
U15
A 4. forduló mérkőzésén zöld-fehér rangadóra utazott U15-ös csapatunk az Illés Akadémia otthonába szombaton. Színvonalas összecsapásnak ígérkezett ez a meccs, egy remek ellenféllel találkozott Szanyi Mária és Kiszely Bence együttese.
A Kuzma, Barkász, Szécsi, Molnár, Mizsei, Demeter, Gál, Hornyák, Szántó, Jarkovszky, Megyesi összeállítású Ferencváros kezdett.
Az első félidőben igyekeztünk nyomást gyakorolni a szombathelyiekre, de nagyobb helyzetekig egyik csapat sem jutott el, inkább mezőnyben folyt a játék. Küzdött mindkét fél, mindent bevetettünk a vezető találat megszerzésért, de végül gól nélküli döntetlennel fordultunk.
A második játékrészt is igyekezett megnyomni mindkét együttes, jó iramban folyt a találkozó. Több lehetőség is adódott mind a Ferencváros, mind az Illés Akadémia fitalajai előtt, azonban a második negyven percben sem tudta egyik csapat sem a maga javára eldönteni a 4. forduló mérkőzésének sorsát, így igazságos döntetlen született.
- Nagyon büszke vagyok a lányokra. Ma is sok szép dolgot csináltak a pályán, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy küzdöttek, harcoltak, olyan erényeket csillogtattak, amelyekre eddig nem igazán volt szükségük. Kilenc hete dolgozunk együtt ezzel a nagyon fiatal csapattal, hiszen a nyáron tizenkét olyan játékost adtunk föl az U17-be, akik még ebben a szezonban játszhatnának nálunk, az U15-ben is. Ezen a mérkőzésen megmutatták a lányok, hogy már most fel tudják venni a versenyt a bajnokság jelenleg legelőrébb járó csapatával is. Gratulálok a kollégának, öröm látni, hogy mennyit fejlődött a csapat az elmúlt egy évben.
Persze, a gyerekek nyilván boldogabbak lettek volna a haza úton, ha sikerül nyerni. Erre megvolt minden esélyünk, hiszen a legnagyobb helyzetet mi dolgoztuk ki, de a hazaiaknak is voltak lehetőségeik. Egy nagy alvás és egy nap pihenés ráfér most mindenkire, mert az iskolakezdés, a hosszú út és a meleg együtt azért megviselte a héten a lányokat. Aztán dolgozunk tovább, hogy minden nap egy kicsit jobbak legyünk egyéni és csapat szinten is, mint az előző napon – mondta Szanyi Mária, vezetőedző.
U17
Jugovits Péter és Nagy Ágnes együttese is Szombathelyre látogatott a Leány Országos Bajnokság 4. fordulójában. A tabella második helyezettje fogadta harmadik helyen álló csapatunkat, a Ferencvárost. Kiegyenlített találkozónak ígérkezett a szombati rangadó, a két csapat hasonló erőt képviselt. Az első játékrészben minden egyes labdáért nagy csata zajlott, mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, de egyik fél sem tudta feltörni a másik védelmét, így 0-0-s álással mehettünk a szünetre.
A folytatásban is nagy harc folyt a pályán, a két együttes remekül felkészült egymás játékából. Az utolsó percekig minden erőnket mozgósítottuk, a mérkőzés során többször is megszerezhettük volna a vezetést is, de sok hibával játszottunk, és a befejezések sem voltak pontosak. A kilencven perc alatt sem akart megszületni a győzelmet érő találat, így végül döntetlennel zárult a zöld-fehér összecsapás.
- Próbáltuk játszani a játékunkat, de nem voltunk elég ütőképesek, ellenfelünk pedig ívelte fel a labdákat, amikkel sokszor zavart tudtak okozni a védelmünkben. Habár az első és a második játékrészben is eldönthettük volna a mérkőzést, hiszen alakítottunk ki ziccereket, de ha őszinte akarok lenni, a végén örülhettünk, hogy döntetlen lett. Pozitívum, hogy a lányok az utolsó sípszóig harcoltak, egységesek voltak, egymásért küzdöttek, emiatt nagyon büszke vagyok rájuk, de sajnos sok volt a hiba, olyanok, amiket nem szoktak elkövetni. Hétfőn új hét kezdődik, javítjuk a hibákat, és megyünk tovább a megkezdett úton – értékelt Jugovits Péter, vezetőedző.
Leány Országos bajnokság, U15, 4. forduló
Illés Akadémia – FTC-Telekom 0-0 (0-0)
FTC: Kuzma Liliána, Barkász Hanna Jázmin, Szécsi Szabrina Míra, Molnár Lara Léna, Mizsei Laura, Demeter Regina Eszter, Gál Regina, Hornyák Bodza, Szántó Hédi, Jarkovszky Laura, Megyesi Lili
Cserék: Banner Boróka Luca, Végh Bernadett, Molnár Anna Róza, Podonyi Julianna, Rajna Virág, Szabó Nóra Éva
Vezetőedző: Szanyi Mária
Leány Országos bajnokság, U17, 4. forduló
Illés Akadémia – FTC-Telekom 0-0 (0-0)
FTC: Berceli Nikolett, Hanász Vanda, Bozsik Frida, Tóth Ramóna, Csizmadia Jázmin, Árvay Sára Petra, Perjési Lilla, Veres Stefánia, Tóth Adél, Gágyor Zille, Pethe Olivia Elisabeth
Cserék: Nagy Dina, Beleznai Léna, Kovács Petra, Egyed Kata, Karaba Jázmin Liliána, Polgár Panka
Vezetőedző: Jugovits Péter
U15-ös és U17-es csapatunk is győzött a Puskás Akadémia ellen.
U19-es csapatunk hazai pályán, míg az U15-ös és U17-es együttesünk idegenben győzött.
Felnőtt csapatunk után mindhárom akadémia korosztályunk is győzelemmel zárta a hétvégét az MTK ellen.
A keretben több változás is történt, illetve a szakmai stáb összetétele is átalakult U19-es együttesünknél.
A női U17-es válogatott keretébe három Fradi-játékos került be, további háromra tartalékként számítanak.
Jugovits Péter és Nagy Ágnes edzőpárosával rajtol az idei bajnoki szezonban U17-es leány együttesünk.
Nincs megállás női akadémiánkon, Borsod-Abaúj-Zemplénbe utaztak csapataink a bajnokság kezdete előtt.
A szokásos felmérők után megkezdődött a felkészülés a következő idényre a Kocsis Sándor Sportközpontban.