2025. június 9.
Fociünnep a szezonzáró mérkőzéseken
A felsőházi rangadókat mindhárom leány utánpótlás labdarúgócsapatunk győzelemmel zárta!

 U15:
Eredmény: FTC-TELEKOM – ETO FC GYŐR  2:0
Gólszerzők: Mizsei Laura, Kurucz Vivien Flóra
Kezdőcsapat: Udvari R.Sz., Bíró B., Hanzl Z.F., Molnár L.L., Labanc A.I., Végh B., Demeter R.E., Király S., Steinbacher G., Szántó H., Mizsei L.
Cserék: Csiky D.B., Laboncz L.R., Los L.L., Molnár A.R., Kurucz V.F., Baranyi D.L., Haklik Zs.

Szanyi Mária vezetőedző értékelése:

- Fantasztikus, amit ez a csapat bemutatott az egész szezonban. 111 gólt rúgtak a lányok a 20 bajnokin. 14 játékosunk osztozik ezen, míg 16-an jegyeznek gólpasszt. Óriási utat tettek meg a lányok a tavaly nyári közös kezdés óta. Minden, de minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek! Hiszem, hogy alkotómunkát kizárólag őszinte, támogató közegben lehet végezni! Nekem ez volt a 92., és - egy ideig biztosan - az utolsó bajnoki mérkőzésem a Fradi u15 edzőjeként. Köszönöm az összes gyereknek a csodálatos négy évet, az őszinte szeretetet és a nyitottságot arra a munkára, amit csináltunk! Köszönöm a szülőknek, hogy rám bízták a gyerekeiket, és mindig igyekeztek a legjobban segíteni őket! Köszönöm a közvetlen stábot alkotó kollégáimnak, hogy mindig a gyerekek érdeke volt az első, és hogy mindig hittek a lányokban! Köszönöm a Ferencvárosi Torna Club vezetőinek, hogy lehetőségem volt az ország legnagyobb és legnépszerűbb klubjában dolgozni! S köszönöm mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy itt legyenek a búcsú-meccsemen! Zavarba ejtő és megható volt hallgatni, ahogy még percekkel a lefújás után is állva tapsoltak ennyien! Köszönöm, lányok! Köszönöm, anyukák és apukák! Köszönöm, kollégák! Köszönöm, Fradi!

U17:
Eredmény FTC-TELEKOM – Illés AKADÉMIA 5-2
Gólszerzők: Filep Zsuzsa 4, Oleksza Korina
Kezdőcsapat: Kuzma L., Banner B.L., Kiss K., Filep Zs., Tóth A., Oleksza K. Hornyák B., Barkász H.J., Gál R., Veres S., Jablonszki L.
Cserék: Horváth B., Rajna V., Karaba J.L., Barga B., Jarkovszky L.

Jugovits Péter vezetőedző értékelése:

- Szépen, bajnokokhoz méltóan szerettük volna zárni a szezont. Emellett célul tűzték ki maguk elé a lányok, hogy vissza akarnak vágni a szombathelyieknek a legutóbbi mérkőzésért. Így mentünk bele, és nagyon jól is kezdtük a találkozót. Domináltunk, nálunk volt többet a labda, sok támadást vezettünk, és a szünetben már négygólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A második játékrész már kicsit hullámzóbb volt, de a biztos vezetés birtokában tudtuk játszani tovább a játékunkat. Sajnos kaptunk két elkerülhető gólt, de ezt leszámítva nem volt kérdés, hogy a zöld-fehér rangadót a Fradi fogja megnyerni. Nagyon büszke vagyok a lányokra, és a stábra, hiszen ez a mérkőzés tükrözte az egész szezonunkat, voltak nehéz pillanatok, de olyan erősek és egységesek voltunk, hogy bárki és bármi jött szembe, sikeresen vívtuk meg a harcainkat! Fantasztikus ilyen csapathoz tartozni! Gratulálok, és köszönöm mindenkinek az egészéves munkáját! A vendég csapat játékosának, Schőnig Rékának pedig mielőbbi felépülést kívánok!

U19:
Eredmény:
FTC-TELEKOM – ST. MIHÁLY FC 6-0
Gólszerzők: Polgár Panka 2, Czenter Dóra, Kovács Petra,Fehértói Dorina, Benkő Kíra
Kezdőcsapat: Major J., Polgár P., Beleznai L., Czenter D., Fehértói D., Kovács P., Gágyor Z., Perjési L., Árvay S.P., Hochstein L.A., Wächter J.
Cserék: Horváth B., Együd B.L., Mikó A.C., Kratochwill Z., Benkő K.

Marco Dell’Elce vezetőedző értékelése:

- Az utolsó bajnoki mérkőzésen a lányok motiváltan léptek pályára, és egy nehéz mérkőzésen győztek egy keményen küzdő ellenféllel szemben. Ami a végső mérleget illeti, úgy gondolom, hogy a szezon pozitív volt mind csapat, mind egyéni szempontból. Úgy gondolom, hogy csapat szempontból a fő jellemzőnk az volt, hogy olyan játékrendszert építettünk fel, amelyben minden lány a legjobb formáját tudta hozni. Ami az egyéni munkát illeti, sok lány, - akik elhagyja az utánpótlás pályát, és akik maradnak -, jelentős javulást ért el, és ezt a játékosok egyéni minősége, fejlesztése szempontjából a legfontosabbnak tartjuk! A legfontosabb mentális aspektus, amin a lányokkal próbáltunk dolgozni, az volt, hogy nehéz pillanatokban – például egy meccs alatt – legyünk pozitívak, lelkesek, és próbáljunk megoldást találni, változtassunk a tehetetlenségen. Természetesen hibáztunk is, és ebben teljes felelősséget vállalok, amit feltétlenül ki kell javítanom, és ezen dolgozom, itt is befektetve abba a koncepcióba, ami mindennek az alapja, amit az életedben elhatározol: a folyamatos tanulás.

Cikkajánló

Sikeres szereplés külföldön és itthon egyaránt

U17-es csapatunk Prágában, U14-es együttesünk pedig Dunakeszin szerepelt.

Leány UP: további sikerek a felsőházban

U17-eseink nyertek, u15-öseink döntetlent játszottak.

Leány up: további sikerek a felsőházban

U19-eseink és U15-öseink is legyőzték az MTK-t.

Magyar bajnok női U17-es csapatunk

Korosztályos együttesünk az MTK elleni döntetlennel biztosította be elsőségét.

Bajnokavatás a felsőházi, hétközi fordulóban

U15-ös leány labdarúgócsapatunk bebiztosította bajnoki címét.

Folytatódtak a felsőházi rangadók

Női labdarúgó utánpótlásunk csapatai fontos mérkőzéseken vannak túl.

Leány up: hibátlan felsőházi forduló

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia FC csapatával csaptak össze csapataink.

Külföldön is a legjobbak között

U15-ös leány csapatunk rangos nemzetközi tornán szerzett bronzérmet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin