
U15
Zöld-fehér összecsapás várt U15-ös lányainkra pénteken a bajnokság 8. fordulójának mérkőzésén. Mindössze hat perccel a kezdősípszó után érkezett az első Fradi-gól, Jarkovszky Laura szögletét követően Molnár Léna lőtte ki az ETO kapuját. Bár a félidőben több helyzetünk is volt még, a negyvenöt percet követően mégis csak egygólos vezetéssel mehettünk az öltözőbe.
A második játékrészben egészen a 61. percig nem történt különösebben veszélyes megmozdulás, ekkor azonban kiegyenlített az ETO, így 1-1-es állásról folytatódott az összecsapás. Mindössze öt percig volt ez az eredmény, Szántó Hédi tört át a győriek védelmén, és lőtt a kapuba. A mérkőzés hajrájában látszott, hogy az ellenfél sem szeretne kiengedni a kezéből egy pontot sem, a 71. percben újabb találatot szereztek, de két perccel később Szécsi Szabrina beállította a 3-2-es végeredményt.
- Be kell ismerni, hogy nem ez volt a legjobb meccsünk. S ez még akkor is igaz, ha az ellenfél gyakorlatilag három előrevágott labdával jutott csak át a térfelünkre. Ismét számtalan lehetőségünk volt és ismét csak a töredékét váltottuk gólra. Ami öröm és amiért nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy ma képesek voltak legyőzni a megint kiszámíthatatlanná vált "külső körülményeket". Helyén volt a szívük és az agyon nyert meccset végül nagy nehezen meg tudtuk nyerni. Természetesen ebben sem a 3 pont a legfontosabb, hanem az a karakter, amit az utolsó negyedórában mutattak. Sok dolgunk van még, sok a tanulnivalónk. Ez a csapat csupa tudásra vágyó, rendkívül intelligens gyerekekből áll – értékelt Szanyi Mária vezetőedző.
U17
A bajnokság 8. fordulójának mérkőzésén U17-es lányaink szintén az ETO FC Győr csapatát fogadták hazai pályán, a Kocsis Sándor Sportközpontban.
Nagy lendülettel indítottunk, az 5. percben Hanász Vanda harcolt ki büntetőt, a tizenegyest magabiztosan értékesítette. Ezután egészen a 41. percig nem sikerült gólt szereznünk, de Tóth Ramóna megtörte a csendet, magabiztosan gurított az ETO kapujába, így kétgólos előnnyel fordulhattunk.
A térfélcsere után is érződött a Fradi-nyomás, a győzelem egy pillanatig nem forgott veszélyben.
A harmadik gólra sem kellett sokat várni, az 52. percben Perjesi Lilla szögletébe ért bele kézzel egy győri játékos, az ezért megítélt büntetőt pedig sikeresen értékesítette játékosunk. Nem sokkal később Csizmadia Jázmin volt eredményes, majd két perc múlva Kovács Petra bombázott a léc alá. Az utolsó fél órában Pethe Olvia három góllal növelte előnyünket, így magabiztosan, 8-0-ra győztünk.
- Az első félidőben pontatlanok voltunk, és ezek az apró hibák kicsit lassúbbá tették a játékunkat. Kulcspillanatokban egy-egy rossz megoldás miatt nem tudtunk olyan eredményesek lenni. A fordulás után viszont már jobban koncentráltunk, jobb döntéseket hoztunk és ez gólokban is meglátszott. Nehéz ilyen mérkőzéseken a megfelelő iramban játszani, de nagyon igyekeztek a lányok, büszke vagyok rájuk. Gratulálok a csapatnak! – mondta Jugovits Péter vezetőedző.
Leány Országos bajnokság, U15, 8. forduló
FTC-Telekom–ETO FC Győr 3-2 (1-0)
FTC: Kuzma Liliána, Barkász Hanna Jázmin, Szécsi SzabrinaMíra, Banner Boróka Luca, Szántó Hédi, Gál Regina, PodonyiJulianna, Jarkovszky Laura, Hornyák Bodza, Molnár Lara Léna, Demeter Regina Eszter
Cserék: Temesi-Karóczkai Jázmin, Végh Bernadett, Szabó Nóra Éva, Megyesi Lili, Rajna Virág
Vezetőedző: Szanyi Mária
Gólszerzők: Molnár Lara Léna, Szántó Hédi, Szécsi SzabrinaMíra
Leány Országos bajnokság, U17, 8. forduló
FTC-Telekom–ETO FC Győr 8-0 (2-0)
FTC: Major Janka, Hanász Vanda, Bozsik Frida, Tóth Ramóna, Csizmadia Jázmin, Kovács Petra, Perjési Lilla, Veres Stefánia, Karaba Jázmin Liliána, Gágyor Zille, Pethe Olivia Elizabeth
Cserék: Kuzma Liliána, Egyed Kata, Tóth Adél, Polgár Panka
Vezetőedző: Jugovits Péter
Gólszerzők: Pethe Olivia Elizabeth (3), Hanász Vanda, Tóth Ramóna, Perjési Lilla, Csizmadia Jázmin, Kovács Petra
Az összetartás során a korosztályos válogatott kétszer is megmérkőzik Csehország legjobbjai ellen.
Hazai pályán és idegenben is legyőztük a DVTK csapatait az utolsó fordulóban.
Csapatunk hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a nagy rivális Illés Akadémia ellen.
Mindhárom akadémiai korosztályban magabiztos győzelemmel zárult az MTK elleni összecsapás.
U15-ös csapatunk egygólos vereséget szenvedett, míg U17-es együttesünk hatot lőtt az ETO-nak idegenben.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
A korosztályos válogatott három mérkőzést játszik majd az Eb-selejtező mini tornán.
Marco Dell'Elce és Franyó Róbert csapata 5-0-s győzelemmel, idegenből hozta el a három pontot.