2022. szeptember 14.
Egygólos vereség Szlovénia ellen
A magyar női U17-es labdarúgó-válogatott emberhátrányban szenvedett vereséget.

A magyar női u17-es labdarúgó-válogatott jó iramban kezdte Szlovénia elleni felkészülési mérkőzését, azonban a kezdeti lendületet egy korai kiállítás törte meg, a 20. percben Nyul Petrát szabálytalansága után küldte le a pályáról a játékvezető. A létszámfölénybe kerülő ellenfél egyből átvette a kezdeményezést, majd a 24. percben egy jobboldali beadást követően egy védelmi hibából kaptunk gólt.

A második félidő elején a szlovén csapat dominált, és az 53. percben meg is szerezte második gólját, ezúttal egy középten olvastuk rosszul a játékot. Csapatunk azonban nem adta fel, és mindent megtett a szépítésért, ennek pedig a 80. percben meg is lett az eredménye: Kágyi Kíra gyönyörűen hozta magát helyzetbe, lövése után a kipattanót pedig Berencsi Bernadett váltotta gólra.

Klubunkat Ascher Dóra, Nyul Petra és Vincze Borbála képviselte a Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésen. Korosztályos együttesünk legközelebb szeptember 15-én, csütörtökön lép pályára, ugyancsak a szlovének utánpótláscsapata ellen.

Női labdarúgás,
U17, felkészülési mérkőzés

Magyarország-Szlovénia 1-2 (0-1)

Magyarország: Ascher Dóra – Nyul Petra, Acsádi Petra, Harmat Sára, Novák Luca – Kern Fanni (Berencsi Bernadett, 46.) – Murár Viktória (Bánfi Gréta, 74.), Sinka Napsugár, Kágyi Kíra, Vincze Borbála – Peszeki Zimmer Annalia (Tőzsér Vanda, 60.)

Gólszerző: Berencsi Bernadett

Cikkajánló

Leány Up: mindhárom csapatunk a felsőházban folytatja

PMFC elleni győzelmekkel zárult az alapszakasz U15-ös, U17-es, valamint U19-es labdarúgóink számára is.

U19: értékes egy pont Szombathelyen

Az Illés Akadémia elleni döntetlennel csapatunk megőrizte előnyét a tabellán, és továbbra is az élen áll.

U19: remek győzelem - nyolcat lőttünk Szegeden

A St. Mihály FC otthonába utazott U19-es női labdarúgócsapatunk, nagyarányú győzelmet arattunk.

U15: folytatódott a győzelmi széria

Két-két gólt lőttünk mindkét félidőben, 4-0-s győzelemmel ért véget a St. Mihály FC elleni találkozó.

U17: győzelem a hétközi fordulóban

Jugovits Péter és Nagy Ágnes csapata hazai pályán, 2-1-es győzelmet aratott a St. Mihály FC együttese ellen.

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin