2023. május 29.
Leány U19: egy lépésre a bajnoki címtől
Marco Dell'Elce és Szeitl Szilvia csapata hazai pályán 10-2-es győzelmet aratott az MTK ellen.

U19-es lányaink mindössze két mérkőzéssel a vége előtt az MTK csapatát fogadták hazai pályán a Kocsis Sándor Sportközpontban. Az év egyik legfontosabb összecsapása várt a lányokra, így egy végtelenül elszánt Ferencváros érkezett a gyepre. Az első gól már a 3. percben megérkezett, Madarász Laura lőtt kapura egy remek beadásból. Ezt követően a 11. percben Vincze Borbála duplázta meg a ferencvárosi gólok számát, amire egy perccel később egy szépítő találattal válaszolt az MTK. A folytatásban megszereztük harmadik találatunkat is, Skultéty Tamara lövése volt védhetetlen. Nem elégedtünk meg ennyivel, Czinege Eszter remekelt háromszor egymás után, először Skultéty jobboldali beadását bólintotta a léc alá, majd közelről bombázott a kapuba, végül egy szögletet követően újabb fejesgóllal szerezte meg csapatunk hatodik találatát.

A második félidő egy gyors Fradi-góllal indult, Bozsik Linett értékesített magabiztosan egy jogosan megítélt büntetőt. A folytatásban sem maradtak el a helyzetek, és bár az MTK is megszerezte második találatát, a 87. percig csapatunk is még hármat lőtt a kék-fehéreknek, sorrendben Madarász Laura, Hevesi Rebeka, majd végül Skultéty Tamara gólja zárta a találkozót, amelyet így végül hat különböző játékos gólszerzésének révén 10-2-re nyert meg a Ferencváros.

Az utolsó fordulóban U19-es lányaink a bajnoki aranyért harcolnak majd az Illés Akadémia vendégeként.

Marco Dell'Elce és Szeitl Szilvia értékelt a mérkőzés után.

- Gratulálunk a lányoknak, a csapat karakterét mutatja, hogy amikor már eldőlt a mérkőzés, még akkor is mentünk előre, és szebbnél szebb gólokat szerezve gyűjtöttük be a 3 pontot. Megyünk tovább, a szezon legfontosabb mérkőzése következik az Illés Akadémia ellen.

Leány Országos bajnokság, U19, 27. forduló
FTC-Telekom – MTK Budapest 10-2 (6-1)
FTC: Major Janka, Fehértói Dorina, Ranyhóczki Vanda, Turza Melitta, Horváth Zóra, Bozsik Linett, Czinege Eszter, Vincze Borbála Dóra, Schmidt Veronika, Madarász Laura, Skultéty Tamara Dóra
Cserék: Horváth Katalin, Hevesi Júlia Rebeka, Orosz Eszter, Tóth Mercédesz
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerzők: Czinege Eszter (3), Madarász Laura (2), Skultéty Tamara Dóra (2), Vincze Borbála Dóra, Bozsik Linett, Hevesi Júlia Rebeka

Cikkajánló

Női U19: visszavágtunk a skót válogatottnak

A Ferencváros játékosa, Vincze Borbála 60 percnyi játékkal vette ki a részét a 2-1-es győzelemből.

U19: szoros vereség Skóciában

A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Edinburghben.

Leány up: nagy győzelmek a Puskás Akadémia ellen

U15-ös és U17-es csapatunk is győzött a Puskás Akadémia ellen.

Leány up: döntetlenek hétvégéje

U15-ös és U17-es együttesünk is gól nélküli döntetlent játszott idegenben az Illés Akadémia vendégeként.

Leány up: kiütöttük a DVTK-t

U19-es csapatunk hazai pályán, míg az U15-ös és U17-es együttesünk idegenben győzött.

Leány up: remek szezonkezdés

Felnőtt csapatunk után mindhárom akadémia korosztályunk is győzelemmel zárta a hétvégét az MTK ellen.

Leány U19: Készen állunk, jöhet a rajt!

A keretben több változás is történt, illetve a szakmai stáb összetétele is átalakult U19-es együttesünknél.

Leány U17: válogatott meghívók érkeztek

A női U17-es válogatott keretébe három Fradi-játékos került be, további háromra tartalékként számítanak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin