2026. május 20.
Két csapatunk is bajnokként várhatja az utolsó fordulót
A női utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban az U15-ös és U19-es csapatunk is bebiztosította az első helyét.

Volt okunk az ünneplésre a női utánpótláskorú labdarúgók hétvégi bajnoki mérkőzésein. U15-ös és U19-es korosztályú csapatunk egyaránt négy gólos győzelmet aratott, így már bajnokként készülhet a szezon utolsó mérkőzésére. U17-es csapatunk pedig az ezüsétérmét tette biztossá egy idegenbeli győzelemmel.

U15:

FTC-TELEKOM – MTK BUDAPEST 4:0

Kezdő: Udvari R.Sz., Huszár L.N., Huszár E.H., Sárecz D., Lomniczi G., Labanc A.I., Auth G., Baranyi D. L., Lenkey I., Első H., Los L.L.

Cserék: Csiky D.B., Kuzma L., Tanárki-Fülöp P.B., Nagy A., Erdélyi D.

Gólszerzők: Huszár Luca Niké, Erdélyi Dominika, Tanárki-Fülöp Panna Bernadett, Első Hanna

Nagy Ágnes vezetőedző értékelése:

„A csapat erősségét az mutatja meg a legjobban, hogy egy ilyen első félidő után is tudtunk gólokat szerezni, a második félidőre már a játékunk is feljavult. Vannak ilyen mérkőzések a lányok nem gépek, utolsó előtti mérkőzésünk volt. Az egész éves munkát és teljesítményt nézve a lányok maximálisan megérdemelték a győzelmet, ráadásul ismét kapott gól nélkül!”

Erdélyi Dominika így élte meg a mérkőzést:

„Szerintem az első félidőben kapkodtunk és csak a félidő vége felé kezdtünk nyugodtabban játszani. A második félidőben már mindenki türelmesen és jól játszott.”

U17:

PMFC - FTC-TELEKOM  2:4

Kezdő: Temesi J., Kiss K., Demeter R.E., Király S., Hornyák B., Soós K., Steinbacher G., Vám M.M., Kurucz V.F., Váczi V., Mizsei L., Jarkovszky L.

Cserék: Barkász H.J., Banner B.L., Végh B., Baranyai D.L.,

Gólszerzők: Demeter Regina Eszter 3, Steinbacher Gabriella

Jugovits Péter vezetőedző értékelése:

„Sűrű volt az elmúlt hetek programja, látszott a fáradtság. Ennek ellenére jól kezdtük a mérkőzést, nagyon bele álltak a lányok, ahogy egész héten tették. Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, folyamatosan az ellenfél térfelén voltunk, remek támadásokat vezettünk. A második játékrészben kicsit hullámzó volt a játék, a pécsieknek is voltak helyzeteik, gólokat is szereztek. Szerencsére jól jöttünk ki a helyzetekből és a végén le tudtuk zárni a meccset egy szabadrúgás góllal. Gratulálok a győzelemhez!”

Demeter Regina Eszter véleménye a mérkőzésről:

„A szerdai meccsünk nagyon jól sikerült, mert 4:2-re nyertünk. Már az első félidőben sokat támadtunk, több helyzetet is kitudtunk alakítani, és sikerült összességében három gólt rúgnom, aminek nagyon örültem. A csapat jól együttműködött, aminek köszönhetően jól tudtuk birtokolni a labdát.

A második félidőben viszont egy kicsit megingott a játékunk, az ellenfél többször is veszélyesen támadott, és két gólt is szerzett. Ennek ellenére nem adtuk fel, végig küzdöttünk, és sikerült megtartanunk az előnyünket. Szerencsére az utolsó percekben tudtam egy szabadrúgás gólt is rúgni. Összességében nagyon jó meccs volt, büszke vagyok a csapatra és a saját teljesítményemre is!”

U19:

MTK BUDAPEST  -  FTC-TELEKOM  1:5

Kezdő: Berceli N., Gágyor Z.,, Tóth R., Tóth A., Oleksza K., Benkő K., Jablonszki L., Árvay S.P., Wächter J., Szántó H., Nyiri L.

Cserék: Major J., Molnár E.B., Beleznai L., Rajna V., Megyesi L., Karaba J.,Vám M.M.

Gólszerzők: Oleksza Korina 2, Tóth Ramóna 2, Rajna Virág

Bánföldi Zoltán asszisztens edzőnk értékelte a találkozót:

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az elejétől kezdve domináltunk. A labdaszerzéseink rendre a támadó vagy a középső zónában történtek. Az átmeneteink megfelelő sebességűek voltak. A játéképítésben sok kreatív megoldás született, ezekből pedig számos lehetőségünk adódott.

A helyzetek alapján nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, de a lényeg az, hogy nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Egyénileg nagyon sok jó teljesítmény volt! A csapat nagyon sokat tett ezért a sikerért, egész évben mentálisan nagyon erős volt, és teljes mértékben megérdemelten lett bajnok."

Oleksza Korina így látta a mérkőzést a pályán:

„Úgy mentünk bele a mérkőzésbe, hogy ma nincs más lehetőség, csak a győzelem, ugyanis a bajnoki cím dőlhet el ezen a találkozón, és úgy gondolom, ez látszott is az első perctől kezdve!

Szerencsére sikerült viszonylag hamar előnybe kerülnünk, amibe nem kényelmesedtünk bele, hiszen végig az ellenfél térfelén folyt a játék, az ellenfélre tett nyomás és az akarat meghozta a következő két találatot is, így mondhatni nyugodtabban várhattuk a második 45 percet.

A második játékrészt sem kezdtük gyengébben, mert szintén sikerült gólt szereznünk, és ezek után is végig domináltunk, valamint a helyzeteinket gólra tudtuk váltani. Összességében büszke vagyok a csapat és a stáb minden egyes tagjára, hiszen itt mindenki harcolt mindenkiért, ennek az elképesztő csapatszellemnek és kitartásnak és hitnek köszönhetően sikerült a bajnoki cím megszerzése!"

Cikkajánló

UP: hármas siker a véghajrá előtt

Magabiztosan, gólzáporos meccseken győztek akadémiai lánycsapataink.

UP: Folytatódnak a felsőházi harcok

Két győzelem és egy vesztett mérkőzés a mérlege akadémiai csapatainknak a harmadik fordulóban.

Két meccsen 10 gólt rúgtunk az MTK-nak

Mindhárom női utánpótlás labdarúgócsapatunk győzött a bajnokság felsőházában.

UP: sikeres rajt a felsőházban

Akadémiai csapataink két győzelemmel, egy döntetlennel kezdték a felsőházi küzdelmeket.

UP: A FELSŐHÁZBAN FOLYTATJÁK CSAPATAINK

Mindhárom akadémiai csapatunk a felsőházban folytatja a bajnokság következő szakaszát.

UP: Tripláztak akadémistáink a Miskolciak ellen

Mindhárom akadémiai korosztályunk győzelemmel zárta a hétvégét!

UP: dupla siker a szegediek ellen

Női utánpótlás csapataink folytatták remek sorozatukat, és magabiztosan győztek a szegedi Szent Mihály ellen.

Bajnoki rajt, mesterhármassal

Női utánpótlás labdarúgócsapataink hibátlan teljesítményt nyújtottak a tavaszi nyitányon.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin