2025. június 3.
Leány UP: további sikerek a felsőházban
U17-eseink nyertek, u15-öseink döntetlent játszottak.

U17-es csapatunk határozott játékkal magabiztos győzelmet ért el a kiemelt korosztályos bajnokság felsőházi fordulójában. 

U17:
Eredmény: FTC-TELEKOM – PUSKÁS AKADÉMIA 5-2
Gólszerzők: Veres Stefánia 2, Oleksza Korina 2, Rajna Virág
Kezdőcsapat: Horváth B., Kiss K., Filep Zs., Tóth A., Oleksza K., Hornyák B., Gál R., Jarkovszky L., Veres S., Jablonszky L., Megyesi L.
Cserék: Kuzma L., Rajna V., Karaba J.L., Varga B., Barkász H.J.,

Jugovits Péter vezetőedző értékelt.

- Óriási megtiszteltetés a felnőtt csapatunk pályáján játszani. A lányok is éreztek mekkora ajándék, hogy azon a gyepen futballozhatnak, ahová majd el szeretnének jutni. Ennek szellemében készültünk, és látszott is az elszántság mindenki arcán. Úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést, nagyszerűen álltak bele a lányok, motiváltak voltak. Védekezésben követtünk el hibákat, de az előre játékunk ma nagyon ült. Sok helyzetet dolgoztunk ki, megvoltak a mélységi indulások, szépen értünk fel a támadásokkal. Emellett nagyon egységesen és szervezetten fociztunk.

Egyedül abban lehet hiányérzetünk, hogy sok ajtó-ablak ziccert hibáztunk el. Most belefért, de lesznek olyan találkozók a jövőben, ahol jobban kell erre figyelni és koncentrálni. Mindent összevetve bajnokcsapathoz méltóan játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Gratulálok a lányoknak, és köszönöm mindenkinek, aki kijött a mérkőzésre!

U15:
Eredmény: FTC-TELEKOM – ILLÉS AKADÉMIA 2-2
Gólszerzők: Demeter Regina Eszter, Szántó Hédi
Kezdőcsapat: Csiky D.B., Bíró B., Molnár L.L., Labanc A.I.,Demeter R.E., Molnár A.R., Király S., Baranyi S.L., Steinbacher G., Haklik Zs., Szántó H.
Cserék: Udvari R.Sz., Laboncz L.R., Los L.L., Végh B., Kurucz V.F., Mizsei L.

Szanyi Mária vezetőedző értékelése:

- Úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy elterveztük: látványosan és hatékonyan fociztak a lányok.  Sajnos a továbbiakra ez már nem elmondható: sok hibával, pontatlanul játszottunk a folytatásban.

Óriási dicséret és tisztelet illeti az egész csapatot, egytől egyig minden gyereket! Fantasztikus szezon van mögöttük. Nagyon nagy utat tettek meg a tavaly nyári kezdettől mostanáig! Sokaknak ez az első nagypályás szezonja. A 107 rúgott gól, amin 14 játékosunk osztozik, önmagáért beszél. Ez is az elvégzett munka eredménye.

Még nincs vége a közös munkának. Van még egy mérkőzés. Hétfőtől már az ETO elleni bajnokira koncentrálunk, mert ismét az igazi arcát akarja mutatni a csapat! Ezek a gyerekek minden figyelmet és elismerést megérdemelnek! Szombaton őket, a magyar bajnokokat ünnepeljük majd! Mindenkit szeretettel várunk a Bihari úton szombaton 16 órától!

Cikkajánló

Sikeres szereplés külföldön és itthon egyaránt

U17-es csapatunk Prágában, U14-es együttesünk pedig Dunakeszin szerepelt.

Fociünnep a szezonzáró mérkőzéseken

A felsőházi rangadókat mindhárom leány utánpótlás labdarúgócsapatunk győzelemmel zárta!

Leány up: további sikerek a felsőházban

U19-eseink és U15-öseink is legyőzték az MTK-t.

Magyar bajnok női U17-es csapatunk

Korosztályos együttesünk az MTK elleni döntetlennel biztosította be elsőségét.

Bajnokavatás a felsőházi, hétközi fordulóban

U15-ös leány labdarúgócsapatunk bebiztosította bajnoki címét.

Folytatódtak a felsőházi rangadók

Női labdarúgó utánpótlásunk csapatai fontos mérkőzéseken vannak túl.

Leány up: hibátlan felsőházi forduló

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia FC csapatával csaptak össze csapataink.

Külföldön is a legjobbak között

U15-ös leány csapatunk rangos nemzetközi tornán szerzett bronzérmet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin