2025. november 24.
Leány up: Utolsó őszi fordulóink
U19-es csapatunk idegenben lépett pályára az őszi szezon utolsó fordulójában.

U19
A stáb és a lányok Szombathelyre utaztak, a motíváció megvolt, azonban sajnos most pont nélkül tért haza együttesünk.
Eredmény: ILLÉS AKADÉMIA - FTC-TELEKOM 2-1
Gólszerző: Oleksza Korina
Kezdőcsapat: Major J., Tóth R., Plamenova Dimanova N. Oleksza K., Kovács P., Megyesi L. Jablonszki L., Árvay S.P., Kratochwill Z., Nyúl P.A., Nyíri L.
Cserék: Vidra A., Bíró B., Beleznai L., Rajna V., Molnár E.B., Váczi V.

Marco Dell’Elce vezető edző értékelése:

„Érdekes, ötletekkel teli meccs volt, ahogy az várható, amikor az Illés Akadémia ellen játszunk. Az első félidőben jobban játszottunk, mint ők, aztán a második félidőt gyengébben sikerült folytatnunk, az 1-1 után abbahagytuk a játékot, és nem folytattuk azzal az intenzitással, mint korábban. Az ilyen meccseken megbüntetik az ilyen hibákat.

Az első félidő végén kihagytunk néhány gólszerzési lehetőséget, de ezek az esetek megváltoztatták a játékot, és nem voltunk jók ezeknek a pillanatoknak a kijátszásában. Nem gondolom, hogy megérdemelten veszítettünk, de az Illés Akadémia sosem adta fel a hitét, és ez az ő dicsőségük, őszintén gratulálok nekik a három ponthoz.

Nehéz megmagyarázni, mi történt a második félidőben, mindenképpen feszültség volt, az Akadémia erős a kontratámadásokban és gyorsak, mi nem voltunk jók bizonyos helyzetek megoldásában, és megnehezítettük a saját dolgunkat. Azonban elöl nekünk is voltak lehetőségeink, hogy lezárjuk a meccset, de ezt nem tettük meg. A kihasználatlan helyzetek megtorolják magukat, ezt a meccs végeredménye is mutatja.

A félévben járunk, még sok minden van hátra, és ez a vereség tanulságul kell, hogy szolgáljon a játékosok számára, hogy jobbak legyenek a csapatmunkában és stabilabbá váljanak, valamint továbbra is küzdjenek a kitűzött céljaikért!”

MLSZ U11 Torna:

Kiszely Bence vezetőedző értékelése:

„Az utolsó fiús forduló során a csapat teljesítménye rendkívül hullámzó volt. A négy mérkőzés közül az elsőn és az utolsón sikerült olyan játékot bemutatnunk, amely megfelel annak, amit a csapattól elvárunk. A lányok magabiztosan járatták a labdát, az ellenfél játékosai pedig többnyire csak követték az eseményeket. Ezt a színvonalat azonban egyelőre nem tudtuk a mérkőzések teljes időtartama alatt tartani, de továbbra is azon dolgozunk, hogy ezt a játékstílust minél hosszabb ideig fenn tudjuk tartani.

A fiúk elleni találkozókon nem bonyolítottuk túl a játékot: a gyors, egyszerű „passz és fuss” elv alkalmazásával jelentősen megváltozott a játék képe. A másik két mérkőzésen ugyanakkor ismét előtérbe került a kapkodás, ennek következtében több területet és lehetőséget biztosítottunk ellenfeleink számára, amelyeket ők hatékonyan ki is használtak.

Az őszi szezon egészét értékelve azonban egyértelmű fejlődés tapasztalható a csapat teljesítményében a szezon elejéhez képest. A befektetett munka jól láthatóan megtérül, és pozitív irányba mozdítja a csapat fejlődését. Továbbra is kitartóan dolgozunk, és lépésről lépésre haladunk előre!”

Cikkajánló

TRIPLA SIKER A HÉTVÉGI FORDULÓKBAN

U19-es, U17-es és U15-ös leány csapataink is nyertek.

Szünidei sikerek csapatainknál

Az U15 és az U17 nagyarányú sikert ért el, míg az U19 döntetlent játszott.

Leány up: Veretlenül zártuk a hétvégi fordulót

Gólzáporos hétvégét tudnak maguk mögött leány akadémiai csapataink.

Leány UP: dupla győzelem idegenben

U15-öseink és U17-eseink is magabiztosan, kapott gól nélkül nyertek.

Leány up: Gólgazdag hétvége

Fiatal akadémistáink meggyőző fölénnyel tartották otthon a három pontot.

Leány UP: zöld-fehér rangadók a hétvégén

U19-es és U15-ös együttesünk is legyőzte az Illés Akadémiát.

Leány up: ismét győztek csapataink

Győztes mérkőzésekkel folytatták a szezont csapataink, idegenben és hazai pályán is nyertek.

Leány up: hibátlan rajt

Négy korosztályunk is győzött a hétvégén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin