyok a lányokra, habár ez eredmény kicsit túlzó is. Ennyivel nem voltunk jobbak az ETO-nál, de az éves munkát nézve ez a csapat megérdemelte, hogy bajnoki címet ünnepelhessen. Összességében, ha az akadémia munkáját nézem, mindhárom csapatunk kiemelkedően teljesített ebben az évben. A következő szezonra le kell vonnunk a tanulságokat, hogy mit csináltunk jól, és mit rosszul ebben az évben. De azt gondolom, ha a hasonló szakmai munkát és fejlődést továbbra is tudjuk biztosítani a játékosainknak, akkor nagyon sok örömünk lesz ezekben a gyerekekben a felnőtt karrierjük során is - értékelte a szezont Berla Attila.

U17-es lányaink így a 24 forduló alatt összesen 20 győzelmet könyvelhettek el, 2 döntetlen és 2 vereség mellett. Az idei szezonban 62 pontot gyűjtöttek, 141 gólt lőttek, és mindössze 23-at kaptak. 

 

Leány Országos bajnokság, U17, Felsőház, 6. forduló
FTC-Telekom - ETO FC Győr 8-0 (3-0)
FTC: Ascher Dóra, Czakó Zoé Patrícia, László Henrietta, Bozsik Linett, Horváth Zóra, Nyul Petra Alexandra, Kern Fanni, Vincze Borbála Dóra, Murár Viktória Fanni, Nyiri Luca, Fehértói Dorina
Cserék: Biró Csilla Anna, Szijártó Eszter, Illés Lili, Baranyi Bianka, Szikszai Lilla Csenge, Berta Petra
Operatív igazgató:  Berla Attila
Gólszerzők: Horváth Zóra (3), László Henrietta (3), Vincze Borbála Dóra (2)

Cikkajánló

Két csapatunk is bajnokként várhatja az utolsó fordulót

A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.

UP: hármas siker a véghajrá előtt

Magabiztosan, gólzáporos meccseken győztek akadémiai lánycsapataink.

UP: Folytatódnak a felsőházi harcok

Két győzelem és egy vesztett mérkőzés a mérlege akadémiai csapatainknak a harmadik fordulóban.

Két meccsen 10 gólt rúgtunk az MTK-nak

Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk győzött a bajnokság felsőházában.

UP: sikeres rajt a felsőházban

Akadémiai csapataink két győzelemmel, egy döntetlennel kezdték a felsőházi küzdelmeket.

UP: A FELSŐHÁZBAN FOLYTATJÁK CSAPATAINK

Mindhárom akadémiai csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokság következő szakaszát.

UP: Tripláztak akadémistáink a Miskolciak ellen

Mindhárom akadémiai korosztályunk győzelemmel zárta a hétvégét!

UP: dupla siker a szegediek ellen

Női utánpótlás csapataink folytatták remek sorozatukat, és magabiztosan győztek a szegedi Szent Mihály ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin