Az UEFA és az MLSZ közös projekt keretében döntést hozott a múlt évi U14-es PILOT program folytatásáról, melyben ismét nagy szerepet kap új korosztályos válogatottak megszervezése és versenyeztetése. Ennek első lépése volt az U14 – es regionális válogatottak kialakítása, a játékosok felkutatása és felmérése.
A koronavírus-járvány miatt a program is felfüggesztésre került, amely most a járványügyi szabályok betartása mellett augusztustól folytatódik. A következő állomásként felkészülési napot tartanak a Kelen SC Sporttelepén, ahol egy edzőmeccs is szerepel a programban.
A klubokkal, edzőkkel való előzetes egyeztetés alapján a Ferencváros egyesületéből az alábbi játékosokat választották ki: Nagy Dina, Jákri Dóra, Czenter Dóra, Gégény Petra, Sági Panna, Gágyor Zille, Farkas Panna, Hanász Vanda, Kovács Petra, Matyi Krisztina, Egyed Kata.
Sok sikert kívánunk, lányok!
A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.
Magabiztosan, gólzáporos meccseken győztek akadémiai lánycsapataink.
Két győzelem és egy vesztett mérkőzés a mérlege akadémiai csapatainknak a harmadik fordulóban.
Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk győzött a bajnokság felsőházában.
Akadémiai csapataink két győzelemmel, egy döntetlennel kezdték a felsőházi küzdelmeket.
Mindhárom akadémiai csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokság következő szakaszát.
Mindhárom akadémiai korosztályunk győzelemmel zárta a hétvégét!
Női utánpótlás csapataink folytatták remek sorozatukat, és magabiztosan győztek a szegedi Szent Mihály ellen.