
U19-es lányaink a 4. fordulóból elhalasztott, Illés Akadémia elleni mérkőzést pótolták szerdán, a Kocsis Sándor Sportközpontban. A szombathelyiek a legnagyobb riválisunknak számítanak, így kemény összecsapásra készülhettünk.
Az MTK elleni mérkőzéshez képest csak egy helyen változott a kezdőcsapat, Marco Dell'Elce és Franyó Róbert a Major, Kovács, Múcková, Fehértói, Horváth, Czinege, Vincze, Schmidt, Kükedi, Matyi, Kratochwill összeállítással indított.
Nem nekünk kedvezett az első félidő, ugyanis ellenfelünk mindössze tizenöt perc alatt kétgólos előnyre tett szert, amire a további harminc perc alatt nem sikerült válaszolnunk, így a félidőre 2-0-s szombathelyi vezetéssel mentünk.
A folytatásban is mindent megtettünk a gólszerzésért, de ellenfelünk továbbra is stabil védekezést mutatott, így nem voltunk könnyű helyzetben. Egészen a 82. percig nem tudtunk gólt szerezni, majd a mérkőzés hajrájában tizenegyesből ugyan betaláltunk, de ez sajnos csak a szépítésre volt elég.
- Először is gratulálnunk kell az ellenfélnek, amely megnyert egy olyan meccset, amiről azt mondanám, hogy minden szempontból temperamentumos, technikai, taktikai és atletikus szempontból pedig tökéletes volt. Nyilvánvaló, hogy csalódottak vagyunk, nem csak a végeredmény miatt, hanem amiatt is, hogy nem a legjobb tudásunk szerint játszottunk. De elismerésre méltó, ahogy a lányok az utolsó másodpercig küzdöttek, még akkor is, ha nem ez volt a legjobb napjuk. Egy pillanatra sem adták fel egy erős ellenféllel szemben, amelyik nehéz helyzetbe hozott minket. Most gyorsan be kell gyógyítanunk a sebeinket, és a lehető legjobban készülnünk a következő, DVTK elleni mérkőzésre. A bajnokság még hosszú, és bízom benne, hogy ezzel a nagyszerű szívvel a lányok megkapják azt, amit megérdemelnek - értékelt a lefújást követően Marco Dell’Elce vezetőedző.
Leány Országos bajnokság, U19, 4. forduló
FTC-Telekom – Illés Akadémia-Viktória 1-2 (0-2)
FTC-Telekom: Major Janka, Kovács Laura, Múcková Lívia, Fehértói Dorina, Horváth Zóra, Czinege Eszter, Vincze Borbála Dóra, Schmidt Veronika, Kükedi Laura, Matyi Krisztina, Kratochwill Zoé
Cserék: Kokas Bettina Eszter, Poprádi Anna, Kovács Rebeka Zsófia, Egyed Kata
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerző: Múcková Lívia (büntetőből)
Az összetartás során a korosztályos válogatott kétszer is megmérkőzik Csehország legjobbjai ellen.
Hazai pályán és idegenben is legyőztük a DVTK csapatait az utolsó fordulóban.
Mindhárom akadémiai korosztályban magabiztos győzelemmel zárult az MTK elleni összecsapás.
U15-ös csapatunk egygólos vereséget szenvedett, míg U17-es együttesünk hatot lőtt az ETO-nak idegenben.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
U15-ös és U17-es leány labdarúgócsapatunk is győzelmet aratott a zöld-fehérek ellen.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert csapata 5-0-s győzelemmel, idegenből hozta el a három pontot.