2021. szeptember 14.
Sportszülői Mentorprogram 1. rész - Lázár Pál
Lázár Pál, a női akadémiai Elit Program vezetőjének gondolatai a program tematikájáról.

Véleményem szerint több magyar utánpótlás sportolónak és szülőnek adódott már korábban nehézsége egy-egy egyesületnél.

Olyan nehézségek, amik esetleg egy jobb kommunikációval, jobb információ áramoltatással kivédhetőek lettek volna.

Azt gondolom, hogy minden gyermeknek esélyt kell adni, segítséget kell nyújtani, hogy közelebb kerülhessen a céljaihoz.

Legyen akár az egyik ilyen segítség például a szülői felkészítés.

A karrierem alatt sok helyen láttam azt, hogy szubjektív szempontok alapján választottak ki, cimkéztek gyerekeket „tehetségesnek“.

Sokszor ennek az lett a következménye, hogy csak ők kaptak plusz képzést, míg a többiekkel, akiknek esetleg felzárkóztatásra lett volna szükségük, és ők is „tehetségesek“ voltak valamiben (pl. szorgalom, taktikai érettség, fizikai adottság, vezéralkat a kommunikációjával, stb), nem igazán foglalkoztak.

Az évek alatt láttam „több olyan folyamatot is végbemenni, hogy valamilyen oknál fogva“ jónéhány korábban kiválasztott (technikailag tehetségesebbnek vélt) gyermek jutott arra a sorsra, hogy nem tudták beváltani a hozzáfűzött reményeket.

Viszont néhányan azon fiatalok közül, akik esetleg ilyen téren perifériára kerültek utánpótlás korban, szorgalommal és alázattal telve később letudták hagyni több, korábban tehetségesebbnek vélt társukat, és lett belőlük élvonalbeli sportoló.

Ilyenkor gondoljunk abba bele, hogy mi lett volna akkor, ha ők is kaptak volna plusz képzéseket, mennyivel teljesíthettek volna jobban, mennyivel érhettek volna el nagyobb célokat is?

Azzal, hogy minden gyermeknek megadjuk az esélyt a fejlődésre, nem azt jelenti majd, hogy később minden gyermekből profi felnőtt, első osztályban szereplő élportoló válik, de az biztos, hogy jóval több céltudatos gyermekből tudjuk kihozni a lehető legjobb teljesítményt, kerülhet közelebb céljaihoz, juthat el esetleg a válogatottságig is.

Az Elit Programunk abban fog különbözni a korábbi Talent programok nagyrészénél, hogy korosztályonként nem csak 4-5 gyermek fog plusz külön képzést kapni, hanem minden gyermek részt vesz majd a külön foglalkozásokon.

Ahogy említettem a szezon folyamán több területen fejlesztjük majd őket.

Mentál felkészítés téren minden gyermekkel fogunk egyénileg is dolgozni.

Véleményem szerint a magyar gyerekek nagytöbbségének valamilyen szinten szüksége van a mentális felkészítésre.

Azon gyerekekkel kezdjük, akiknél talán a legnagyobb elakadást látjuk.

Szeretnénk a lelki állóképességüket erősíteni, hogy minél immunisabbakká váljanak a külsö környezeti hatásokra, ami lehet éppen szülő, edző, ellenfél vagy „bármi/bárki más“.

Kiemelt figyelmet szentelünk még a stressz és lámpalázkezelésre, valamint az olyan technikák átadására, ami segíti őket a koncentrációjuk, motivációjuk, kommunikációjuk fejlesztésében, valamint célok, részcélok megoldási tervének elkészítésében.

Természetesen szakemberünk minden akadémiai korosztálynak, havi szinten fog tartani csapat coachingot is.

Kijelenthetjük azt, hogy az Elit Programunk 1. eleme a mentális felkészítés lesz.

Labdarúgó egyéni és csoportos képzés téren arra fogunk fókuszálni, hogy mindenkinek legyen esélye szintet ugrani, esetleg behozni a nagyobb lemaradását.

Minden héten plusz labdarúgó képzéseken fognak részt venni a gyerekek.

Lesz, hogy kiscsoportos, lesz, hogy nagycsoportos foglalkozások keretein belül fogunk dolgozni a gyerekekkel.

Itt arra (is) fókuszálunk, hogy pótoljuk a gyerekek hiányosságait, ami sokszor úgy kivitelezhető csak, hogy olyan gyakorlatokat végeznek a gyerekek, amikkel közelebb tudnak kerülni a biztos technikai alapok elsajátításához.

Mondhatjuk úgy, hogy „vissza az alapokig“.

Természetesen arra is nagy hangsúlyt fogunk fektetni majd, hogy a jó szinten lévő készségeiket még magasabb szinre emeljük

Regeneráció téren kiemelten figyelni fogunk arra, hogy a gyerekek használják  sportmasszőreinket.

Igenis szükség van a gyerekeknek az időközönkénti masszázsra, amivel tudjuk a sérülések rizikóját csökkenteni.

Minden gyermek részt fog venni egy „felmérő maszázson“, ahol látni fogjuk, hogy kik azok, akiknek első körben sűrűbben kell látogatniuk a masszázsszobát.

Táplálkozás téren 4 napos táplálkozási napló kitöltéssel, vérvétel és testösszetétel méréssel kezdünk, majd sportdietetikusunk összeállítja minden gyermek számára az egyénre szabott tápálkozási stratégiáját.

Az év folyamán a gyerekek és edzők is részt vesznek majd egy edukációs folyamaton.

Elskőkörben mentál és táplálkozás téren lesznek majd előadások.

Ahogy fentebb említettem nagy hangsúlyt fogunk fektetni a szülői felkészítésre is.

Hiszem azt, hogy a gyerekekből csak akkor tudjuk a legjobb teljesítményt kihozni, ha edző - szülő összedolgozik.

Ezért hoztuk létre az FTC - Sportszülői Mentorprogramot is.

Heti szintű bejegyzések lesznek majd elérhetőek a nyílt facebook (FTC-Női Labdarúgás) oldalunkon.

Itt a táplálkozás, mentális felkészítés, regeneráció, otthoni technikai fejlesztés területeit is fogjuk érinteni.

Valamint létrehozunk egy zárt facebook csoportot is, az FTC – Női labdarúgás összes korosztályában szereplő gyermek szüleinek.

Az év folyamán havi szintű előadások lesznek több területet is érintve, valamint lesz lehetőség majd kérdezz felelekre különböző témákban is.

Természetesen ezen zárt oldalon olyan anyagokat, tanácsokat is fognak még kapni szakembereinktől, amikkel nagyban fognak majd tudni hozzájárulni gyermekeik jobb teljesítményéhez és kiegyensúlyozottabb életéhez.

Nekünk vezetőknek, edzőknek hatalmas felelősségünk van abban, hogy a gyerekek jó irányba haladjanak.

Ezért nincs más dolgunk, mint megtenni mindent azért, hogy a fiatalok a lehető legmagasabb teljesítményt hozzák ki magukból, valamint, hogy emberileg is kiegyensúlyozottabb és boldogabb felnőtté váljanak.

Edző – Szülő - Sportoló - Együtt

„Mindent az utánpótlásért“

Sportszülői Mentorprogram 1.rész

Lázár Pál – Női Akadémiai Elit Program vezetője

Cikkajánló

U19: magabiztos siker hazai pályán

A Puskás Akadémia elleni mérkőzésen U19-es csapatunk 5-3-as győzelemmel zárt.

U17: egy pontot szereztünk Felcsúton

U17-es csapatunk 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen a 12. fordulóban.

U15: négy gól, győzelem a Puskás ellen

Filep Zsuzsa mesterhármast lőtt, Megyesi Lili egyszer talált be a felcsútiak kapujába.

U14: tizenegy meghívó érkezett

Március 25-én a Budaörsi Sporttelepen tart felkészülési napot az U14-es válogatott.

U17: négygólos győzelem az Illés Akadémia ellen

Pethe Olivia duplájával, valamint Kovács Petra és Tóth Ramóna góljával legyőztük a zöld-fehéreket.

U15: legyőztük a nagy riválist

Az őszi döntetlen után ezúttal nem hibáztunk, itthon tartottuk a három pontot az Illés Akadémia ellen.

Az Illés Akadémia ellen folytatódik a bajnokság

U15-ös és U17-es csapatunk hazai pályán fogadja a szombathelyieket a 11. fordulóban.

U16: megérkeztek a válogatott meghívók

Kuzma Liliána, Perjési Lilla, Csizmadia Jázmin, Tóth Adél és Filep Zsuzsa készülhet Lipóton.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin