2026. február 26.
Bajnoki rajt, mesterhármassal
Női utánpótlás labdarúgócsapataink hibátlan teljesítményt nyújtottak a tavaszi nyitányon.

Akadémistáink is megkezdték a tavaszi női labdarúgó-bajnoki szezont, méghozzá ugyanolyan sikeresen, mint amilyen sikerrel zárták a felkészülési időszakot. Kivétel nélkül minden csapatunk győzelemmel indította az idei sorozatot. A legidősebbek hazai pályán, míg alsóbb korosztályaink idegenben nyerték meg az örökrangadókat.

U19:
FTC-TELEKOM – MTK BUDAPEST  2–0
Gólszerző: Tóth Ramóna
Kezdőcsapat: Berceli N., Bíró B., Tóth R., Tóth A., Plamenova Dimanova N., Benkő K., Gágyor Z., Jablonszki L., Árvay S.P., Szántó H., Wächter Johanna
Cserék: Horváth B., Karaba J.L., Molnár E.B., Rajna V., Nyiri L.

Bánföldi Zoltán asszisztens edző értékelése:
"A mérkőzést jól kezdtük, az első percektől domináltunk. Védekezésben stabilak voltunk, a labdaszerzéseink jó ütemben és jó helyeken történtek, ezekből sok szép, kreatív megoldás született. Sorban dolgoztuk ki a helyzeteket, de az első félidőben nem sikerült értékesíteni őket. A második félidőben ugyanolyan tempót diktáltunk, mint az első játékrészben, de már sikerült kihasználni a lehetőségeket. A sok jó egyéni teljesítmény mellett csapatszinten is tetszetős játékot nyújtottunk."

Játékosunk, Wächter Johanna így látta belülről a találkozót:
"Pörgős, jó mérkőzést játszottunk, az első félidőben nagy nyomást helyeztünk az ellenfélre. Számtalan helyzetet alakítottunk ki, sok szögletet rúgtunk. Végig higgadtak maradtunk, és a második félidőben a gólok is megszülettek. A kemény felkészülés után jól éreztük magunkat a pályán, reméljük hasonló folytatás jön! Bízunk benne, hogy csapattársunk, Plamenova Nikol bokasérülése nem súlyos, gyors felépülést kívánunk neki!"

U17:
MTK BUDAPEST – FTC-TELEKOM 1–3

Gólszerzők: Kurucz Vivien Flóra, Steinbacher Gabriella, Mizsei Laura
Kezdőcsapat: Kuzma L., Kiss K., Steinbacher G., Gál R., Király S., Hornyák B., Molnár L.L., Vám M.M., Kurucz V.F., Varga B., Mizsei L.
Cserék: Temesi-Karóczkai J., Barkász H.J., Banner B.L., Molnár A.R.

Jugovits Péter vezetőedző így értékelt:
"Egy kimondottan jól sikerült felkészülés után, újra bajnoki mérkőzésen léphettünk pályára. Sajnos még mindig vannak hiányzók, betegség és sérülések miatt. A lányok is nagyon várták már, hogy éles mérkőzésen mutathassák meg, hol is tartunk. Jól kezdtünk, alig telt el 40 másodperc és már vezettünk, a 15. percben pedig már háromgólos volt az előnyünk. A második félidőben kicsit már akadozott a játék. Sok apró technikai hibát követtünk el, ami miatt a kulcshelyzetekből nem tudtunk jól kijönni. A mérkőzés egészét nézve mi domináltunk, többet volt nálunk a labda. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez!"

Kurucz Vivien Flóra, egyik gólszerzőnk így látta a mérkőzést:
"A tavaszi szezont egy erős ellenféllel kezdtük. Végig megvolt az összhang nálunk, és az első félidőben nagyon szépen gólokra is tudtuk váltani a helyzeteink többségét, de még így is maradtak kihasználatlan lehetőségeink. A második félidőben kicsit kapkodtunk, hagytuk az ellenfelet jobban érvényesülni, amiből sajnos kaptunk is egy gólt. Összességében a tavaszi felkészülési találkozók után ezt egy jó első bajnoki mérkőzésnek gondolom!"

U15:
MTK BUDAPEST – FTC-TELEKOM 0–1
Gólszerző: Los Laura Lujza
Kezdőcsapat: Udvari R.Sz., Sárecz D., Lomniczi G., Auth G., Baranyi D.L., Lenkey I., Los L.L., Erdélyi D., Kratochwill B., Laboncz L.R., Haklik Zs.
Cserék: Csiky D.B., Huszár L.N., Huszár E.H., Kuzma L., Nagy A., Első H.

Nagy Ágnes vezetőedző az egyéni teljesítményeket értékelte:
"Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, nem kimondottan jó csapatteljesítménnyel, de annál kiemelkedőbb egyéni teljesítményekkel! Az MTK agresszívan és jól védekezett ellenünk, látszott, hogy nagyon felkészültek a lányok! Sokat kapkodtunk mezőnyben, és rengeteg hibát követtünk, ami nem megszokott tőlünk. Technikai hibáinkat sokszor ki se kényszerítette az ellenfél. Nem a szép játék, hanem a sok párharc és átmenet dominált. Néhány kihagyott helyzetünk miatt lehet hiányérzetünk, de fejlődünk és haladunk tovább! Mindig ilyen, vagy hasonlóan izgalmas és jó meccseket kellene játszanunk, hogy mindannyian előrébb tudjunk lépni!"

Lenkey Izabella így foglalta össze tapasztalatait a mérkőzésről:
"Fontos mérkőzést sikerült megnyernünk egy nehéz ellenféllel szemben. Nagyon meg kellett küzdenünk a győzelemért. Mindenki beleadott mindent, amit csak tudott, és ha hibáztunk, igyekeztünk azonnal javítani. Ha testtel oda kellet állni, odaálltunk és bátran játszottunk. Az egész csapat összetartott, végig bíztattuk egymást!"

 

Cikkajánló

Készen állnak a tavaszi rajtra akadémiai csapataink

Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk sikeresen zárta a téli felkészülést. KÖRKÉP.

UP: Magabiztos győzelmek Szlovéniában

Gólgazdag sikerekkel zárták női labdarúgó-utánpótláscsapataink a ŽNK Mura elleni felkészülési meccseket.

UP: hasznos felkészülési meccseken vagyunk túl

Két győzelem egy vereség a múlt hétvége mérlege női labdarúgó utánpótlásunkban.

Leány UP: Szezonindító felkészülési mérkőzések

Edzőmérkőzéseket játszottak leány akadémiai csapataink, az U17-esek gólzáporos találkozón győztek Veszprémben.

Fiataljaink téli teremtornán szerepeltek

A lányok fontos tapasztalatokkal gazdagodtak a mérkőzéseken.

Leány up: Utolsó őszi fordulóink

U19-es csapatunk idegenben lépett pályára az őszi szezon utolsó fordulójában.

TRIPLA SIKER A HÉTVÉGI FORDULÓKBAN

U19-es, U17-es és U15-ös leány csapataink is nyertek.

Szünidei sikerek csapatainknál

Az U15 és az U17 nagyarányú sikert ért el, míg az U19 döntetlent játszott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin