2025. szeptember 9.
Leány up: ismét győztek csapataink
Győztes mérkőzésekkel folytatták a szezont csapataink, idegenben és hazai pályán is nyertek.

U19:
Eredmény: PMFC - FTC-TELEKOM 1-6
Gólszerzők: Benkő Kíra 2, Kovács Petra 3, Polgár Panka
Kezdőcsapat: Kuzma L., Tóth R., Plamenova Dimanova N., Oleksza K., Benkő K., Gágyor Z., Megyesi L., Jablonszki L., Árvay S.P., Gégény P., Nyúl P.A.
Cserék: Vidra A., Karaba J.L., Polgár P., Beleznai L., Tóth A., Kovács P., Nyiri L.

Marco Dell’Elce vezetőedző értékelése:

„Kemény meccs volt, a Pécs az első félidőben tartotta magát. Támadásban kiszámíthatóak voltunk, és nem építettük fel gyorsan, türelemmel a játékot. Így a mérkőzés első fele nehéz volt, de a második félidőben láthatóvá vált, amit a lányok tudnak, ezáltal uralni is tudtuk a játékot. A Pécs jól zárta a tengelyt az első 45 percben, arra kértem a lányokat, hogy figyeljenek a kontráikra. Technikailag nem nyújtottunk jó teljesítményt: sok nehézség volt, de a lányok meccsben maradtak és megtalálták a helyes megoldásokat. Nagyon bízom benne, hogy a lányok tanultak valamit ebből a meccsből, mert minden meccs olyan tanulsággal szolgál, ami mindannyiuk számára hasznos lesz a jövőben.”

U17:
Eredmény: FTC-TELEKOM - PMFC 5-1
Gólszerzők: Mizsei Laura, Vám Mia Manna, Szántó Hédi 2, Steinbacher Gabriella
Kezdő csapat: Kuzma L., Bíró B., Kiss K., Steinbacher G., Mizsei L., Gál R., Király S., Hornyák B., Molnár L.L., Szántó H., Váczi V.
Cserék: Temesi-Karóczkai J., Barkász H.J., Végh B., Vám M.M., Molnár E.B., Varga B.

Jugovits Péter vezetőedző értékelése:

„Jó volt látni, hogy ennyien kijöttek az első hazai bajnokinkra. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, már az első percben Mizsei Laura révén megszereztük a vezetést, ez adott egy kis pluszt nyugalmat. Jó iramban mentünk tovább, működött, amit elterveztünk, viszont egy-egy hullámvölgy közbeszólt. Nem figyeltünk megfelelően a mélységi indulásokra, ezzel helyzetekbe tudtuk hozni ellenfelünket, amiből sajnos ki is tudtak egyenlíteni. Ezt követően folytattuk a játékunkat, és jöttek is a gólok. Ahogy a Győr ellen Váczi Vanda, most a másik új igazolásunk, Vám Mia is megrúgta első gólját zöld-fehérben, Szántó Hédi kétszer köszönt be, Steinbacher Gabi pedig hatalmas, 25 méteres lövéssel mutatta meg milyen jól ismeri fel az adódó lehetőségeket. Büszke vagyok a lányokra, és gratulálok mindenkinek!”

U15:
Eredmény: FTC-TELEKOM - PMFC 3-0
Gólszerzők: Kurucz Vivien Flóra 2, Első Hanna
Kezdőcsapat: Udvari R.Sz., Sárecz D., Labanc A.I., Auth G., Kurucz V.F., Baranyi D.L., Soós K., Első H., Kratochwill B., Los L.L., Laboncz L.R.
Cserék: Csiky D.B., Huszár L.N., Huszár E.H., Kuzma L., Lenkey I., Haklik Zs.

Nagy Ágnes vezetőedző értékelése:

„A Pécs nagyon defenzív játékot játszott, amire számítottunk is. A mérkőzés elején kicsit lassabban játszottunk, mint ahogy azt kellett volna, és hiába voltunk az ellenfél kapujától 20-30 méterre, nem sikerült jó döntéseket hoznunk. Rengetegszer kerültünk a védők mögé, de sajnos az utolsó passzok, vagy akár a lövések mindig hiányoztak. A második félidőben váltottunk, és ezáltal sikeresebben tudtuk őket bontani, rengeteg helyzetünk volt, de a helyzet kihasználáson javítanunk kell a jövőben. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, hiszen napról-napra rengeteg melót raknak bele az edzésmunkába!”

Cikkajánló

Leány up: Utolsó őszi fordulóink

U19-es csapatunk idegenben lépett pályára az őszi szezon utolsó fordulójában.

TRIPLA SIKER A HÉTVÉGI FORDULÓKBAN

U19-es, U17-es és U15-ös leány csapataink is nyertek.

Szünidei sikerek csapatainknál

Az U15 és az U17 nagyarányú sikert ért el, míg az U19 döntetlent játszott.

Leány up: Veretlenül zártuk a hétvégi fordulót

Gólzáporos hétvégét tudnak maguk mögött leány akadémiai csapataink.

Leány UP: dupla győzelem idegenben

U15-öseink és U17-eseink is magabiztosan, kapott gól nélkül nyertek.

Leány up: Gólgazdag hétvége

Fiatal akadémistáink meggyőző fölénnyel tartották otthon a három pontot.

Leány UP: zöld-fehér rangadók a hétvégén

U19-es és U15-ös együttesünk is legyőzte az Illés Akadémiát.

Leány up: hibátlan rajt

Négy korosztályunk is győzött a hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin