2021. november 22.
Két győzelem és egy vereség a mérleg az utánpótlásban
U19-es és U15-ös csapatunk továbbra is veretlen, az U17 elszenvedte első vereségét.

U19
A bajnokság 11. fordulójában U19-es lányaink szombaton este 18 órakor a Kocsis Sándor Sportközpontban a tabella 6. helyén álló Puskás Akadémia csapatát fogadták. Nehezen indult a mérkőzés mindkét együttes számára, kihagyott helyzetek, rossz döntések jellemezték a játékot, a 26. percben azonban Barta Viktória Szilvia kilőtte a felcsúti kaput, ezzel megszerezve a vezetést a Ferencvárosnak. Több helyzetünk is akadt a folytatásban, de ezeket nem sikerült gólra váltanunk, így 1-0-s vezetéssel mentünk a szünetre. A második játékrészben nagyot küzdött a csapat és sok helyzetet is sikerült kialakítani, maradt az egygólos vezetés. Ezzel a győzelemmel csapatunk 25 ponttal a tabella első helyéről várja az őszi szezon utolsó mérkőzését.

- Nagyon büszke vagyok a lányokra, ma megmutatták, hogy milyen az igazi Fradi-szív. Kevesen voltunk, de így is bebizonyítottuk, hogy van erőnk és kitartásunk. Azt gondolom, hogy ha az utolsó találkozón is ilyen mentalitással tudunk játszani, akkor nem lesz kérdés, hogy hol fogunk állni a tabellán a téli szünetben. Még egyszer: gratulálok a csapatomnak! -  összegezte a látottakat csapatunk vezetőedzője, Szeitl Szilvia.

U17
U17-es csapatunk a bajnokság 11. fordulójában ugyancsak Felcsútra látogatott. A mérkőzés elején inkább a hazai együttes irányította a játékot, és nagyon gyorsan, már a 16. percben megszerezte a vezetést. A Puskás Akadémia többet birtokolta a labdát, és nem sokkal később érkezett is a második találat. A szünet után nagyobb lett a hazaiak fölénye, és további két gólt lőttek. Csapatunknál sok volt a technikai hiba, hiányzott a magabiztosság. A mérkőzés 60. percében Ezer Anna kiállítása után megfogyatkoztunk, de az emberhátrány ellenére sem adtuk fel, 10 emberrel is küzdöttünk. Az akarásnak meg is lett az eredményre: Túróczy Anna talált az ellenfél kapujába, de ez csak a szépítésre volt elég. U17-es lányaink nagyot küzdöttek, devégül 4-1-es vereséget szenvedtek, így pont nélkül maradtak a jó erőkből álló felcsútiakkal szemben. A javításra szombaton az ETO FC Győr ellen lesz lehetőségünk.

- A játék képe alapján túlzónak gondolom ezt a 4-1-es végeredményt. Bár a játékunk ezer sebből vérzett, ettől függetlenül büszke vagyok a lányokra, mert a kiállítás után sem adták fel és nagy szívvel küzdöttek. A csapat mentalitása és hozzáállása jelesre vizsgázott, ezt a 86. percben lőtt szépítő gólunk is jelzi. Innen folytatjuk tovább az építkezést, és gőzerővel készülünk az szezon utolsó meccsére – mondta Berla Attila vezetőedző a mérkőzés után.

U15
U15-ös lányaink is a Puskás Akadémia FC otthonában léptek pályára a bajnokság 11. fordulójában. A mérkőzés kapusunk, Nagy Dina hatalmas védéseivel indult. Ezt követően mi is felpörögtünk, és a 24. percben Czenter Dóra egy labdaszerzés után indította Gégény Petrát, aki Kovács Petrát hozta kihagyhatatlan helyzetbe, ő pedig nem hibázott, higgadtan gurított a kapuba. A vezetés tudatában továbbra is magabiztosan és koncentráltan futballozott csapatunk, de több gólt nem sikerült szereznünk, így 1-0-s vezetéssel mentünk az öltözőbe. A 60. percben Gégény Petra egy remek cselsorozatot követően lőtte ki a bal alsó sarkot, így már kettő volt az előnyünk. A lányok maximális erőbedobással küzdöttek, mindent megtettek a győzelem érdekében, így megérdemelten gyűjtötték be a három pontot.

- Az intelligencia és a szeretet győzött a hétvégén. Ma emberként és sportemberként is jelesre vizsgáztak a lányok. Az eszük és a szívük is a helyén volt, a pályán és azon kívül is egyaránt. Csodálatosan futballoztak a sokszorosan megnehezített körülmények között is. Egytől-egyig fantasztikusak – értékelt Szanyi Mária vezetőedző.

U15-ös lányaink legközelebb szerdán 16 órától az Astra csapatát fogadják a Kocsis Sándor Sportközpontban, U17-es együttesünk szombaton 11 órától az ETO FC Győr ellen lép pályára, míg Szeitl Szilvia csapata az őszi szezon utolsó mérkőzésére, november 28-án Győrbe utazik.

Leány Országos bajnokság, 11. forduló

U19
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC 1-0 (1-0)

FTC: Kogyila Kata, Jakab Zsófi, Hevesi Júlia Rebeka, Szőke Flóra Fruzsina, Horváth Zóra, Czakó Zoé Patrícia, Szijártó Eszter, Ezer Anna, Rapp Alexandra Csenge, Tóth Mercédesz, Barta Viktória Szilvia.
Vezetőedző: Szeitl Szilvia

Cserék: Rónyai Gabriella Vadvirág, Kovács Laura, Balogh Zsófia, László Henrietta, Békés Dominika, Pozsár Csenge, Orosz Eszter

Gólszerző: Barta Viktória Szilvia

U17
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC 4-1 (2-0)

FTC: Ascher Dóra, Túróczy Anna Mária, Bozsik Linett, Horváth Zóra, Nyul Petra Alexandra, Kern Fanni, Vincze Borbála Dóra, Murár Viktória Fanni, Biró Csilla Anna, Szikszai Lilla Csenge, Nyiri Luca.
Vezetőedző: Berla Attila

Cserék: Anderlik Viktória Róza, Szijártó Eszter, Ezer Anna, Illés Lili, Szabó Virginia Elizabet

Gólszerző: Túróczy Anna Mária

U15
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)

FTC: Nagy Dina, Hanász Vanda, Gégény Petra, Csizmadia Jázmin, Czenter Dóra, Kovács Petra, Egyed Kata, Matyi Krisztina, Farkas Panna, Sági Panna, Tóth Adél.
Vezetőedző: Szanyi Mária

Cserék: Kovács Zsófia, Bozsik Frida, Szabó Nóra Éva, Barkász Hanna Jázmin, Kovács Lili Dorina

Gólszerzők: Kovács Petra, Gégény Petra

Cikkajánló

Kilenc Fradi-játékos az U15-ös válogatottban

A legutóbbi korosztályos bajnokságot megnyerő női labdarúgócsapatunkból ismét sokan kaptak meghívót.

Utánpótlásunk is elutazott az edzőtáborba

U15, U17 és U19-es leány csapatunk is Mezőkövesden készül a bajnokság kezdete előtt.

Sorsoltak az utánpótlásban is

U15-ös, U17-es és U19-es női csapatunk bajnoki programja is megérkezett.

Elkezdték a felkészülést női akadémiai csapataink

Az előzetesen eltervezett menetrend szerint leány akadémiánkon elindultak az edzések a nyári pihenőt követően.

Bográccsal és éremátadással ünnepeltek bajnokcsapataink

Az eső sem volt akadály, utánpótláskorú női focistáink buliztak egy jót a szezon végén - VIDEÓ

Kétnapos torna az U14-es PILOT-programban

Klubunkat tizenhárom játékos képviselheti a következő összetartáson.

Aranyérmes leány U17-es csapatunk

Kern Fanni vezérletével 8-0-s győzelemmel gyűjtötték be a bajnoki címet U17-es női labdarúgóink.

A Pécs elleni győzelemmel zárta a szezont az U15

Hazai pályán 11-1-es győzelmet aratott Szanyi Mária együttese a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin