
U15
A bajnokság 9. fordulójában idegenben, a MTK otthonában lépett pályára U15-ös csapatunk. Szanyi Mária vezetőedző a Kuzma, Barkász, Szécsi, Szántó, Gál, Podonyi, Jarkovszky, Megyesi, Hornyák, Molnár, Demeter összeállítású kezdőcsapattal indított. Már az első félidőben érződött a Fradi-nyomás, hatalmas mezőnyfölényben játszottunk, de a támadásinkat nem sikerült góllal befejeznünk, így 0-0-s döntetlennel fordultunk.
A második játékrészben is szinte kizárólag mi birtokoltuk a labdát, majd a rengeteg munka is beérett, a 60. percben Demeter Regina góljával megszereztük a vezetést. A zuhogó eső és az erős szél ellenére is mindent megtettünk a további találatok megszerzése érdekében, a mérkőzés hajrájában Demeter Regina másodjára is beköszönt, így végül kétgólos győzelemmel távoztunk az MTK otthonából.
Szanyi Mária vezetőedző a mérkőzést követően.
- A mai mérkőzésen is óriási mezőnyfölényben játszottunk. Szinte kizárólag mi birtokoltuk a labdát. Az ellenfél saját erőből nem jelentett veszélyt ránk. Sok-sok lehetőségből csak kettőt rúgtunk be, de kettőt végre berúgtunk. Volt egy szemfüles találatunk, és egy gyönyörű akcióból szerzett gólunk. A lányok óriásit mentek a zuhogó esőben, a nyolcvan perces erős ellenszélben. Külön gratulálok az ellenfél kapusának, aki az első félidőben meccsben tartotta csapatát. Összességében nagyon büszkék lehetünk a lányokra, hiszen egyénileg és csapat szinten is szépen haladnak előre. Egyre többen értik meg, hogy a titok kizárólag az elvégzett munka. Sokat kell még dolgoznunk, de a túlnyomó többség nagyon fogékony az újra, és nagyon sok áldozatot hoz azért, hogy labdarúgó lehessen.
U17
A Leány Országos Bajnokság 9. fordulójának mérkőzését játszotta le U17-es csapatunk a nagy rivális MTK ellen. Magabiztosan kezdtük a mérkőzést, Polgár Panka találatával már az első percben megszereztük a vezetést, majd mindössze négy perccel később egy szerencsétlen öngóllal már kettővel mentünk. Az első játékrészben játékosunk, Polgár Panka még kétszer zörgette meg az MTK hálóját, majd csapatkapitányunk, Hanász Vanda is feliratkozott a gólszerzők közé, így együttesünk magabiztos előnnyel, 5-0-s állásról várhatta a folytatást.
A fordulást követően sem hagytuk érvényesülni a kék-fehéreket, bár már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, a folytatásban még két góllal jeleztük, hogy van még bennünk. A 63. perben a csereként beálló Veres Stefánia helyezett magabiztosan az MTK hálójába, majd öt perc elteltével Pethe Olivia meglőtte hetedik találatunkat is, amire az ellenfél ugyan válaszolni tudott, de ez csak a szépítésre volt elég. A találkozó végül 7-1-es Fradi-győzelemmel zárult.
Jugovits Péter vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés után.
- A rossz idő ellenére is nagyon jól játszottunk, főleg az első félidőben. Működtek a tanult sémák labdabirtoklásban és labdaszerzésben is, de úgy gondolom, egyénileg is jól teljesítettek a lányok. A második játékrészben már kicsit lassabbak voltunk, és főleg csapat szinten követtünk el hibákat. A kapott gólunkat nagyon sajnálom, egyáltalán nem volt benne a mérkőzésben, viszont sok jó dolgot láttam, és ezekre kell inkább fókuszálnunk. Gratulálok a lányoknak!
U19
U19-es lányainkra is egy MTK elleni összecsapás várt a Leány Országos Bajnokság 9. fordulójában hazai pályán, a Kocsis Sándor Sportközpontban. A mieink nagyszerűen kezdték a találkozót, a helyzeteink is megvoltak, az első gólra mindössze a 5. percig kellett várni, Múcková volt eredményes, majd a következő négy minutumban Czinege Eszter is beköszönt, valamint Múcková másodjára is betalált, így már hárommal vezettünk. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült, a remek támadásainkból további három gólt szereztünk. Először Czinege Eszter, majd Vincze Borbála, végül Kükedi Laura bombázott a kék-fehérek hálójába, így magabiztos, hatgólos előnnyel fordultunk.
A térfélcserét követően is jóval aktívabban futballoztunk, ez gólokban is megmutatkozott. A 64. percben érkezett a hetedik találatunk, majd alig tíz perccel később Kükedi szerezte meg saját maga második, csapatunk nyolcadik gólját. A 9-0-s végeredményt pedig Czinege Eszter alakította ki a 82. játékpercbrn. Kiváló támadónk ezzel 20. gólját szerezte meg az idei bajnoki szezonban.
Franyó Róbert asszisztensedzőnk értékelt.
- Hosszú idő után újra tétmérkőzést játszottak a lányok, amin az elmúlt hetek edzéseibe fektetett munka kifizetődött. Csapatként működtünk jól, egymás támogatásának és kisegítésének köszönhetően tudtuk végig nyomás alatt tartani ellenfelünket. Ezek az erények mellett a góljaink között voltak olyanok, amelyekhez egyéni megoldás kellett, vagy egyéni megmozdulás előzött meg. Csak gratulálni tudunk az egész csapatnak.
Leány Országos bajnokság, U15, 9. forduló
MTK Budapest–FTC-Telekom 0-2 (0-0)
FTC-Telekom: Kuzma Liliána, Barkász Hanna Jázmin, Szécsi Szabrina Míra, Szántó Hédi, Gál Regina, Podonyi Julianna, Jarkovszky Laura, Megyesi Lili, Hornyák Bodza, Molnár Lara Léna, Demeter Regina Eszter
Cserék: Temesi-Karóczkai Jázmin, Mizsei Laura, Végh Bernadett, Szabó Nóra Éva, Rajna Virág, Molnár Anna Róza
Vezetőedző: Szanyi Mária
Gólszerzők: Demeter Regina Eszter (2)
Leány Országos bajnokság, U17, 9. forduló
MTK Budapest–FTC-Telekom 1-7 (0-5)
FTC-Telekom: Nagy Dina, Hanász Vanda, Tóth Ramóna, Csizmadia Jázmin, Árvay Sára Petra, Kovács Petra, Perjési Lilla, Tóth Adél, Polgár Panka, Gágyor Zille, Pethe Olivia Elizabeth
Cserék: Major Janka, Veres Stefánia, Karaba Jázmin Liliána
Vezetőedző: Jugovits Péter
Gólszerzők: Polgár Panka (3), Hanász Vanda, Veres Stefánia, Pethe Olivia Elizabeth, illetve Erdei Vivien (öngól)
Leány Országos bajnokság, U19, 9. forduló
FTC-Telekom–MTK Budapest 9-0 (6-0)
FTC-Telekom: Kokas Bettina Eszter, Kovács Laura, Múcková Lívia, Fehértói Dorina, Horváth Zóra, Czinege Eszter, Vincze Borbála Dóra, Schmidt Veronika, Kükedi Laura, Matyi Krisztina, Kratochwill Zoé
Cserék: Major Janka, Poprádi Anna, Kovács Rebeka Zsófia, Egyed Kata
Vezetőedző: Marco Dell'Elce
Gólszerzők: Múcková Lívia (3), Czinege Eszter (3), Kükedi Laura (2), Vincze Borbála Dóra
Az összetartás során a korosztályos válogatott kétszer is megmérkőzik Csehország legjobbjai ellen.
Hazai pályán és idegenben is legyőztük a DVTK csapatait az utolsó fordulóban.
Csapatunk hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális Illés Akadémia ellen.
U15-ös csapatunk egygólos vereséget szenvedett, míg U17-es együttesünk hatot lőtt az ETO-nak idegenben.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
U15-ös és U17-es leány labdarúgócsapatunk is győzelmet aratott a zöld-fehérek ellen.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert csapata 5-0-s győzelemmel, idegenből hozta el a három pontot.